Az LMP „sikeréről”
Niedermüller Péter · Szabad Szemmel · 2010. április 19. 09:37
Az országgyűlési választások nem szolgáltak sok, vagy nagy meglepetéssel. A Fidesz valószínűsíthető kétharmada, az MSZP 20 százalék alatti eredménye, a Jobbik további megerősödése Északkelet-, és részben Kelet-Magyarországon jószerivel minden előzetes közvélemény kutatásban ott szerepelt. Az egyedüli nem várt esemény az LMP 7 százalék feletti eredménye volt, ami kétségtelenül érdekes és figyelemre méltó történés a hazai politikai életben.
Hogy az LMP jövője most, amikor „a bulinak vége, kezdődik a politika” milyen lesz, hogy milyen pályát fog befutni ez a párt, azt valójában nem lehet tudni. Jósolgatni, találgatni persze lehet. Azonban azt gondolom, ennél hasznosabb, ha azt nézzük meg, melyek azok a tényezők, amelyek hozzájárul(hat)tak a párt Parlamentbe való bejutásához.
Az LMP identitásának, önképének, és egyben politikai stratégiájának legfontosabb eleme, hogy az elmúlt húsz év politikai elitjével, politikai gyakorlatával szemben, az attól való elhatárolódáson keresztül határozza meg magát. Úgy jelenítették meg magukat, mint jószándékú, ártatlan, kedves, vidám, de komoly szakmai alapokkal, tudással bíró amatőrök, fiatalok, akik eddig – részben életkoruk okán, részben pedig tudatosan – a meglévő, és egyre korruptabbá váló politikai rendszeren kívül álltak. Ez az önreprezentáció persze nemcsak magáról a pártról szólt, hanem – és ez itt most csak látszólagos ellentmondás – nagyon világosan közvetítette a párt rejtett elitellenességét. A kívülállásnak, az érintetlenségnek, a morális tisztaságnak, az elitellenességnek ez a keveréke az, ami az alapját jelentette annak, hogy az LMP alternatívaként állíthatta önmagát a Fidesz és az MSZP közötti sárdobálásba és mocskolódásba belefáradt választók elé. Anélkül, hogy a nyilvánvaló ideológiai különbségeket összemosnám, utalni kell arra, ugyanezt az utat követte a Jobbik is. Ők azonban ezt a stratégiát rendkívül agresszív üzenetekkel, sokakat fenyegető, a magyar történelem legrosszabb hagyományait idéző kommunikációval párosították. Az LMP legfőbb törekvése viszont az volt, hogy szimpatikus társaságként tüntesse fel magát – ami oly annyira jól sikerült, hogy a választó polgárok jelentős többsége nem is tud róluk semmi többet.
Az önmegjelenítés, a happeningek, egyáltalán az LMP egész kommunikációja természetesen nem véletlen, hanem nagyon is tudatosan megtervezett. A párt ugyanis felismerte, hogy egy formálódó kispártnak, az az egyetlen esélye, ha nagyon céltudatosan céloz meg bizonyos rétegeket, csoportokat, társadalmi miliőket – de nem feltétlenül tartalmilag, hanem sokkal inkább a kulturális stílus tekintetében. Az LMP ennek megfelelően a rendszerváltozást követő két évtizedben felnőtt, jobb anyagi körülmények között élő (vagy azt célnak tartó), az életminőségre sokat adó, antikapitalizmussal, globalizációkritikával, zöld gondolattal rokonszenvező fiatal urbánus generációt tekintette választói törzsközönségének. Minden üzenetük ennek a rétegnek szól(t); az ő „életérzésük” az, amit szimbolikus üzenetek formájában folyamatosan megjelenítenek. Mindez azonban nem lett volna elég a parlamentbe való bejutáshoz. Az LMP „sikerében” rendkívül fontos, sőt döntő szerepet játszott az a tény, hogy a választópolgárok jelentős része számára nem volt más, elfogadható kínálat a „piacon”, s így legkisebb rosszként az „aranyos” LMP-t választották. Ez különösen vonatkozik az SzDSz korábbi szavazóira. Mindebből pedig az következik, hogy az LMP-nek jelen pillanatban van egy kicsiny, jól körülhatárolható törzstábora (az említett fiatal urbánus generáció), és egy nagyobb heterogén, véletlenszerűen hozzácsapódott holdudvara. Nincs szükség különösebb képességekre annak belátásához, hogy ez a választói konglomerátum egyszeri és esetleges, amit csak abban az esetben tud az LMP hosszabb távon is (esetleg) együtt tartani, ha nem jelentkeznek más, az LMP-nek konkurenciát jelentő politikai pártok, csoportosulások. Arról nem is szólva, hogy az eddig, a kívülállásából tőkét kovácsoló LMP most már nincs „kívül”. Akárcsak a Jobbiknak, nekik is új stratégiát kell keresniük. El kell dönteniük, hogy a Parlamentben is igyekeznek-e megőrizni különállásukat, avagy megpróbálnak egy-egy törvényjavaslat érdekében más pártokkal összefogni. Akármelyik utat is választják, annak meglesznek a maga következményei, meglesz a maga ára.
De ne feledkezzünk meg az LMP – eddig ügyesen titkolt – ideológiai ellentmondásairól sem. A párt programja ugyan több mint 250 oldal hosszú, számos részletében és vonatkozásában megfontolandó ötletekkel és javaslatokkal. A szöveg azonban sokkal inkább hasonlít egy kissé konfúz tanulmánygyűjteményre, mintsem valamely, egységes politikai ideológiát követő párt megvalósítandó programjára. Kis Jánosnak igaza van, ennek a programnak, az LMP eddigi megnyilvánulásainak az alapján senki sem tud(hat)ja milyen politikát fog követni a párt az országgyűlésben. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a gazdasági válság kihívásaira az LMP is elsősorban a ma oly népszerű etatista-kollektivista gondolatkörön belül keresi a megoldásokat (gondoljunk csak gazdaságpolitikai, vagy agrárpolitikai álláspontjukra), fel-felbukkannak versenykorlátozó törekvések – azaz aligha nevezhető piacbarátnak. Vagy mit gondoljunk az olyan kijelentésekről, mint amelyeket a párt listavezetője tett a roma integrációval kapcsolatban? A kérdés persze csak költői, hiszen amikor Schiffer a roma integrációval kapcsolatban a leszakadó középosztály félelmeiről beszél, akkor pontosan azt csinálja, amit az LMP minden lényeges társadalmi konfliktussal kapcsolatban tesz, maszatol, és „elfeledkezik” arról, hogy az emberi jogok védelmében súlyos társadalmi és politikai konfliktusokat is vállalni kell. Ugyanúgy, mint amikor „színvak” programról beszélnek „elfeledkezve” arról, hogy ez a társadalom egyáltalán nem színvak. Sőt, a cigánysággal szembeni diszkrimináció éppen annak a társadalmi problémának a meghatározó összetevője, amit a színvak program megoldani gondol. Nem, az LMP nem vállal fel társadalmi konfliktusokat, nem vállalja fel a liberális társadalmi értékek képviseletét, hiszen éppen ez a rejtőzködés „ártatlanságának”, „szimpatikusságának”, „aranyosságának” egyik legfőbb garanciája. Pedig tudnia kellene, hogy az erős zöld pártokat Európában mindenütt a liberális társadalmi értékek következetes és határozott képviselete jellemzi. Mint ahogy azt is tudnia kellene, hogy a rá szavazók többsége a jelen politikai felállásban elsősorban tőle várná ezeknek az értékeknek a védelmét.
De hát persze világos, az LMP nem liberális párt – bár a liberalizmussal is megpróbál időnként összekacsintani. Nem liberális, mert nem képes – vagy nem akarja – belátni, hogy nem lehet enyhén populista válaszokat adni a mai, bonyolult és összetett világ kihívásaira; hogy a szabadság és a társadalmi egyenlőség eszménye nem zárja ki feltétlenül egymást. Az országgyűlés választások után kialakult politikai palettán – a különböző pártokon belül − vannak konzervatívok, nemzetiek, kereszténydemokraták, szocialisták, szélsőjobboldaliak, és ott van a zöld, kissé populista, antikapitalista LMP. S ez ma sokak számára alternatíva lehet. Mások számára viszont a hiányokat teszi láthatóvá. Azt, hogy ami ma egyáltalán nincs, az a liberalizmus, ami teljességgel hiányzik ebben az országban, az a liberális politika képviselete. De pontosan ez a mi esélyünk. Az LMP „sikere” ugyanis éppen annak teremtette meg a lehetőségét, hogy az eddigieknél is határozottabban nyilvánítsuk ki, ma a SZEMA az egyetlen olyan politikai párt ebben az országban, amely tudatosan és következetesen képviseli a liberális politikát, a liberalizmus átfogó politikai világnézetét, az előbb említett liberális társadalmi értékeket.









math
A cikknek sok,indenben igaza van. Másrészt a SZEMA oldalán ennek amolyan „leszóljuk a másik pártot, akinek sikerült” íze van. És nem is az íz a fontos, hanem az, hogy a cikkben egy fikarcnyi kritika, belátás nincsen a SZEMÁ-t illetően. Lehet, hogy az LMP heterogén, ellentmondásos, következetlen. Az is lehet, hogy tiszavirág életű a sikerük.
De a SZEMA még ennyit sem ért el. Valamit a SZEMA elrontott. És erről egy kukk nincs a cikkben.
HeLLaHunn
„De a SZEMA még ennyit sem ért el. Valamit a SZEMA elrontott. És erről egy kukk nincs a cikkben.”
Kedves math, ezt nem gondolod komolyan? A SZEMA mindössze a választáselőtt 7 hónappal alakult, míg az LMP már 2008-ban létezett: összehasonlíthatatlanul több ideje volt szerveződni. Most a SZEMA-nak is van 4 éve…
Niedermüller Péter
Ez a bejegyzés nem a SZEMA kritikájáról szól. Még csak nem is arról, hogy valamit elrontott-e, s ha igen, mit? Az is lehet, hogy a SZEMA kevesebbet ért el, mint az LMP. De mindez nem ok arra, hogy ne mondjuk el/ne mondjam el, mit tartok/gondolok az LMP-ről.
iii
Több dologban csúsztat a szerző, de azt hiszem, nem pont a Szema honlapján vana helye ennek megbeszélésének. Jellemző,hogy a romakérdésben a hasonló cikkekkel megegyezően kizárólag Schiffernek egyetlenegy kijelentésére utalnak, nem foglalkoznak az LMP romaprogramjának jónéhány progresszív tételével – mert az nem passzolna bele a kritikába.
Nem az a fontos egy pártnál, hogy konfliktust vállaljon fel a társadalommal, hanem hogy olyan megoldást javasoljon, amit a társadalom többsége elfogad. Jól látható, hogy mire ment az eddigi liberális politika a romakérdésben – szinte semmire.
Az LMP bizony felvállalja a szabadságjogok, az emberi jogok kérdését, ennek számtalan példáját adta. Ebben bizony konkurense a Szemának – nyilván ezért is született ez a „helyretevő” kritika.
Még annyit, hogy az LMP nem általában elitellenes és nem is hangoztat közkedvelt politikaellenes jelszavakat, az LMP a most regnáló elit ellen emelte fel a szavát.
Az LMP egyáltalán nem piacellenes és egyáltalán nem etatista, ez csak amiatt tűnik annak, hogy csökkenteni szeretné a hazai és a multinacionális cégek közti támogatási különbséget és nem gondolja azt, hogy a közösségi tulajdon eleve káros, főkeg nemolyan területen, ahol a privatizáció monopolhelyzetet teremt.
HeLLaHunn
Kit érdekel, mit ír az LMP a programjában! Ebben is a Jobbikra hasonlítanak: van egy, a valódi én-jüknél jóval átgondoltabban megfogalmazott, éppen ezért manipulált, kevésbé spontán, kevésbé őszinte, de sajnos irásban rögzített és ezért egyedüli módon hivatkozható forrás, ami az igazi szándékok takarására valók. Kit érdekel, milyen progresszív javaslatok vannak, ilyenek a Jobbik programjában is vannak egyébként, ha egy spontánabb megnyilvánulásból meg az derül ki, hogy jelen esetben a Schiffer teljesen értetlen és érzéketlen a romák valódi helyzete iránt. Onnantól kezdve lehet akármilyen progresszív, az emberség hiányozni fog!
Azt meg senki nem mondta, hogy a társadalommal kell konfliktust felvállalni! A társadalmon belül bizonyos csoportok konfliktusok szításában érdekeltek, ezek a konfliktusok tehát már LÉTEZNEK, tehát nem lehet nem felvállalni őket (illetve lehet: ezt hívják struccpolitikának), de ezek nem a társadalom elleni konfliktusok, ezt a baromságot honnan szeded? Hadd ne bújjon elő belőlem a szoros interpretátor, aki ezeket a szavakat akár a rasszizmus megnyilvánulásaként is érthetné (mert ha romák mellett kiállás az konfliktus a társadalommal, akkor maga a társadalom maga az, ami a romákkal konfliktusban van, és nem a társadalomnak csak egy bizonyos, gyűlöletet szító rétege: veszélyes elszólások ám ezek…)
A liberális politika eddig nagy büdös semmire se ment romakérdésben,. helyes, egyetértek, mert az a liberális politika, ami eddig ebben az országban volt, csak doktriner jelszavak harsogásában merült ki, ami a valódi problémák elfedésére irányult, ezt képviselte az SZDSZ, és való igaz, hogy a SZEMA-nak, amit ráadásul volt SZDSZ-esek alapítottak, ez egy hitelüket csírájában aláásó örökség, amivel meg kell valahogy birkózniuk, de ez nem ok arra, hogy azt tekintsem „liberalizmus”-nak, amit jelen pillanatban az LMP képvisel, mert az, hogy a romák elsősorban maguk felelősek azért, ahogy most „élnek”, hát ez így még doktrinerebb, mint az SZDSZ volt bármikor legrosszabb pillanataiban, hát ebből nem kérünk –
Radiszadi
Többek között azért is váltak ki a SZEMA-t alapító liberálisok, mert romakérdésben sem történt semmi.A SZEMA-ban lévő liberálisok nem komprommitálták magukat az SZDSZ-szel, ellenkezőleg nem tudtak azonosulni annak politikájával. Persze ismert az a hozzáállás hogy a liberális szitokszó ebben az országban függetlenül attól hogy kiről van szó és mit tett az az illető.
nem tisztem a Szemát „megvédeni” ezt meg tudják ők maguk is tenni. De ez nemtelen vád.
A bejegyzés tartalmával teljesen egyetértek, kiváló elemzés. Az LMP nem liberális párt, számára csak a liberális szavazók -de azok nagyon- kellenek. Lassan, vagy nem is olyan lassan kezd lehullni az álarc az LMP-ről. Hol ide hol oda kacsingat. Szmomra megdöbbentő volt a Jobbik felé gyakorolt gesztusa – Persze jól jöhetnek majd a rasszita szavazók azokban a körzetekben, ahol a szocikkal küzdenek -, hiszen a három parlamenti erő közül egyedül az LMP nem zárta ki a parlamenti együttműködést ezzel a szélsőséges, antidemokratikus, fasisztoid párttal. Ezt még a Fidesz is megtette! Persze azután hogy a szegregáló ivádi polgármester is náluk „nyomul” ezen sok csodálkozni való nincs.
Demokrata elvi alapon zárja ki az együttműködést a totalitárius eszméket nyíltan felvállaló politikai erőkkel, nem pedig „taktikai” okokból!
hoho
az lmp azt mondta, hogy ha egy kérdésben véletlen (hozzátéve, hogy ennek valószínűsége igencsak csekély) a jobbikkal ugyanazon az álláponton vannak, mondjuk legyen-e orbán viktor köztársasági elnök, akkor nem fognak csak azért igennel szavazni, mert a jobbik nemmel szavaz. ennek azért van schiffer idézett kijelentése meg annak szólt, hogy sikeresebb úgy a roműk integrációja, ha a leszakadó középosztály félelmeit megszüntetjük, ergo a rasszizmus méregfogát húzzuk ki. az lmp egy cigány kisfiút rakott a plakátjára, sajnos most ott tartunk, hogy ez merésznek számít, holott nyilván nem az.
az lmp és a szema gazdaságpoitikája között én olyan nagy különbséget nem látok.
Bogi
Az a baj, hogy Magyarországon az európai értelemben vett baloldali, jobboldali és liberális értékrendek nincsenek a helyükön. Ezt úgy értem, hogy azt tekintjük fenti értékek képviselőinek, akik annak mondják magukat.
Az LMP egy kicsit ilyen, kicsit olyan, kicsit amolyan, édi-bédi párt, amely jó politikai marketinggel begyűjtött magának 7%-nyi szavazatot (főleg a baloldalról és a jobb híjján őket választóktól).
Na de, hogy mi van a smile mögött valójában, azt csak ők maguk tudják!
A SZEMA-nak nehéz dolga lesz, ha indul ősszel az önkormányzati választásokon.
Főleg azért, mert az LMP viszi a liberális szavazókat. Másrészt pedig amiatt, hogy a szadeszt még nem sikerült megemészteniük a választóknak és ördögtől való rossznak tartanak mindent, ami köthető volt a már csupán nevében élő párthoz.
A SZEMA szerintem 1-2 év múlva fog megérni. Attól is függően, a szocik és az LMP mit működnek a parlamentben. Milyen kérdések maradnak nyitva és milyen alternatívát kínálnak azokra.
Van egy helyes rajz/karikatúra, amin Schiffer András bontogat egy dobozt. Aztán kiugrik belőle Ungár Klára, „Meglepetés!” kiáltásal.
Hát, így legyen!
Milos
„Pedig tudnia kellene, hogy az erős zöld pártokat Európában mindenütt a liberális társadalmi értékek következetes és határozott képviselete jellemzi”
Hát, szerintem ez egy jó nagy nemigaz. Németországban például a Die Grünen és az FDP közt húzódik a legmélyebb ideológiai szakadék. A CDU összeáll az SPD-vel, ha kell, de a zöldek és a sárgák nem fognak soha szövetkezni (pedig egyébként a szavazótáboruk társadalmi értelemben közel áll egymáshoz).
L. Szurgenyev
Az a kirekesztő vérszomjas fasiszta ideológia ami kibukik a a SZEMA LMP-vel szemben megfogalmazott „elvárásainak” soraiból az félelmetes. Hogy merészeli bármilyen társadalmi szervezet megmondani és megítélni hogy ki a demokratikus, hogy merészeli felelősségre vonni önálló és szabad emberek döntési jogát, hogy meri lábbal taposni a demokrácia és a szólásszabadság voltaire-i alapeszméit, hogyan van képe nyíltan kirekesztésről, karanténról és hasonló fasiszta elképzelésekről fröcsögni és főleg hogyan nevezheti magát szabad embereknek?
Miféle szabadság ez? Ahol a más gondolkodás karanténba való, ahol demokratikusan megválasztott parlamenti ártok képviselőinek békés vitáját, párbeszédét elítéli egy jelentéktelen civil bagázs?
A nagy fröcsögésben nem ártene oda figyelnie a szemának arra hogy Magyarországon antidemokratikus pártokat be sem jegyezhetnek, a Jobbik pedig demokratikus keretek között működik, programja sehol nem ütközi fennálló rendbe vagy törvénybe, tagjai és képviselői nem készülnek a demokratikus államrend megdöntésére. Nagy bajban lennénk ha fel kellene sorolni azokat a szempontokat amik alapján bizonyítható lenne hogy a Jobbik neonáci, neonyilas, szélsőjobboldali stb párt.
Képzelődésekre és paranoid ostobaságokra nem lehet sem vádakat, sem komoly civil szervezeteket építeni. A politikai hisztériából pedig elég volt az SZDSZ idején. Ha a SZEMA ugyanezt folytatja csak magát járatja le.
Ja és tájékoztatásul a paranoiásabb olvasóknak: egyik hazai párttal sem szimpatizálok, a jobboldallal és a Jobbikkal végképp nem, az LMP is hidegen hagy. De az az antidemokratikus vicsorgás amit a SZEMA csinál, az bennem félelmet kelt és az ilyen szerveződéseket demokratikusan ki kell szorítani ahova valók, a történelem szemétdombjára.
boirk
Szurgenyev – „Az a kirekesztő vérszomjas fasiszta ideológia ami kibukik a a SZEMA LMP-vel szemben megfogalmazott „elvárásainak” soraiból az félelmetes.”
Mondd, Te normális vagy?
Varga Dénes
Szurgenyevnek: tényleg nem jó, ha valaki Horthy szobrot, kötelező hittanoktatást, Magyar Gárdát akar, és cigánybűnözésről beszél. Ez akkor is így van, ha demokratikus választásokon sok szavazatot lehet ezzel kapni. Ha egy osztrák polgár magyarbűnözésről beszélne, akinek erre van ereje, vitatkozhatna vele. Ha azonban egy osztrák párt tenné ezt, akkor joggal várnánk el a többi osztrák párttól, hogy ne álljanak szóba vele. Az még nem lenne „fasiszta fröcsögés”, ha ragaszkodnánk ahhoz, hogy nincs olyan, hogy „magyarbűnözés”. A jobbik sikere nyilván abban rejlik, hogy mára rá kellett jönnünk, hiába nincs szocializmus, soha nem fogunk úgy élni mint az osztrákok. Hogy hiába van piacgazdaság, a mocskot az utcáról senki sem fogja a közterületről eltakarítani, a bank nem fogja olcsón adni a hitelt, a bűnözőt senki sem fogja megfogni, és így tovább. Ezért szvaznak sokan agresszív, erősnek tűnő pártra, és hajlanak elfogadni a rasszizmust. Ahhoz már több politikai inteligencia kellene, hogy felismerjék: attól hogy valaki „nagyon mondja”, még nem csinált semmit. Hiába reméljük, hogy egy korrupt céget leállítsanak (ha mi megpróbálnánk, minket eltaposnának) mert van hozzá erejük, gárdájuk meg akaratuk. Más lenne a helyzet, ha már bizonyítottak volna. De a rasszizmus ellen akkor is harcolni kellene, ha egyébként a rasszisták harcolnának a „fehérgalléros” bűnözés ellen. Tehát nem kell „fröcsögni”, de nem szabad belenyugodni, hogy az MSZP, az SZDSZ, MDF lezüllése ilyen nagy teret biztosított egy szélsőjobboldali pártnak. Egyébként a FIDESZ is alaposan kivette a részét a Jobbikkal szembeni „antidemokratikus fröcsögésből”, és nagyon is jól tette. Hát így.
Muster Mark
Kedves Szemtelen Barátaim!
Tudjátok, miért nem történik semmi romakérdésben? Megmondom.
Nem azért, mert ott van előttünk a megoldás, és mi csak töketlenkedünk. Egyáltalán nem. 20 éve küzd az ország a megoldásért, és az eredmény egy nagy nulla.
És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert nem lehet csinálni semmit az ügyben. Mert a liberális demokrácia keretei között erre a problémára nincs megoldás! A cigánykérdésre nincs liberális válasz!
Van viszont olyan válasz, van olyan módszer, ami hatékonyan kezeli a problémát. Nem liberális, egyáltalán nem, de a demokrácia kereteit csak picit feszegeti.
Ez a módszer a Jobbik módszere.
Sok sikert! Hisztizzetek! Kínlódjatok! Ajvék start! Nesze!
Muster Mark
Varga Dénes
Az a baj, hogy a cigánykérdés megoldása éppen olyan nehéz, mint erőművet tervezni, vagy irodalmi nóbeldíjat kapni, stb. Vagyis nem elég felháborodni, hogy nincs erőmű, attól még nem lesz. Meg kell tervezni, meg fel kell építeni. A Jobbiknak vannak jó meglátásai, (pl. a jogdijjakkal kapcsolatban tetszik, amit a programjukban írnak) de sajnos a cigánykérdéssel kapcsolatban nincs használható ötletük. A rasszizmus meg nem segíti az integrációt. A nagyobb szigort, a törvények betartatását, gyorsabb bíróságot inkább a FIDESZ-től várnék, bár nemigen virítottak, amikor kormányon voltak. De azért komolyabb társaságnak tűnnek mint a Jobbik. Szóval mi hisztizünk, meg kínlódunk, te meg várjad, hogy a Gárda majd kiharcolja, hogy nagyobb legyen a zsemle!