Világ proletárjai, egyesüljetek?
Labanino Rafael és Zlatan · Szabad Szemmel · 2010. január 19. 16:16
A BKV-sztrájk apropóján már jó ideje cikkek, blogbejegyzések és vélemények olvashatók az interneten. Sokan indulatból, személyes rossz tapasztalatukat a szakszervezeti intézményre kivetítve fogalmazzák meg véleményüket, mások foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy szakszervezetek nélkül visszatérne a rabszolgaság és hájasképű kapitalisták űznék halálba a munkavállalókat. A legjobb cikkek viszont úgy születnek, hogy szerzőjük felteszi a kérdést: valóban szükség van-e egyáltalán szakszervezetekre? Sajnos e végiggondolt írások többsége is elfelejti azt, hogy a 19. század közepének egyik nagy vívmánya nem jöhetett létre a társadalom egységes akarata nélkül. Így véleményünk szerint a legpontosabban úgy lehet körüljárni a témát, ha a következő kérdést tesszük fel: a 21. század munkaerőpiaci, információs és általános gazdasági körülményei indokolják-e a 19. századi modell szerint megmerevedett szakszervezeti struktúrákat és előjogokat? A választ előrebocsájtva:
Nem, sőt, mai formájukban a szakszervezetek éppen a munkavállaló hosszú távú érdekei ellen cselekszenek, átmeneti és látszólagos eredményeket kizárólag rövidtávon képesek nyújtani.
Egy kis történeti áttekintés
A 19. században az egy főre jutó átlagos jövedelemszint még a legfejlettebb országokban is olyan alacsony volt, hogy az alig fedezte az oktatás, az egészségügyi ellátás (már ahol volt ilyen) és a lakhatás költségeit. A munkaerő mobilitása a közlekedés fejletlensége miatt rendkívül alacsony volt, ráadásul az információs technológia elmaradottsága miatt a munkavállalók nem is voltak igazán tisztában azzal, milyen képességekre van szükség a jelen körülmények között, ill. hol kínálnak jobb munkalehetőségeket. Így pedig az össztársadalmi érdek azt kívánta, hogy egy-egy nagy nehezen megszületett munkahely minél tovább megmaradjon. A másik oldalon (a munkaerőkereslet oldalán) az alacsony szintű vezetés-szervezési ismeretek, a tőkehiány és a pénz- és tőkepiacok fejletlensége miatt szinte elérhetetlen méretgazdaságosság miatt a vállalati vezetők szinte kizárólag a munkaerőn tudtak költségeket csökkenteni. A munkakörök nagy része ráadásul alacsony hozzáadott értéket termelt, többségében gépek mellett végzett mechanikus tevékenységekből állt, a kieső munkaerőt pedig az óriási kínálat és az egyszerű betaníthatóság miatt könnyű volt pótolni. Ebben a feltételrendszerben teljesen logikus volt a szakszervezetek megjelenése, akik magasabb bérekért, csökkenő munkaidőért, a munkavállalók kollektív jogainak kiharcolásáért dolgoztak. Vajon a 21. században is léteznek még olyan kihívások és igazságtalanságok, amelyek miatt szükségünk van 19. századi szakszervezetekre?
A fejlett országokban ma már az átlagos jövedelemszint nemhogy saját lakhatásunkat, de gyermekeink oktatását és egészségügyi ellátását is fedezi (nem feltétlenül a legmagasabb színvonalon, de fedezi) – márpedig Magyarország is minden kimutatás szerint a világ legfejlettebb 20%-ába tartozik. Az emberek többségének mobilitása előtt ma már bizonyos kulturális tényezőkön kívül nincs jelentős akadály – az infrastruktúra kiépült, a lakáspiac életben van, bár el kell ismerni, hogy a lakásbérlés feltételei továbbra sem a legkedvezőbbek. Az információs technológia fejlettsége teljesen megfelelő ahhoz, hogy rövid idő alatt felleljük a számunkra legmegfelelőbb munkahelyet, adott esetben pedig felismerjük kompetencia hiányainkat, amelyek pótlásával jelentősen magasabb életszínvonalra tehetünk szert. Ráadásul az információhoz való hozzáférés költsége ma már olyan alacsony, hogy többé nem úri vagy középosztálybeli kiváltság. A vezetés-szervezési irányzatok hatására ráadásul ma már az emberi erőforrás igazi kulcserőforrássá vált az iparágak nagy részében – a szolgáltató szektorban egyértelműen, a hagyományos termelő és feldolgozó iparban is egyre inkább. A munkakörök komplexitása miatt egyre képzettebb munkavállalókra van szükség a piacon, akiknek értelemszerűen javul az alkupozíciójuk a tulajdonosokkal és vezetőkkel szemben, hiszen pótlásuk többnyire nehézkes. Ha pedig mégis elbocsátásokra kerül sok, az átképzés költségei és terhei is összehasonlíthatatlanul kisebbek a jelenben, mint voltak 150-200 évvel ezelőtt. Természetesen a fenti körülmények csak elméletben állnak rendelkezésre a munkavállalóknak: egy budapestire jóval inkább teljesülnek e feltételek, mint egy szabolcsi vagy nógrádi álláskeresőre.
Milyen munkavállalói érdekképviseletre lenne szükség?
Európában a még nagy tömegeket foglalkoztató ipar korából megmaradt szakszervezetek éppenséggel a társadalmi mobilitás és szolidaritás gátjai váltak. Ezek az állami hatalomba, úgynevezett neokorporatív modellek szerint beemelt munkavállalói szervezetek mindenhol a rendszer létrehozásakor fennálló status quot jelenítik meg, így egyfajta „pillanatfelvételt“ védenek. Franciaországban, Olaszországban vagy e modell mintaországának számító Németországban ez a berendezkedés, a megfelelő politikai támogatás, társadalmi beidegződések segítségével sikeresen gátolja a munkaerőpiac felszabadítását. Így ezekben az országokban jóval nagyobb a munkanélküliség, mint Nagy Britanniában. Talán emlékszünk rá, hogy Franciaországban legutóbb akkor gyújtogattak a Sorbonne-on, tartottak tömegtüntetéseket, amikor lazítani akarták a pályakezdők esetén azokat a szabályokat, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy a munkahelyéről valakit elbocsássanak. Ezzel a szabályozással pont a hátrányos helyzetű, képzetlen, kisebbségi csoportokhoz tartozó fiatalok jártak volna jól, hiszen így nagyobb eséllyel kaptak volna munkát. De a szolidaritás nevében tomboló egyetemisták és szakszervezetek sikerrel akadályozták ezt meg.
Nem a munkavállalói érdekvédelem ellen prédikálunk, hanem azt állítjuk, ma már másfajta munkavállalói érdekvédelemre lenne szükség. A munkavállalók és a munkaadók többségének érdekei ugyanis egybevágnak az úgynevezett gazdasági racionalitással, amit a „rugalmasság“ szó sűrű ismételgetésével szoktak közgazdászok kifejezni. A rugalmas munkaerőpiac kétségkívül azt is jelenti, hogy könnyű valakit elbocsátani, ellenben azt is jelenti, hogy könnyebb új munkahelyet is találni. Ráadásul a képzett és képzetlen munkavállalóknak is a rugalmasság lenne az érdekük a nagyobb verseny ellenére. Magyarországon szokás szerint felemás a helyzet. Az állami szférát, az állami tulajdonban lévő vállalatokat kivéve kellőképpen, sőt túl rugalmas a munkaerőpiac. A magánszférában ugyanis nem létezik munkavállalói érdekképviselet. A szolgáltató szektorban, ami a modern gazdaság egyik legfőbb motorja, ráadásul, ahol a legtöbb ember dolgozik, általános a munkavállalót a munkaadónak teljesen kiszolgáltató feketén foglalkoztatás és/vagy a „szürke“ minimálbérre bejelentés (amelynek egyik következménye, hogy már majdnem egy teljes generáció nyugdíja vált kétségessé).
Azt állítjuk tehát, hogy olyan munkavállalói érdekvédelemre van szükség, amely egy fejlett, rugalmas, dinamikus gazdaság előnyeit nem kizárólag a munkaadók számára biztosítja. Ehhez természetesen ki kellene fehéríteni hazánk gazdaságát, ami egyrészt megfelelő adó- és járulékterheket (mert ma a tiszta működés sok esetben a csőddel lenne egyenlő) és megfelelő ellenőrzést jelent. Ebben például nagy szerepe lehetne a munkavállalói érdekvédelemnek, amely biztosíthatná a megfelelő jogi, szervezeti és anyagi hátteret az igazukat kereső munkavállalóknak. Ehhez természetesen szükség lenne arra is, hogy hazánkban ne évek, hanem hónapok alatt szülessen jogerős ítélet egy munkaügyi perben. Az évekig tartó pereskedés ugyanis egyértelműen lehetetlenné teszi a bérből és fizetésből élő, azaz vagyonnal nem rendelkező többség számára az érdekérvényesítést. Egy valódi szakszervezeti mozgalom egyik fő követelése például ennek az áldatlan állapotnak a megváltoztatása lenne. Egy modern érdekszervezet segítséget nyújthatna a munkavállalóknak a munkaerőpiaci információk megszerzésében is.
Világ proletárjai, tehát továbbra is egyesüljetek! Csak ne a Gaskó István képviselte modell alapján, mert azon csak veszíthetünk.
Zlatan és Labanino Rafael
Surko
Ezt akár én is írhattam volna annyira egyetértek minden szavával!
Varga Dénes
Demokrácia van, a kis ország kis jobboldali pártjának a szakértői nyugodtan bírálhatják a nagy ország nagy szakszervezetének a vezetőit. Önmagában még az is igaz, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak nagyon sok kérdésben találkozik az érdeke. Rögtön egy ilyen „közös pont” hogy legyenek szakszervezetek, és az érdekellentéteket így a lehetőségekhez képest gyorsan és hatékonyan kezeljék. A nagy jobboldali pártok ismereteim szerint el is fogadják, hogy szakszervezetek nélkül nem lehet működőképes piacgazdaságról beszélni. A kis pártok inkább megengedhetik maguknak, hogy extrém elképzeléseik legyenek, így itt „belefér” a szakszervezetek „megreformálásának” az ötlete. Ennek lényege, ha jól értem, hogy a szakszervezetek ne a munkavállalók, hanem a munkaadók szervezetei legyenek. Így a szakszervezetek segítenék, hogy a „rugalmas dinamikus gazdaság minél jobban fejlődjön”. Ilyenünk már volt, nem véletlen, hogy a vicc szerint a szakszervezet a világ három legfeleslegesebb dolgának az egyike. Akkor is volt összefogás, a párttal és a kisszel együtt munkálkodtak a közjó érdekében. Most már azonban kapitalizmus van. Rosszul képviseli a tőke érdekeit az, aki meg akarja „reformálni” a szakszervezeteket.
Az, hogy a technikai fejlődés, a vezetési ismeretek fejlődése, az általános jólét (korábbi) növekedése, meg az információhoz jutás szabadsága kiküszöböli a súlyos érdekellentéteket, nagyon meggondolatlan állítások. Az osztálybéke naiv ideológiája legalábbis egyidős a szakszervezetekkel, ennek internetes, információ társadalmas felmelegítése semmivel sem teszi azt elfogadhatóbbá.
A munkanélküliségi ráta ilyen nemzetek közötti különbségeit a szakszervezetek eltérő nemzeti szerepének tulajdonítani elég nagy merészség. A munkanélküliségi ráta alakulását befolyásolja az állam és a munkaadói oldal is, valamint még számtalan egyéb tényező. (A legfrissebb adatok amúgy: Anglia: 8,1% Németország: 7,9% Ha a többi ország munkanélküliségi rátáit is megnézzük, biztos hogy nem találunk ilyen egyszerű összefüggést a szakszervezeti szerep, és a munkanélküliségi ráta nagysága között. Persze kissé más az olasz, a francia, meg a német szakszervezet feladata, mint mondjuk a norvégé, meg a hollandé. Mekkora lenne ezekben az országokban a munkanélküliség, ha a szakszervezetek „korszerűbb” szerepet vállalnának? Több délolasznak, meg volt NDK-s nak lenne állása? Miért minősül magasnak az olasz munkanélküliségi ráta? 2006-2008 között 7 százalék alatt volt. Ez ugyan valóban magasabb az angolokénál, ám bőven az uniós átlag alatt van.)
Zlatan
oké, még mielőtt részletesen válaszolnék, hasonlítsd össze fenti országok FOGLALKOZTATOTTSÁGI rátáit, ami ugye sokkal többet mond a gazdaság általános állapotáról. egészen elképesztő egyébként, hogy a magyarországi szakmai közbeszéd továbbra is a munkanélküliségi rátánál van leragadva, aminek az információértékét össze sem lehet hasonlítani az aktivitási és foglalkoztatottsági mutatókéval. Eurostaton egyékbént minden szépen fent van.
Varga Dénes
Valóban, a két mutató jelentése ugyan hasonló, de azért más. Pl. Spanyolország: 64,3 a foglalkoztatottság, 11,4 a munkanélküliség. Olaszország: 63,6 a foglalkoztatottság, de 6,8 a munkanélküliség. Mondjuk relatíve sok a háztartásbeli. Aki viszont dolgozni akar, annak kicsit könnyebb Olaszországban, és kicsit nehezebb Spanyolországban. Munkanélküliségről volt szó a cikkben. A foglalkoztatottság szerintem is fontosabb. A cikkben említett összefüggés azonban ebben a tekintetben sem tűnik megalapozottnak. Valami kapcsolat egyébként tényleg lehet, például lehet hogy éppen fordítva: ha alacsony a foglalkoztatási ráta, a szakszervezet tevékenységében tényleg nagyobb súlyt kapnak a konfliktusok. (Ami azután kiváltja a munkaadók ideológusainak a bírálatát.) 2008.: Németország: 70,7 Nagy-Britannia: 71,5. Ez ugye egyforma… Az olasz, a német, a francia mutatók amúgy folyamatosan javulnak. (Éppen ez a bajunk nekünk: a mi jóval alacsonyabb mutatónk nem javul.) A mutatók jelentős szóródást mutatnak. Nem vitatom: az eltérések között az eltérő szakszervezeti szerepvállalás is ott van. Vagyis nem vagyok meggyőzve: ezekből a rátákból nem következik az, amit a cikk állít ezzel kapcsolatban.
Varga Dénes
Na? Na?
Zlatan
Nem állítom, hogy a szakszervezeti jelenlét erősségéből egyenesen levezethető a munkaerőpiac rugalmassága, a potenciális növekedési ütem mértéke, stb. – ez csak egyetlen tényező a sok közül. Azt azonban állítjuk, hogy jelenlegi formájukban a szakszervezetek nem felelnek meg a XXI. századi munkavállalói elvárásoknak, a rugalmas és gyors munkahelyváltás segítése, a karriermenedzsment támogatása, önképzés, teljesítmény-orientáció, stb. Ehelyett kizárólag a munkaerőpiac merevítésén, a bérek irreális emelésén (és ezáltal iparágak versenyképtelenné tételén) és a munkaadók helyzetének megnehezítésén dolgoznak. Vegyük észre, akármennyire is szimpatizálunk a marxi/szocdem gazdaságfilozófiával, hogy a gazdaságpolitika és úgy általában a nemzetgazdaság számára a munkaadó önmagában jóval értékesebb gazdasági alany, mint a munkavállaló – ennek megfelelően kellene szabályozni a piacokat, és a munkaadók helyzetén kelleni javítani, ami természetesen új munkahelyek létrejöttét és a munkavállalók számára is kedvezőbb körülményeket eredményezne.
Borzasztó kíváncsi vagyok, és ne legyen igazam, de a jóval rugalmasabb amerikai munkaerőpiac miatt az USA legalább egy-másfél évvel előbb fog kikecmeregni a válságból, mint a büszke francia-német-olasz tengely (bár a németeknél az erős szakszervezeti jelenlét ellenére viszonylag „jó” állapotban van a munkaerőpiac). Ha van egy olyan intézmény, ami a teljesítmény-orientáció ellen dolgozik (hiszen háborog, ha a jobban dolgozók többet kapnak, mint a rossz munkát végzők), csökkenti a munkahelyet teremtő vállalkozások alkalmazkodó képességét, akkor az felesleges és káros. Ehelyett éppen az egyéni jogsérelmek gyors kivizsgálását, a gazdaság kifehérítésére törekvő intézményeket és a munkahelyteremtő innovációkat kellene támogatni.
Dániában nem véletlenül működik kiválóan a felxicurity nevű munkaerőpiaci koncepció. Garantálják a jogbiztonságot, körül vannak bástyázva viszonylag erős jogokkal a munkavállalók, egyénileg – így pedig nem egy homályos szakszervezeti-munkaadói alku eredményeként születnek meg az értelmetlen kollektív szerződések. Másrészről a rugalmas elbocsátási és felvételi szabályok, az álláskeresés ösztönzése, a strukturális munkanélküliség minimalizálása és a kiváló oktatási rendszer együttesen dinamizálták a munkaerőpiacot. Valahogy efelé kellene haladnunk nekünk is: a munkavállalók egyéni védelme a munkaadók támogatása mellett.
Zlatan
az utolsó mondat értelmesre sikerült, helyette: „… a munkaadók támogatása felé.” de remélem a mondanivaló lényege átjött.
Varga Dénes
Egyik ember ezzel, a másik meg azzal szimpatizál. Egy, a mai magyar állami szférában dolgozó vezető (menedzser) természetesen nem Marxxal, hanem XIV. Lajossal szimpatizál, mert az ő hatalomgyakorlásának elveivel ért egyet, és az ő életvitelét tekint példaképnek. A mai magyar valóságban nemcsak a Marx utáni, hanem a Marx előtti viszonyok is jelen vannak. Ha jobban el tudnék mélyedni az elméletben, lehet hogy rájönnék: éppen a termelőerők fejlődése mellett továbbélő avit termelési viszonyok puszta léte cáfolja a nagy gondolkodót. Lehet, hogy Marxnak és nektek van igazatok, és a termelőerők fejlődése egyszer elhozza majd az osztályok nélküli társadalmat, de az nem mostanában lesz.. Internet ide, internet oda, ma még hozzánk a feudalizmus közelebb van, mint az osztályok nélküli társadalom.
Igazatok van: a munkaadó a munkavállalók jövedelmét tartja túl soknak. Amire viszont nem gondoltatok: a munkavállaló a munkaadó nyereségét sokallja. Értem én, hogy ti a munkaadóval éreztek együtt, de azt is el kell tudnotok fogadni, hogy mások meg a munkavállalókkal. E nélkül olyan sakkozóhoz vagytok hasonlatosak, aki nem érti, miért ül a tábla túloldalán is valaki. Éppen azért van szakszervezet, hogy a munkaadó és a munkavállaló közötti viták minél kevesebb cirkusszal járjanak. Meg kell érteni: törvények nélkül nincs törvénykövető magatartás. Ha sikerül elérni a reális munkabéreket, és a „rugalmas elbocsájtási és felvételi szabályokat”, akkor a még reálisabb munkabérek és a még rugalmasabb elbocsájtási és felvételi szabályok elérése lesz az új cél.
Van aki szerint az a befektető, aki 40 szer vált át eurót forintra, és vissza, ugyan azon a napon, az a „nemzetgazdaság számára jóval értékesebb gazdasági alany” mint az aki összeszedi a szemetet, gyógyítja a betegeket, vagy tanítja az embereket. Vegyük azonban észre, hogy abban az esetben, ha ezt az „értékes gazdasági alanyt” egyszerűen lecsukják, egy forinttal sem fog csökkenni a GDP. A munkaadók éppúgy a morál, a törvények, és a lehetőségek adta keretek között működnek mint az állam, vagy a munkavállalók. Ha ezek között a keretek között megéri Kínába vinni a termelést, és ez meg is lehet tenni, akkor ez az „értékes gazdasági alany” ki is fogja oda vinni a termelés. Vagyis tojik az internetre, a versenyképességre, a korszerű vezetési ismeretekre, stb. Bizony. Ezért azután az erőre nem szép szavakkal, vagy hülye elméletekkel kell válaszolni, hanem erővel. Ebben a kormány partnere lehet a szakszervezetnek, mert az „értékes gazdasági alanyok” a termelést ki tudják ugyan vinni Kínába, de nem tudnak onnan szavazatokat hozni a német kancellárjelölteknek.
A „ma már korszerűtlen a hagyományos szakszervezeti szerep” féle szövegeknek éppen az a szerepe, hogy valahogyan bedumálják a „gazdaságilag kevésbé értékes” tömegeknek, hogy még most az egyszer utóljára szavazzanak a saját érdekeik ellen. Az SZDSZ, az MSZP és az MDF politikai leszerepelésének az okait is valahol errefelé keresném.
Én egyébként éppen ellentétesen látom a jövőt. Egyre fontosabbak lesznek az eltérő érdekek, és az eltérő érdekek koordinálása. Ezzel szemben az érdekellentétek elkenése, bagatellizálása válik egyre vállalhatatlanabbá. A SZEMA, cikketekből feketén fehéren látszik, éppen olyan jobboldali párt, mint amilyen az SZDSZ volt. Sajnos nem az eltérő érdekeket megjelenítő, felvállaló, korszerű jobboldali párt. Sokkal inkább a érdekellentéteket elkenő, a gazdagabbak érdekeit a közjónak feltüntetni akaró korszerűtlen jobboldaliságot képviseli. Nem mellesleg abba kéne hagyni annak az ismételgetését, hogy baloldali párt vagytok.
Zlatan
Bocsánat, nem értem, miért kerültél be a moderálós részbe, most már rendben van a dolog.
Szerintem tök rossz az a gondolatmenet, hogy a munkavállaló a munkaadó nyereségét sokallja, épp ezért joga van őt sakkban tartani. Ha nem tetszik a munkaadó jövedelme, akkor körül kell nézni, és át kell igazolni a versenytárshoz, ha tényleg úgy gondolom, hogy jelenleg nem fizetik meg a munkámat rendesen. Elvégre ma már szerencsére kevés egyszereplős monopolisztikus piac van. Ha pedig tényleg úgy gondolom, hogy ennél több pénzt érdemlek, akkor meg kell győznöm a felettesemet arról, hogy neki is érdeke, hogy több pénzt adjon. Miért is kellene „tömbszerűen” megemelnie a munkaadónak a béreket? A munkavállalónak az az érdeke, hogy tisztességes, az egészségre nem veszélyes körülmények között, megfelelő információellátottsággal, legálisan dolgozzon. Ezt kellene garantálni, törvényileg, hatékony jogalkotással és olyan intézményekkel, melyek az egyéni jogsérelmeket orvosolják.
Egyetértünk, a csoportok közötti koordináció, és úgy általában a koordináció iszonyú fontos lesz a jövőben. De a szakszervezet nem koordinál, hanem általában fiktív ismérvekkel kialakított munkvállalói csoportok érdekeit „védi” teljesen átláthatatlan alkuk segítségével. Ez nem járja.
Sajnálom, hogy nem ismered fel a spekulánsnak csúfolt deizakereskedők szerepét a jólétben. Egyszer azért kellene egy olyan világ, ahol gigantikus arbitrázslehetőségek és egyensúlytalanságok vannak, mert ezeket a „spekulánsokat” börtönbe zártuk. Akkor sírna igazán mindenki.
A jobboldali-baloldali vitát pedig nagyon egyszerűen le lehet zárni: a magyarországi törésvonalak kulturálisak, eszerint vagyunk baloldaliak, gazdaságilag pedig lehet, hogy inkább jobbosok, de ez amúgy az én számból nem hiteles, hiszen nem vagyok párttag.
Végezetül: remélem a Fidesz kipróbálja, milyen is az a világ, amikor „erővel” győzzük meg a befektetőket. Akkor biztosan a munkavállalók érdekei fognak érvényesülni. Biztos. Nem.
Varga Dénes
Nagyon meg lennék döbbenve, ha nem ismerném ezeket a nézeteket az SZDSZ sokéves regnálásából. Ismét hangsúlyoznám, hogy éppen az SZDSZ sorsa is igazolja, mennyire sehová sem lehet jutni ezekkel a hiedelmekkel.
1. A cigányellenes gazdaságpolitika a cigánybarát retorikával emelkedett stílusodban „kulturálisan baloldali, gazdaságilag jobboldali” a gyakorlatban egyrészt nem praktikus, másrészt nem etikus. A jobboldali-baloldali vitának ilyen módon történő lezárása valóban annyira egyszerű megoldás, hogy ennek egyszerűségét egyszerűen nem lehet eléggé hangsúlyozni. Biztos vagyok abban is, hogy mindez csak nagyon egyszerű embereket képes kielégíteni.
2. Biztosan jó érzés a FIDESZT szidni, ám ezt Tőled itt gyerekesnek érzem. Aligha van olyan kormány a világon, aki ne próbálna esetenként nyomást gyakorolni a befektetőkre, beleértve még a legszegényebb, legelmaradottabb kormányokat is. Ez a „majd a befektetők majd jól megmondják a véleményüket az Orbán Viktornak, mert ő olyan populáris” típusú szöveg jól hangzik egy MSZP választási gyűlésen, de mi ugye jól tudjuk, hogy ez ostobaság. Inkább maradjunk annyiban, hogy amikor a FIDESZ hatalmon volt, jobb kormányzati teljesítményt nyújtott, mint az MSZP-SZDSZ. Bizonyára abban is egyetértünk, hogy most is nagyon meglepő lenne, ha a 2010-től kezdődő ciklusban majd nem így lenne.
3. A kulturáltabb munkaadók már a XIX században sem gondolták, hogy a munkavállaló majd egyénileg rendezze vele a vitáit. Biztosan nem gondoltál eddig rá, hogy egy átlsgkeresettel rendelkező alkalmazott, és egy nemzetközi nagyvállalat nem rendelkezik teljesen azonos mértékű érdekérvényesítő képességgel. Amíg erre rá nem jössz, nem tudsz előrébb lépni kettőnk vitájában. Ez a felismerés volt az egyik legfontosabb oka a szakszervezetek létrejöttének!!
4. Noha előző hozzászólásomban már említettem ezt a problémát, mégis elkerülte a figyelmedet, hogy a munkavállaló, és a munkaadó között nincs mindig teljes érdekazonosság, sőt, nagyon jelentősek az érdekellentétek. Ez lényegében a szakszervezetek létrejöttének a másik nagyon fontos oka!! A „vitás kérdésekben a munkaadó döntsön, a szakszervezet meg koordináljon” az nem korszerű nézet, hanem butaság. Az empátia hiányával nem azt érjük el, hogy meggyőzzük a másikat, hanem azt, hogy ennek a másiknak ne legyen jó véleménye rólunk. A gyere buci, hamm bekaplak, ideológiája inkább időtlen, mintsem modern, és csak bizonyos méretű buci esetén működik. Talán már érted is: az egyes munkavállaló e bizonyos méret alatt van, a szakszervezet meg fölötte. Egy bizonyos pontig lehet persze rizsázni, hogy azért rúglak ki, mert ez a közös érdekünk, ezt diktálják a korszerű vezetési ismeretek, ezen a ponton túl, viszont meg kell nézni, hogy mekkora a pofám, és mekkora a buci. Értem én, hogy a magyar értelmiségi a korszerű piacgazdasághoz ugyanúgy akar viszonyulni, mint egykor a szocializmus építéséhez, de hát a valóság azt se engedte, ezt sem tolerálja.
5. Az európai államokban a polgári forradalmak átírták a törvényeket. Nem lehett többé semmibe venni az álapolgári jogkat. Persze a munkaadó érezhette úgy, hogy kegyet gyakorol, amikor kifizeti a munkavállalókat, és dühönghetett, ha a szakszervezet különböző követelésekkel állt elő. Ám tetszett, nem tetszett, a törvényeket be kellett neki is tartani. Ha a vita sztrájkhoz vezetett, ha az törvényes volt, le kellett nyelnie a békát, hiába gondolt csupa olyasmit, mint amit Te írsz, kedves Zlatan!
6. Szerintem a „most már nincs szükség a hagyományos szakszervezeti érdekérvényesítésre, mert van már internet, vannak korszerű vezetési ismeretek, van leépülő szociális rendszer, és tömeges kulturális analfabetizmus, ezért a munkavállaló egyénileg kérjen magasabb fizetést” nagyon izgalmas gondolat, hiszen nemigen mond ilyet senki. Majdnem biztos vagyok benne, hogy azért van ez így, mert aki ilyet gondol esetleg, az hamar rájön, hogy ezt tovább kell gondolni, és ez általában az ilyen gondolatok kimondása előtt meg is szokott történni. Miután Te már kimondtad, szerintem nem maradt más lehetőség, mint mindezt utólag végiggondolni.
7. Ha megengeded, megosztanék veled egy szomorú gondolatkísérletet. Tételezzük fel, hogy két turistabusz belezuhan a szakadékba. Az egyiken tanárok, takarítónők, orvosok utaztak, a másikon befektetők, akik ugye a gigantikus arbitrázslehetőségek korlátozói. Szögezzük le először is (egyszersmind ezzel tanujelét adva kulturális baloldaliságunknak) hogy mindkét utascsoport halála nagy tragédiát jelent. De térjünk át a második kérdésre, kit nehezebb pótolni? Bizony még a takarítónő pótlása is problémát okozhat valakinek. Az orvos, a pedagógus halálával sokéves tanulás, sokéves szakmai gyakorlat vész oda, nem is beszélve olyan emberi értékekkel, melyek hasznát nehezen lehetne számszerűsíteni. Vajon a befektetők halálával másnap az arbitrázslehetőségek kezdenek aggasztóan gigantikussá válni? Természetesen igen, de ez akkor is így lenne, ha az összes befektető életben maradna. Ezért azután fogalmazzunk másképpen: ki lehet-e mutatni bármiféle gazdasági kárt azért, mert egy busznyi befektető odalett? Frászkarikát! A spekuláció, bocsánat a befektetési tevékenység, egy szemernyit sem csökkent! Ahogyan mondani szokták: amíg lószar van, verebek is akadnak!
Zlatan
Röviden mégegyszer: nézz körül Magyarországon és Európában. Magyarországon csak azoknál a pazarlóan működő, gyatra szolgáltatást nyújtó állami monopolvállalatoknál vannak szakszervezetek, ahol amúgy sem jellemző a transzparencia, így e szakszervezetek működése és az őket befolyásoló erők sem láthatóak. Továbbra is állítom, hogy a merev korporatív struktúrák ideje lejárt (lásd OÉT), ezt a leckét Amerikában 1929-33 alatt megtanulták, ahol a bankrendszer összeomlását követő gyors gazdasági alkalmazkodás azért maradt el, mert a szakszervezetek a maradék működő vállalatban is sztrájkba kezdtek és hosszú időre ellehetetlenítették a fellendülést. Végső soron természetesen a munkavállalók jártak rosszul, ezt mindannyian tudjuk. Ugyanez játszódik újra az OÉT-ben, ahol a 7%-os recesszió ellenére ki tudták harcolni a munkavállalók, hogy nominálisan 2 ezer forinttal nőjön a minimálbér – parádés teljesítmény, újra nőhet a munkanélküliség és csökkenhet a foglalkoztatás. Eközben a GDP-nk 18-20%-ra rúg a feketegazdaság nagysága azért, mert a KKV szektorban senki le nem tojja a munkavállalók érdekeit, mindenki csak a „nagy multinacionális vállalatok emberellenes politikájáról” pampog. Természetesen utóbbiak iszonyú nehezen viselkedhetnének embertelenül az alkalmazottaikkal, hiszen ez pillanatok alatt kitudódna, elhúzna mindenki a versenytársakhoz, a fogyasztókat is beleértve. Ezért is mondom azt, hogy az információs társadalom lényegesen javította a munkavállaló alkupozícióját a munkaadókkal szemben, és ma már igenis lehetséges az egyéni jogvédelem a fiktív kollektív jogok politikailag erősen befolyásolható szakszervezet általi védelme helyett. Itthon is jelentősen csökkenne a feketegazdaság kiterjedtsége, ha a „vállalkozókkal” szemben az egyszeri munkavállaló erős harcot tudna vívni az eü és nyugdíjpénztári befizetésekért. Ma ezek a fórumok hiányoznak, nem pedig a neokorporativizmus.
Varga Dénes
Én pedig továbbra is állítom, hogy a nézeteid meglehetősen avittak. Az elvont közjó, a munkavállalók és a munkaadók közös érdekeiről szóló naív nézetekkel nem megyünk semmire. Ez olyan, mint amikor a demokráciát vagyoni, vagy/és műveltségi cenzushoz akarták kötni. Disznóság, hogy a munkaadónak éppúgy egy szavazzata van, mint a munkavállalónak, aki ugye kevésbé látja át a dolgokat. Nagyon könnyű kijelenteni, hogy a 2000 forintos minimálbér emelés marhaság, de nyilván nem tudnád ezt bebizonyítani. A te szemszögedből ez káros, a társadalom szemszögéből viszont hasznos. Ugyanez már nem mondható el például a 2010-es és különösen a 2011-es SZJA csökkentésekre. Azt, hogy ez marhaság, nagyon is könnyű bizonyítani. Csakhogy ezt nem a szakszervezetek találták ki, hanem az állam. Az állam idelye is lejárt? Csak nem vagy forradalmár? Avagy szerinted nem butaság valakinek úgy havi 130.000 forintot a zsebébe dugni úgy, hogy azért cserébe nem kapunk semmit? Ezekben a nehéz időkben? Ez lényegesen jobban csökkenti a foglalkoztatottságot, mint a minimálbér emelése. Tudtad, hogy a minimálbér egy kétkeresős, kétgyerekes család esetében jóval a létminimum alatt van? Nem gondolnád esetleg, hogy a gyermekmunka újbóli engedélyezése még versenyképesebbé tenné a magyxar gazdaságot? Nyilván nélkülem is nagyon jól tudod, hogy a szürkegazdaság elleni harc az nem a munkavállalók, hanem az egész társadalom érdeke. A munkaadók miért nem tesznek ezért valamit? Ha például egy multi kiír egy tendert, azonnal mindenki számára világos lesz, ahogyan azt te is írtad, hogy az a kkv szektorhoz tartozó vállalkozó, aki olyan áron akar vállalkozni, amiből a dolgozói után járó közterhet a maradéktalanul be tudja fizetni, kizárja magát a versenyből. Ez a néhány százmilliós, vagy egy két milliárdos árbevételű vállalkozás miért nem veszi a sátorfáját, és ad ajánlatot egy másik multinak, úgy ahogyan te kedves Zlatan az egyszerű munkavállalónak ajánlod? Tán e vállalkozás számára nehezebben érhetők el az információk?? Ki tudna többet tenni itt: a gyenge szakszervezet, vagy az erős multi? Például megtehetné, hogy egy bizonyos, a közterheket is tartalmazó ár alatt csak minden második tenderében fogadna el ajánlatot. Na milyen ötlet? Vagy miért nem fordulhat a becsületes vállalkozó az államhoz? Annak a veszélye nélkül, hogy a magyar gazdaság nagyon értékes szereplői rövid úton tönkreteszik? A tények kedvéért: nem azért nincsen nálunk a versenyszférában erős szakszervezet mert olyan nagyon jól mennek a dolgok. Butaság lenne ezt valamiféle eredménynek feltüntetni. Egy szó mint száz, ez a szemellenzős, csak a munkavállalókat, és a munkavállalók szövettségeit hibáztató szemlélet sehova sem vezet. Az ember nagyon bölcsnek képzelheti magát, miközben más szemében a szálkát is észreveszi, a maga szemében meg nem érzi a gerendát. Gyanítom, hogy a turúlszobor körüli viták, meg a Hősök terén a gyertyagyújtogatás, a kulturális jobb, meg baloldal közötti verbális csaták funkciója éppen az, hogy a gazdaságban maradhasson minden a régiben, és ne legyen fejlődés. Ha nem lennének a felszínes belpolitikai cirkuszok, nem azok tolakodnának előre, aki jól tudják szdni a másikat, hanem azok akik konstruktívabbak, és nem utálják a másikat, akkor neki lehetne állni a gazdaságban is rendet tenni. Gyakorlatilag nem kerül pénzbe például a szabályozórendszer egyszerűsítése. (Igazad van Zlatan, a munkavállalók szervezetei nem működnek nállunk valami fényesen. Ám azt is vedd észre, hogy egy kis impotenciáért a munkaadók szervezeteinek sem kell a szomszédba szaladniuk. A szabályozorendszer egyszerűsítése terén például nem értek el semmit sem. Szintén nulla, amit ők tudnak felmutatni a szürkegazdaság elleni harc területén.) Tényleg össze kellene vetni a tulajdoni lapokat az adószámlákkal. (Ahelyet, hogy panpognánk, hogy miért nem harcol a szakszervezet egyedüliként a szürkegazdaság ellen.) Kedves Zlatan! Ezelőtt vagy nyoc évvel egy falu fel akart venni 100 millió hitelt. Egy fazon átutalt 10 milliót egy KFT-nek, mondván, az intézte el, hogy a falu megkapja a hitelt. Persze erről nem tudott senki, a falu hitelképes volt, a bankok meg versenyeztek, hogy ki adjon hitelt. Mi lenne, ha ilyen esetben egy hlét alatt születne ítélet? Na? (Senki sem tudja, mikor lesz az első tárgyalás. Majdnem tavaly volt, de azután mégsem.) Harcoljon ezért a szakszervezet?
Szóval kedves Zlatan, összefoglalva: ebben az országban nem azért lehet disznóságokat csinálni, mert nem tudódik ki, isszonyúan gyorsan, vagy lassan, hanem azért, mert ha kitudódik, nem háborodunk fel.
Zlatan
A pontokra regálva:
1. ezt fejtsd ki mégegyszer. Ha nálad a cigányellenes gazdpol azt jelenti, hogy kisöpörjük az alanyi jogon járó juttatásokat, a pazarló költségvetési kiadási tételeket és karcsúsítjuk az intézményrendszert, felszabadítva sok tíz milliárdot a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására, akkor egészségedre. Én ezt másképp látom.
2. egyetértünk, de attól még hadd ijedjek meg attól, ahogy Pécsett kicsiben bemutatkozott a Fidesz-modell. Eközben nagyon is drukkolok a Fidesznek, hogy a jelenlegi nulla ötletből eredményes kormányzást tudjon megvalósítani. Persze ha nem csinálnak semmit, már az is jobb, mint amit a szocik 8 év alatt letettek az asztalra :)
3. az alkupozíciós viszonyok jelentősen módosultak, erről írok már régóta, amúgy pedig a XXI. században vagyunk, ahol is ennek a századnak az adottságait kellene figyelembe venni, nem pedig a kettővel ezelőttiét. Ez olyan, mintha újra követelnéd az áprilisi törvényeket – a maguk idejében azok is hihetetlen előremutatóak voltak, ma pedig már nem akarjuk a jobbágyokat felszabadítani.
4. természetesen nincs érdekazonosság, bár azért jóval több a közös cél, mint évtizedekkel ezelőtt (a munkavállalónak egyre inkább közvetlen érdeke a cég nyereséges működése). attól még ezt az érdekkülönbséget nem fogják eredményesen áthidalni a szakszervezetek, mert azok hajlamosak mindkét érdekcsoport ellen játszani. Te úgy fogok fel az egészet, mint egy zéró összegű játszmát – ami rossz a gonosz munkaadónak, az jó az angyali munkavállalónak. Szerintem meg lehet win-win szituációkat kialakítani, erre viszont alkalmatlan a szakszervezet.
5. azt a bizonyos békát általában a munkavállalók nyelik le, amikor leesik nekik, hogy a sztrájk okozta költségek miatt újabb megszorításokat kell tennie a munkaadónak. ördögi kör, persze két-három napig jó dolog csocsózni a garázsban, aztán jöhet megint a sírás.
6. erre most nem reagálok
7. nem mondtam, hogy a befektető értékesebb, sőt, nyilván a saját tanáraim közül sokat fogok örökre a szívembe zárni, ellentétben az arctalan befektetőkkel. Ha azonban egy picit belegondolsz, ha jobb lett volna az információáramlás, és még több befektető tevékenykedett volna a piacokon, akkor nem fújódik fel ekkorára az amerikai ingatlanpiaci lufi, aminek áttételes hatásaként nem zúdul a nyakunkba egy 7%-os recesszió és többszázezer devizahiteles parája. csak hogy lássuk az összefüggéseket.
Varga Dénes
Szeretnék tenni még egy kísérletet arra, hogy közelítsük álláspontjainkat. Ezért végigmennék a pontjaimra adott válaszaidon.
1. Én nem ilyen nagy dolgokra gondoltam. Mindössze arról van szó, hogy van olyan gazdaságpolitika, ami segíti a társadalmi (és területi) különbségek csökkenését, és van olyan, amit ezeket konzerválja, adott esetben még növeli is. Erről bővebben írtam a SZEMA programjával kapcsolatos vitában, itt nálatok. Ma sajnos Magyarországon van egy olyan vakhit a reformokban, ami súlyos önbecsapás. „Takarékoskodunk, akkor helyreáll a befektetői bizalom, ezért megint lesz növekedés, és akkor majd jut pénz a felzárkóztatásra”. Ez a tétlenség „filozófiája”, és természetesen nem eredményez semmi jót. Örülök, hogy hiszel abban, hogy majd ha „felszabadul a sok tízmilliárd”, akkor a reformerek majd nekifognak a vidék felzárkóztatásának. Ezt ugye aki mondja úgy gondolja, hogy tehát sohanapján, vaskedden. Majd inkább az osztalékadót fogják helyette csökkenteni. A cigány meg maradjon a putriban, meg a választási plakátokon.
2. Jólesik, hogy ebben egyetértünk. Biztos lesznek amúgy olyan dolgok szép számmal, amit jogosan lehet majd bírálni. Sajnos. De talán a balliberálisnak mondott tábor fejlődik a kényszerű pihenő alatt.
3. és 5. Ha igazad van a 3. pontban, hogy XXI század, meg ilyesmi, akkor mért idézed a Lassalle féle un. „vasbértörvényt” a XIX. századból? Szerintem nem kell ez a nagy modernség. A „vasbértörvény” sem azért marhaság mert régen találták ki, (Lásd: minden vízbe mártott test…) hanem azért, mert a munkaadó „mindenhatóságát” sugallva próbálja a munkavállalót becsapni, mondván, hogy jobb abba belenyugodni, hogy a munkaadó a fej, a munkavállaló pedig a kéz, meg a láb. Ahogyan azt az egyik ókori elődöd modta volt egy korai munkaügyi konfliktus kezelése során. (A főnök meg a segg, de eddig a régi rómaiak sem jutottak.)
4. Éppen fordítva látom: évtizedekkel ezelőtt volt sokkal több a közös cél. Most ugyanis a világ legnépesebb országok fejlődése vet fel nagyon súlyos problémákat. Inotai András mondta a TV-ben néhány hete, hogy a változó világgazdasági helyzetre a befektetők jól reagáltak: kivitték a termelést Kínába, Indiába, stb. Az európai társadalom meg szerinte akkor fog jól reagálni, ha tudomásul veszi, hogy többé már nem a világ közepe. A reformok tehát új dolgok, eddig az volt a jó, ha a nyugdíjas hamarabb megy nyugdíjba, és mindig jól emelik a nyugdíját, hogy minél többet fogyasszon. Most viszont majd a kínaiak fognak fogyasztani, az európai nyugdíjasnak mérséklik az emeléseket, és növelik a nyugdíjkorhatárt. Úgy gondolom, ha sikeres reformokat vezetünk be, akkor megdícsérnek, hogy jól reagálunk, úgy viselkedünk, mint aki tudja, hogy hol van a helye. Talán még azt is megígérik, hogy egyszer majd nekifoghatunk egy társadalmi, regionális felzárkóztatási programnak. Persze nem a mi életünkben. A versenyben való bugyuta hitnek legalább annyi haszna legyen, hogy ne nyugodjunk ebbe bele. Nagy európai országok javuló foglalkoztatottsági mutatói lehet, hogy arra utalnak, hogy ezek az országok nem hagyják magukat.
6. A munkavállaló egyéni érdekképviselete, mint időszerű ötlet, valóban nem több, mint egy meggondolatlanság.
7. Én azt sem érzem teljesen elfogadhatónak, amit Soros György ír a válságról. Ennek ellenére ezt mindenképpen a figyelmedbe ajánlom. (”Irreális árak mellett is racionális volt beszállni…”) Amit Te írsz, azt nem a valóság, hanem a piacgazdaságba vetett hit diktálja. Hogy lehet olyat mondani, hogy kevés volt a befektető?!! Nem tudsz úgy eldobni egy téglát, hogy agyon ne vágjon egy spekulánst!! Kedves Zlatan! A szocializmusban volt hiány!! Piacgazdaságban a láthatatlan kéz gondoskodik róla, hogy sokkal több befektető legyen, mint amennyire szükség van.
Hát így. Persze én is tudom, hogy a magyar reformértelmiségi az igazság birtokában van, így azután én már hiába mondom neki a magamét. Köszönöm szépen a vitát.
Surko
Nagyon jó poszt!
100% egyetértek vele. A szakszervezetek rövidlátó módon harcolnak a munkavállalók érdekeiért.
Valójában a munkavállaló érdeke a vállalat eredményes működése, hiszen ez biztosítja az ő munkahelyének fennmaradását is. A szakszervezetek ezzel szemben a dolgozók rövidtávú érdekeiért a vállalat fennmaradását veszélyeztetik, így hosszútávon a dolgozók munkahelyeit sodorják veszélybe.
Recesszió idején milyen alapon követel béremelést egy alkalmazott? Ha a vállalat bevételei zuhannak, miből fizetne többlet bért?
Nem véletlen, hogy ha szétnézünk, sehol nem látunk szakszervezeteket a kereskedelmio szférában, csak az állami vállalatoknál. Az állami vállalat meg épp arról ismerszik meg, hogy képes gazdaságilag irracionális döntéseket is hozni.
Hiszen megteheti, mert nem a piacról él, hanem az állam, azaz az adófizető társadalom áll mögötte.
Az állami alkalmazottak béremelését az adófizetők fizetik.
Ennyit a szakszervezeti szolidaritásról. Egy frászt. Az állami dolgozók és szakszervezeteik az adófizetők kontójára alkudoznak. Ha úgy tetszik, az adózókat zsákmányolják ki erős alkupozíciójukat kihasználva.
P.S. SZDSZ-es voltam, de mindig rühelltem a baloldaliakat. (értsd: az igazi meggyőződéses baloldaliakat) Liberális vagyok, aminek köze sincs a baloldalisághoz.
Az a szóösszetétel, hogy szociálliberális, egy lózung. Valaki vagy szocialista, vagy liberális. Mint tűz és a víz.
Egy normális országban én valószínűleg jobboldali szavazó lennék. Csak nálunk a jobboldaliság a radikál-nacionalizmusban merül ki, nem a thatcher-i gazdaságpolitikában.
Épp ezért Bokrosra szavazok.
Varga Dénes
Tisztelt Surko! Rüheljen csak nyugodtan. Én nem rühelem Önt vissza, mert nem rühelem a jobboldali gondolkodásúakat, csak nem értek velük egyet.
Zlatan
nagyrészt egyetértek Surkoval, de azért a rühell szót akár mellőzni is lehetett volna. inkább vitatkozzunk, ne minősítsük a másikat. szerintem Varga Dénes amúgy nagyon tisztességesen érvel a saját álláspontja mellett, néha persze megismétli önmagát, de ez legyen a legnagyobb baj!
Surko
A rühell kifejezést tényleg nem kellett volna…
Ugyanakkor ezt nem személyesen Varga úrra értettem, hanem általában a baloldali eszmeiséget képviselőkre.
Éppen a MEBAL (Magyar Egyesült Baloldal) oldaláról szörföltem ide, és kellően felbosszantottam magam az ott olvasottakon…
Tulajdonképpen jobban haragszom a baloldaliakra, mint a (nacionalista) jobboldaliakra. A nacionalisták ugyanis egyszerűen buták, primitívek, nem képesek összefüggésekben gondolkodni.
A baloldaliak márt értelmesek, inteligensek, csak az a gond velük, hogy nem vesznek tudomást az emberi faj alaptermészetéről: az érdekvezéreltségről.
Így hibás helyzetértékelésből kiindulva alkotnak javaslatokat. Márpedig, ha rózsaszínűbben látom a világot a valóságnál, akkor értelemszerűen nem fogok tudni működő megoldásokat sem kínálni.
Talán úgy lehetne ezt lefordítani, hogy amíg baloldal a közjót próbálja meg rendszerszinten maximalizálni, addig a liberálisok a veszteség, potyautazás minimalizálására törekszenek.
Így erkölcsileg vitathatatlanul magasztosabb elképzelés baloldalinak lenni, csak az vele a gond, hogy a rendszer végül az emberi valós (önző) viselkedés miatt végül igazságtalanabb lesz, mint a valóban nem tökéletes liberális világ.
Surko
Valahol olvastam a kommentek között, talán épp Varga úr írta, hogy hagyni kellene ezt a baloldali meghatározást, hiszen a SZEMA programja alapján jobboldali.
Hogy mennyire képlékeny ez a kérdés, azt jól mutatja, hogy a MEBAL oldalán az egyik hozzászóló szerint a SZEMA inkább baloldali, mint liberális:
„Most találtam a neten egy http://www.szema.hu oldalt, amely egy frissen bejegyzett párt honlapja. Magukat „baloldali liberálisoknak ” nevezik, de idepologiájuk első olvasatra inkább baloldali, mint liberális. Nincsenek sokan, de mi sem. Velük is fel kellene venni a kapcsolatot. Együtt többre mehetünk. Honlapjukon már jeleztem Nekik a MEBAL létét és javaslatot tettem egymás programjának megismerésére!”
http://mebal.hu/index.php?opti.....;Itemid=65
21. komment
Sajnos nekem is a fenti hozzászólóval kell egyetértenem. Nekem a SZEMA programja túlságosan balra húz.
Azzal együtt, hogy Zlatan írásaival amúgy szimpatizálok.
honfi
Na, itt jól összegyültek a lakájok. El lehettek itt magatoknak, nem sok vizet fogtok zavarni.
Csak annyit a bloghoz, hogy nem a proletariátus vált nemzetközivé, hanem a tulajdonosok.
Nem egyre több képzett emberre van szüksége a globalizmusnak, hanem egyre kevesebb speciálisan képzett, használható tudású emberre. A többi meg pusztuljon el.
Fordítva nézitek az életet. El kell szakadni a profit vezérlö elvétöl, mert már most is nyakig ülünk a mocsokban. Egy fenntarthatatlan világot dicsöítettek, mert nem láttok tovább az orrotoknál. Szavazzatok az idegen érdekeket képviselö Bokrosra. Próbáljátok megakadályozni, hogy a saját érdekeink érvényesülhessenek, legalább részlegesen. Hiszen a pénzhatalom diktatúrája ellen nem egyszerü elérni valamit. Különösen a segítségetekkel.
Varga Dénes
Kedves Honfi! Teljesen egyetértek. Hogy kinek az érdekeit szolgálja Bokros? Hát a gazdagabb befektetőkét. Azok pedig zömmel más országok polgárai. Talán nem is olyan nagy hiba, ha őket „idegeneknek” nevezzük. Szerintem amúgy Bokros egy jószándékú ám nagyon híú ember. Amit az MDF programjában írnak róla, az olyan személyi kultusz, amit pl. a FIDESZ Orbánnal nem csinál. (Mármint központilag. A támogatók mint mindenhol, ott is gyakran túlzásokba esnek.) Amúgy az egész vita lényege szerintem, hogy valahogy öntudatra kellene ébredni. Itt is úgy emlegetnek egy 150 éves, a maga korában is felszínesnek minősíthető elméletet (Lasalle féle vasbértörvény) mintha az a ma „modern kor” új felismerése lenne. Nem dogmákat kellene ismételgetni, hanem kicsit baloldalibb gazdaságpolitikát folytatni, ez jobban szolgálná a gazdagok érdekeit is. Tisztelt vitapartnereim csak a fordított helyzetet ismerik, amikor a kicsit jobboldalibb gazdaságpolitika a szegényebbek érdekeit is jobban szolgálja. Úgy látszik nem mentek elég rosszul a dolgok ahhoz, hogy a magyar értelmiség liberális, és „baloldalinak” mondott része végre elkezdjen gondolkozni. Ezek nem általánosságokban megfogalmazott szidalmak. Hiszen tele vagyunk konkrétummal. Sztárolják Bokrost, de senkinek nem jut eszébe, hogy pl. az ingatlanadóval kiváltani az iparűzési adót, gyönyörű gondolat ugyan, de attól még butaság. Vagy a vagyont terhelő adók súlyát növelve csökkentsük a munkát terhelő adókat, és erre az a javaslat, hogy adóztassuk meg a munkaerő lakását. Miért van az, hogy még ma is olyan nagy arccal lehet ismételgetni az ósdi „liberális” dogmákat, és félresöpörni a valóságot?
Kedves honfi! Ha ideje engedi, és van hozzá kedve, olvasson bele korábbi hozzászólásaimba!
Kartal Zsuzsa
Kinek a lakájaira tetszik gondolni, honfi úr? Milyen idegen érdekeket véd Bokros Lajos? (Amúgy nekem se zsánerem.)
A termelés hasznán (profit) van valami ötlete, hogy mitől ne éhezzen egyetlen gyerek se Magyarországon? Hogy senki ne aludjon szabad ég alatt?
Vagy egy honfinak nem ez a fontos? Akkor micsoda?
Kartal Zsuzsa
Elszúrtam. „Hasznán kívül van-e ötlete”. Nem vagyok közgazda, egyrészt nem értem, másrészt unom. Csak keresgélek. De ha jobban szeretitek a szakszevezeteket, mint a gyertyagyújtást, ha megsértettek, megfenyegettek valakit, csak mert cigányokat nyaraltatott, akkor talán mégse itt kell keresgélnem. Amikor majd engem (minket) visznek, nagyon örülnék, ha valaki gyújtana értem egy gyertyát. Aztán gondolkodhat adórendszerről, minimálbérről, profitról.
Surko
„Nem dogmákat kellene ismételgetni, hanem kicsit baloldalibb gazdaságpolitikát folytatni, ez jobban szolgálná a gazdagok érdekeit is. ”
Isten mentsen meg ettől minket! Baloldali gazdaságpolitika = még nagyobb állami újraelosztás, ergo még nagyobb adóterhelés az aktív rétegen.
Mitől lenne az olyan jó, ha tőlem dolgozó polgártól még többett vonnának el azért, hogy azt odaaja nagy kegyesen az állam az élősködő inaktívaknak? Vagy netán a politikai csatlósoknak?
Az állam tartsa nagyon távol magát az aktívak és vállalkozók jövedelmétől és ne akarja a másét (újra)osztogatni.
Épp elég volt az elmúlt 8 évben a Medgyesy féle baloldali osztogatásból.
Baloldali gazd.pol. = IMF segélyért állni sorba…
Na megyek gyűjtök még egy-két kopicetlit Bokrosnak. :))
rohonyi péter
Jópofa emberek írnak,
sző-csörték kavarognak.
Mégis a címlapon én azt
nem szeretem, hogy a „Jó lett volna-e…” ott szerepel.
rohonyi péter
nem, hogy a cikk, ami nem baj, sőt -
de a ’lett volnán’ lovagolva a cím túl hátra mutat.
többet előre ha látnánk,
jobboldaltól elfogulatlan jogrendszigorítást
aligha remélnénk : – )
bár tán van mire mind ezt alapozni,
a programot etceterát
még csak majd’
dana-dana-domm,
olvasom el.
Varga Dénes
Meglepő, hogy milyen sokan nem értik:
1. Minek kell eltartani azokat, akik „nem hajlandók” gondoskodni magukról?
2. Minek kell szakszervezet?
3. Miért nem pótolja a gyertyagyújtogatás az erős, hatékony, tisztességes pártokat?
4. Mit jelent a jobboldal, meg a baloldal?
5. Miért nem pótolja a jópofizás a politizálást ?
Próbáltunk vitatkozni, egy lépést sem jutottunk előre, el vagyunk magunk. Pedig ezekre a kérdésekre mégiscsak érdemes lenne valahogy válaszolni.