Vigyázat! Az alábbiak kizárólag a saját szubjektív benyomásaimon alapulnak, nem végeztem semmiféle empirikus vizsgálatot, és nem ismerek erre vonatkozó szakirodalmat. Egyszerűen csak a húsz éves tanítási gyakorlatomra támaszkodom, meg arra, hogy figyelek a nyilvános megszólalások nyelvi megformálására, terepmunkaszerűen hallgatok betelefonálós műsorokat, ilyesmi. Ezeknek az alapján alakult ki az a meggyőződésem, hogy Magyarországon a fiúk és férfiak másképpen beszélnek, mint a lányok és nők.

Eleinte azt hittem, hogy a lányok okosabbak. Ez az egyetemen esetleg magyarázható is lenne, hiszen a bölcsészkaron tanítok, és elvileg nem kizárt, hogy az okosabb fiúk nem a bölcsészkarra jönnek. De aztán rájöttem, hogy a betelefonálós műsorokban is mindig a nők mondják meg a tutit, márpedig azokba nemcsak bölcsészek telefonálnak be.

Aztán észrevettem, hogy a lányok nem egyszerűen csak gyakrabban mondanak okos dolgokat, hanem igényesebben is mondják. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy rákészülnek a beszédre, a rádiós-tévés betelefonálók is. Sokkal tudatosabban tervezik a mondandójukat, mint a férfiak. Vajon miért?

Kezdtem odafigyelni arra, hogy mit árulnak el a megszólalók a saját közlési szándékaikról, a megszólalásuk körülményeiről. És arra lettem figyelmes, hogy a fiúk sokkal gyakrabban nyilatkoznak meg spontán módon, mert éppen eszükbe jut. Betelefonálnak egy-egy műsorba, mert felhúzzák magukat valamin, vagy hirtelen érdekelni kezdi őket valami, esetleg támad egy ötletük. A lányok viszont sokkal gyakrabban számolnak be arról, hogy régóta tervezik, hogy elmondjanak valamit. Az órákon csendesebbek, mert nem érzik kiérleltnek, amit el akarnak mondani. És persze ilyenkor a fiúk mindig megelőzik őket.

De a fiúk se olyan irígylésre méltóak. Gyakrabban szólalnak meg, de sokszor tévúton járnak azzal, amit mondanak, és ezt ők is érzik. Sokszor kényszerülnek annak belátására, hogy igazából nem kellett volna megszólalniuk. Ez rengeteg frusztrációt jelent, talán többet is, mint a lányoknál az, hogy valamelyik fiú mindig megszólal, mire ők elhatároznák magukat. Az a gyanúm, hogy a fiúk minderre a frusztrációra sokszor beszédzavarokkal (dadogás, légzési hibák, túl sok hezitáció, megcsukló hang) reagálnak. Benyomásaim szerint sokkal több a beszédzavaros fiú, mint a lány.

Mondanom sem kell, mindezt a társadalmunk lenyomatának tekintem. A fiúktól el van várva, hogy mindig slágfertigek és okosak legyenek, találják fel magukat, merjenek megszólalni akár elsőnek is. Ilyen elvárásokra teljesen természetes válasz a beszédzavarok kialakulása. A lányoktól viszont az van elvárva, hogy ne okosak legyenek, hanem szépek, és lehetőleg tartsák a szájukat. Ha mégis elhatározzák magukat, hogy beszéljenek, azt akkor teszik, ha alaposan megrágták a mondandójukat, és felkészültek a megszólalásra. Ez is frusztrációt okoz, és a természetes válasz az önbecsülés hiánya és mindenféle más önértékelési zavar.

Ismétlem, mindez a nyilvános megnyilvánulásokra vonatkozik. A magánéletben mindenki jobban elengedi magát, ezért ott egészen más reakciókat tapasztalhatunk. De ezekkel itt nem foglalkozom, mert a társadalomban elvárt szerepekről a nyilvános beszéd sokkal jobban árulkodik.

Read more http://szabademberek.nolblog.hu/archives/2011/11/11/Lanyok_es_fiuk/