A SZEMA javaslatai a környezetvédelemről és a fenntartható fejlődésről

A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés a rendszerváltás utáni kormányok látókörén szinte mindig kívül esett – a rövidtávú döntéshozói szemlélet, az belső fogyasztás erőltetett növelésére alapozó gazdaságpolitika és a jövő nemzedékekről való gondoskodás teljes hiánya okozta környezettudatos gondolkodás háttérbe szorulását. A kormányzatok képtelenek voltak olyan széles jogkörű intézmények létrehozására, amelyek az állampolgárok felé hatékonyan tudták volna közvetíteni a környezettudatos életmód közvetlen, kézzelfogható előnyeit. Az iparpolitika, ugyancsak rövidlátó módon, a külföldi működőtőke szelekció nélküli csábítása és a szubvenciók ésszerűtlen elosztása miatt súlyosan környezetszennyező, alacsony hozzáadott értékű ágazatokat erősített meg hazánkban (Hankook gumigyár, tokaji áramfejlesztő erőmű, stb.). Makrogazdasági szinten pedig az utóbbi évek eredményes kvótakereskedelmi megállapodásaiból származó jelentős összegeket (2008-2009-ben majdnem 50 milliárd forint) átláthatatlan csatornákon használta fel, melynek eredményeként környezetvédelmi célú beruházásokra a szükségesnél jóval kevesebb pénz jutott. Kijelenthető, hogy sem makroszinten, sem a vállalati szféra, sem pedig az állampolgári hozzáállás szintjén nem sajátítottuk el a „zöld” szemléletet, ami pedig az egyik legfontosabb kitörési pont lehetne hazánk és a közép-kelet-európai régió számára.

Javaslatok makroszinten

A koppenhágai klímacsúcs eredménye minden várakozást alulmúlt – nem született ugyanis olyan kötelező érvényű, nemzetközi szintű megállapodás, ami a legcsekélyebb mértékben korlátozná a környezetkárosító technológiák segítségével felzárkózó országok mozgásterét, ill. ösztönözné a fejlett országokat a zöld technológiákba és energiatermelésbe való befektetésre és a fejlődő országok támogatásának ugrásszerű növelésére. Magyarországnak így az Európai Unión belül kell az eddigieknél jóval erőteljesebben követelnie a felzárkózó országok fenntartható fejlődésének külső pénzügyi támogatását és az uniós környezetvédelmi akcióterv kiszélesítését. Hazánknak el kell érnie, hogy az előirányzatok a széndioxid emisszió helyett az összes üvegházhatású gáz kibocsátási szintjét szabályozzák: a széndioxid mellett ugyanis, példának okáért, a mezőgazdaság egyik legjelentősebb mellékterméke, a metán is jelentős üvegházhatás-erősítő gáz. Az uniós szabályozás jelentős kiterjesztéséért is lobbiznia kell hazánknak:

• A határokon átterjedő szennyezésekkel kapcsolatban európai uniós közösségi szabályozásra van szükség. Egyrészt a készülő, nagy környezetterheléssel járó beruházásokkal kapcsolatos Espooi Egyezmény szerinti eljárás – amely lehetőséget ad a szomszédos államoknak a beruházás engedélyezési eljárásába való bekapcsolodásra – nem elegséges, hiszen csupán konzultációs jogkört biztosít (ez az eljárás nem EU-s eljárás vagy egyezmény, hanem UNECE, azaz United Nations Economic Commission for Europe egyezmény). Másrészt a már meglévő, környezetszennyező ipari létesítményekkel szemben a szomszédos országoknak még az Espooi Egyezmény szerinti eljárásban biztosítottakhoz képest is kevesebb lehetőségük van a fellépésre, lásd pl Rába habzás évekig húzodó esetét.
• a közösségi szintű környezetbarát közlekedési hálózatok és módok erőteljesebb fejlesztését (kombinált fuvarozás, vasútfejlesztés)
• az energiapiacok (áram- és gázpiac) további liberalizálását és a közösségi szintű energiapolitika halaszthatatlan kidolgozását.
• az ökológiai lábnyom mérését és jelentős csökkentését a lehető legkisebb mértékre

Magyarországnak élen kell járnia az károsanyag-emisszió csökkentésében, az uniós szinten jelenleg érvényes 20%-os mérséklést lehetőség szerint túl kell teljesíteni. Hazánk kiváló adottságainak köszönhetően ráadásul geotermikus energiaforrásokban is „bővelkedik”, így megfelelő szabályozás esetén nem okozhat gondot az előírások teljesítése. Jelenleg azonban a perspektivikus gondolkodás helyett a végletes rövidlátás jellemző: szélerőműveket szinte lehetetlen építeni hazánkban a súlyosan hátrányos szabályozási környezet miatt, az árszabályozások pedig érthetetlenül preferálják a pazarló és környezetszennyező energiatermelési és felhasználási módokat (lásd távfűtési politika, gázellátás-politika). A következő kormánynak 2020-ig fel kell vázolnia egy olyan energiabiztonsági stratégiát, amely pontos arányokkal írja elő, adott típusú energiahordozó mekkora arányt képviseljen a hazai fogyasztásban (a hazánkra érvényes uniós előírás 2020-ra 13% a megújuló energiaforrások tekintetében, ezt kellene tovább pontosítanunk).

Az atomenergiát középtávon hasznosnak ítéljük, mivel a jelenlegi technológiai szinten, a megújuló energiaforrások nem tudják Paks szerepét átvenni, így a paksi létesítmény – már eldőlt – további bővítését nem kívánjuk megkérdőjelezni. Már középtávon is azonban, mint azt már írtuk, a megújuló energiaforrások arányának radikális növelésére van szükség. Hosszú távon pedig, amint ezt a technológiai fejlődés lehetővé teszi, Paks szerepének fokozatos csökkentésére, végül az erőmű bezárására van szükség.

A fogyasztói informáltság javítása érdekében fel kell gyorsítani az energiacímkék terjedését, segítve ezzel a hűtő- és fűtőberendezéseket, konyhai gépeket vásárlók energiatakarékossági döntéseit. A címkék egyik legfontosabb kiterjesztési pontja a gépjárművek esetében adódik: a gépjármű-adóztatást a jelenlegi birtoklást adóztató rendszerről fokozatosan a használat mértékét adóztató szisztéma felé kell terelni – az évente regisztrálandó futott kilométerek a járművek súlyával arányosítva képeznék az új adó alapját. Az új adóval párhuzamosan elő kell készíteni és a következő ciklusban be is kell vezetni elsősorban Budapesten, de más vidéki nagyvárosokban is a dugódíjat, melynek bevételeiből kizárólag az ún. „fenntartható közlekedési módok” (közösségi közlekedés és kerékpár) infrastruktúrafejlesztési projektjeit és működtetését lehetne támogatni.

A megújuló energiaforrások terjesztése érdekében komoly szabályozási változtatásokat kell végrehajtani: a szélenergiára vonatkozó kvóta emelése már rövidtávon is megléphető, utóbbi energiaforrást a napenergiával kiegészítve pedig kistérségi és regionális projektek segítségével elsősorban helyi szinten lehetne hatékonyan felhasználni. Jelenlegi ismereteink szerint a megtermelt energia nem tárolható, míg a termelés szabályozása sem a szél-, sem pedig a napenergia esetében nem megoldható. Így csakis a helyi és regionális kapacitás-meghatározás révén lehet egyszerre növelni a megújuló energiaforrások szerepét és érvényesíteni a hatékonysági szempontokat is.

Ugyancsak a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a zöld műhelyek egyik fontos követelésének átvételét: a szénalapú adóztatással a jelenleg rendkívül jutányos áramátvételi árak ellensúlyozhatóvá válnának (a hosszútávú szerződések lejáratáig), a megújuló energiaforrások pedig komoly árelőnybe kerülhetnének.

A vállalati szintet érintő elképzelések

A jelenlegi magyarországi kvótakereskedelmet jól kidolgozottnak tartjuk, azon csak egy ponton lenne érdemes változtatni: a piac, néhány évet leszámítva, nem igazán aktív, azaz a kvótakereslet igen alacsonynak mondható. Ebből két eltérő következtetés vonható le: egyrészt az, hogy Magyarország a jelenlegi négy éves ciklusban is olyan kedvező kerethez jutott, melyet az itt termelő vállalatok még nem tudnak teljesen kitölteni, másrészt az, hogy a hazai termelési színvonal és az alkalmazott modern technológiák miatt nincs szükség igazán drasztikus lépésekre. A hosszú távú gondolkodás azonban e témában is eredményre vezethet: már 2011-ben érdemes lenne a hazai vállalatok számára a jelenlegi 23,9 millió tonna széndioxid keret helyett egy határozottan alacsonyabb kvóta megállapítása, melynek segítségével felkészülhetnek a következő kvótaciklusban várható újabb megszorításokra.

A helyi iparűzési adó megszüntetése évek óta a vállalati szféra egyik legfontosabb kérése, miközben az önkormányzatok számára a HIPA az egyik legfontosabb bevételi forrás. E versenyképesség-csökkentő és az Unióban is idegennek számító adónemet középtávon kiválthatná egy olyan speciális, közérthető és egyszerűen behajtható zöld adó, mely a hulladék- és salakanyag-termelést valamint a környezetkárosító termelési technológiákat adóztatná.

A zöldmezős beruházások támogatási rendszere és az általános gazdasági szubvenciók radikális átalakítását tervezzük. A jelenlegi feltételeken kívül (pl.: nincs adóhátralék) csak akkor lenne támogatható egy vállalat vagy beruházás, ha az környezetkímélő technológiákkal, a helyi közösségek hozzájárulásával és magas hozzáadott értékkel valósulna meg. E szigorú feltétel alól kizárólag a leghátrányosabb kistérségek lakói számára munkalehetőséget biztosító befektetések kaphatnának kivételt. Kiemelten kell támogatni a környezetbarát technológiákkal foglalkozó innovátor vállalkozásokat és kutatóintézeteket, a geotermikus fúrásokkal kísérletező vállalatok számára pedig kockázati forrásokat kell elkülöníteni.

Az állampolgárok környezettudatos életmódjának segítése és ösztönzése

Elméletileg a fogyasztók önmagukban is rákényszeríthetnék arra a vállalati szférát, hogy kizárólag hosszútávon fenntartható, környezetbarát technológiákat használva állítsák elő termékeiket és nyújtsák szolgáltatásaikat. Hazánkban azonban sem a fogyasztói informáltság szintje, sem pedig az általános jövedelmi szint nem teszi lehetővé a széles fogyasztói tömegek számára vásárlási preferenciáik újraalkotását a környezettudatosság jegyében. Éppen ezért az államigazgatásban jelentős lépéseket kell tennie a fogyasztói informáltság növelése érdekében, elsősorban egyes termékcsoportokra vonatkozó környezetterhelési mutatók kidolgozásával és publikálásával, a termékcsomagolási szabályok környezeti szempontú átalakításával és az állami intézmények környezettudatos működősének bevezetésével.

Ki kell szélesíteni a társas- és magánházak megújuló energiaforrásokkal való ellátását támogató pályázati rendszert, ösztönözni kell a passzív házak építését. A zöldterületek szennyezésének jóval szigorúbb büntetésére, az illegális fakivágást és erdőirtást ellehetetlenítő közösségi kezdeményezések támogatására, a zöldterületek közelébe kiadott építési engedélyek jelentős visszafogására is szükség van.

Szelektív hulladékgyűjtés, termék- és betétdíj szabályozás

A szelektív hulladékgyűjtést új szintre kell emelni. A jelenlegi négy-öt ismérv szerinti hulladékcsoportosítást japán mintára 13-15-re kell emelni, így a háztartási hulladékok 95-99%-a szelektíven gyűjthetővé válna. A szelektív hulladékgyűjtés ingyenes, nem kell érte szemétdíjat fizetni. Így a településeknek, családoknak, társasházaknak megéri minél nagyobb arányban szelektíven gyűjteni a hulladékot. A nem szelekítven gyűjtött hulladék elszállításának, tárolásának anyagi, környezeti és társadalmi költségei rendkívül nagyok. Éppen ezért kell a szelektív hulladékgyűjtés felé terelni az állampolgári közösségeket pozitív és esetenként negatív ösztönzők segítségével.

Első lépésként a gyártókat ösztönözni kell arra, hogy szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas csomagolással lássák el termékeiket – az erre alkalmatlan csomagolású termékek büntetőadójával megemelhetők a környezetszennyező termékek árai, így pedig keresletük jelentősen visszaeshetne. Második lépésként a gyűjtőszigetek mainál jóval szélesebb elérhetőségét kell megteremteni, elsősorban vidéken, miközben az elszállítás gyakoriságát növelni kell. Harmadrészt a jelenlegi szemétdíjrendszert alakítanánk át: a határozott díjemelés mellett különböző űrtartalmú kukákat és szemeteszsákokat vezetnénk be, így a háztartásoknak „személyre szabhatóvá“ tennénk a szemétgyűjtést.

Az általunk javasolt megfelelő szabályozással, a szelektív hulladékgyűjtés mindenki számára való elérhetővé tételével ezek a költségek drasztikusan csökkenthetők. Javasoljuk emellett a kötelező betétdíj bevezetését is német mintára, minden sörösüvegre, pillepalackra, alumínium üdítős illetve sörös dobozra is.