Levél Szalai Annamáriának - 2010.11.16.
Szalai Annamária
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke
Tisztelt Elnök asszony,
Ön az index.hu portálnak 2010. október 19-én adott interjújában (http://index.hu/kultur/media/2010/10/19/ha_kell_elerhetetlenne_tehetjuk_a_kuruczinfot_is/) a következőket mondta: „Szerintem, ha például a Kurucinfón olyan tartalmat
találunk, ami súlyosan sérti a törvényeket, akkor igenis kötelezni kell az internetszolgáltatókat, hogy tegyék elérhetetlenné azt az oldalt”. Jelen levelünkkel fel kívánjuk hívni Elnök asszony figyelmét azokra a kuruc.info-n található tartalmak némelyikére, amelyek súlyosan sértik a Magyar Köztársaság törvényeit, s amelyek miatt kérjük, hogy Elnök asszony kezdeményezzen olyan jogi lépéseket, amelyek nyomán a portál végérvényesen elérhetetlenné válik.
Természetesen tudjuk, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya erős védelemben részesíti a sajtó-, szólás- és véleményszabadságot, s az európai demokráciáknak ezt az alapértékét a lehető leghatározottabban támogatjuk. Ugyanakkor megengedhetetlennek tartjuk, hogy a szólásszabadságra hivatkozva egyre többen terjesztenek a demokráciát veszélyeztető, alkotmányellenes, aljas indulatokat keltő erőszakos, nacionalista, antiszemita, idegengyűlöletre buzdító anyagokat, felhívásokat. Ezen portálok és internetes oldalak között a kuruc.info vezető pozíciót tölt be.
A kuruc.info-n megjelenő tartalmak rendszeresen és tudatosan sértik egyes etnikai, vallási és kulturális csoportok, mindenekelőtt a cigányság, a zsidóság, valamint a homoszexuális emberek „sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait”, emberi méltóságát. A Magyar Köztársaság Alkotmánya
8 § 1. bekezdése szerint „ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége”;
az 54 § 1. bekezdése minden ember számára biztosítja az emberi méltósághoz való jogot;
a 68 § 2. bekezdése pedig kimondja, hogy a „Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket”.
A 2010. évi CIV. törvény, amely a sajtószabadság és a médiatartalmak alapvető szabályait foglalja össze, a 3 §, 2. bekezdés, b. pontjában a törvény hatályát kiterjeszti azokra a más országból nyújtott médiatartalom-szolgáltatókra is, amelyek esetében „a médiatartalom-szolgáltatással összefüggő szerkesztői döntéseket a Magyar Köztársaság területén hozzák”. Ugyanezen paragrafus 5. bekezdése kimondja, hogy „E törvény hatálya kiterjed a más országból nyújtott médiatartalom-szolgáltatásra is, amely jelentős részben vagy teljes egészében a Magyar Köztársaság területére irányul”. A kuruc.info esetében mindkét kritérium teljesül, s így a portálra szükségszerűen alkalmazni kell a Magyarországon hatályos törvényi előírásokat.
A kuruc.info folyamatosan és következetesen vét a 2010. évi CIV. törvény 4 § 3. bekezdése ellen, amely szerint „A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást …”. A portálon rendszeresen jelennek meg a holokausztot tagadó írások. Összefoglalóan lásd: „Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt”, http://kuruc.info/r/39/36213/; további adalékok: „Egy kis holocáfolás a "nemzetközi antifasiszta nap" alkalmából: A hullahegyek és a csonttá soványodott foglyok nem lehetnek a hivatalos holokauszt-történet bizonyítékai”, http://kuruc.info/r/6/69228/, "2,9 milliós csökkenés ellenére miképpen maradhatott a végső áldozati szám hatmillió?" http://kuruc.info/r/6/69238/, „A holokamu meséi - itt a népszerű képregény magyar változata”, http://kuruc.info/r/22/58830/, „Holovallás gyerekeknek: emberi szappan és zuhanyból ömlő gáz”, http://kuruc.info/r/6/47445/. További példák felsorolásától eltekintünk. Utalunk azonban arra, hogy Magyarországon a holokauszt tagadása a 2010. évi LVI. törvény 7 §-a értelmében bűncselekmény.
A kuruc.info sérti a 2010. évi CIV. törvény 16. §-t, mivel nem tartja tiszteletben a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, amikor például hosszan idézi Hitler gondolatait, s nyíltan fasiszta propagandát fejt ki („Mit üzen Adolf Hitler a Jobbiknak?”, http://kuruc.info/r/9/69084/).
A kuruc.info sérti a 2010. évi CIV. törvény 14. §-nak 1. bekezdését, mivel nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot. A cigány származású magyar állampolgárokat rendszeresen olyan gúnynevekkel illetik („korcs”, „cigó”, „kormoslábú”, „fekete retkek”, stb.), amelyek alkalmasak egy egész etnikai csoport megbélyegzésére, mélyen sértik a magyarországi romák önérzetét és méltóságát. Mindez jelentős mértékben hozzájárul a cigánygyűlölet terjedéséhez, a cigányok és magyarok közötti konfliktusok, és általában a politikai légkör további elmérgesedéséhez.
A kuruc.info sérti a 2010. évi CIV. törvény 17. § 1. bekezdését, valamint a Btk. 269 §-át, amely tiltja a közösség elleni izgatást, mivel az ott közzé tett tartalmak alkalmasak más etnikai, illetve vallási csoportok elleni gyűlöletkeltésre, sőt kifejezetten ez a céljuk. A portál külön rovatot működtet „Cigánybűnözés” (http://kuruc.info/t/35/), illetve „Zsidóbűnözés” (http://kuruc.info/t/39/) címszó alatt, ahol aljas indulatokat és gyűlöletet keltve uszít a cigányság, illetve a zsidóság ellen.
Mindebből következően a kuruc.info értelemszerűen sérti a 2010. évi CIV. törvény 17. § 2. bekezdését is, mivel az oldal folyamatosan, rendszeresen és nyíltan megsért más etnikai és vallási csoportokat, azok kirekesztésére buzdít.
Az Ön által is támogatott 2010. évi CIV. törvény 21. §-ának 1. bekezdése kimondja, „A médiatartalom-szolgáltató a jogszabályok keretei között önállóan dönt a médiatartalom közzétételéről, és felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak megtartásáért”. A kuruc.info tevékenységével folyamatosan és tudatosan megsérti a 2010. évi CIV. törvény több paragrafusát, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányát is, amiért felelősséggel tartozik.
Erre való hivatkozással felszólítjuk Elnök asszonyt, hogy haladéktalanul kezdeményezze a kuruc.info azonnali és végleges hatályú betiltását. Meggyőződésünk, hogy Önnek, mint a média irányításáért és ellenőrzéséért felelős állami intézmény legfőbb vezetőjének alkotmányos és erkölcsi kötelessége a portál bezárásához szükséges jogi lépések megindítása.
Tájékoztatjuk Elnök asszonyt, hogy jelen levelünket eljuttatjuk a nyilvánosságnak is.
Budapest, 2010. november 16.
Az aláírók nevében
Niedermüller Péter
Derdák Tibor
Levelünket aláírásával támogatja:
Csordás Gábor író, könyvkiadó
Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi tanár
Kálmán László, nyelvész
Krémer Balázs, szociológus, egyetemi docens
Lendvai L. Ferenc, filozófus
Máté András, filozófus, tanszékvezető egyetemi docens
Mohácsi Erzsébet, elnök, Esélyt a Hátrányos helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Ranschburg Jenő, pszichológus
Révész Sándor, újságíró
Sz. Bíró Zoltán, történész
Ungár Klára, közgazdász
Wessely Anna, szociológus
További csatlakozók:
Dr. Balázs Anna, orvos, gyerekpszichológus
Balogh József
Berend Zsolt, csillagász
Dés Magda
Dósa Ariel győző, egyetemi hallgató
Durst Adél, nyelvész, táncos
Farkas Imre, pedagógus asszisztens
Földes Anita, újságíró
Földes Ádám, közgazdász
Fürjesné Zsóka, szociálpedagógus
Gabos Erika
Gacs Katalin, egyetemi hallgató
Gacs Tibor, egyetemi hallgató
Garai-Édler Eszter, kiadványszerkesztő
Garai Róbert, színművész
Kovács Tímea, Vállald Magad Egyesület elnöke
Laurenszky Katalin
Madarász Edit, gyógymasszőz
Dr. Matos László, főiskolai docens, tanszékvezető
Molnár Simon, tanácsadó
Pomázi Petra, középiskolai tanár
Révész István, a Magyar Filoszemita Közösség vezetője
Sallai László, lakatos
Sallai Zsuzsanna, okl.árszakértő
Simon Mária, pedagógus
Dr. Széchenyi Ágnes, irodalmár
Széll György
Szőke Sándor, filmíró
Tódor István, nyá. rendvédelmi dolgozó
Turán Eszter, producer
Újvári Mária, restaurátor
Dr. Váradi András, orvos, belgyógyász
Vogel Zoltán, közgazdász
A felhíváshoz az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre írva lehet csatlakozni, név és foglalkozás megjelölésével.







