A Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt állásfoglalása a magyar médiatörvényről
A Szabad Emberek Magyarországért − Liberális Párt (SZEMA) kezdettől fogva a leghatározottabban elítélte a magyar médiatörvényeket. Ezek a törvények már az előkészületek, illetve a parlamenti eljárás során is megsértették az átlátható jogalkotással, illetve a társadalmi egyeztetéssel kapcsolatos törvényi kötelezettségeket. A kormány minden propagandája ellenére a média tartalomszabályozására, a felügyeleti hatósági rendszerre, valamint a médiapluralizmusra és a sajtóval szemben alkalmazható szankciókra irányuló törvények „egyedülállóak” Európában, és a legteljesebb mértékben szemben állnak az európai liberális demokráciák hagyományaival és értékrendjével.
A törvények nyomán a médiairányítás és a hírközlés felügyelete a kormánytöbbség kizárólagos befolyása alá került. A kormánypárt, illetve a kormány teljes mértékben kiszorította az ellenzéket a média és a hírközlés irányításból. Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy kizárólag a Fidesz-KDNP jelöltjeit választották meg a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsába.
Noha a törvénytervezetek a tájékoztatás szabadságáról és sokszínűségéről beszélnek, a médiatörvények egyedüli célja a tág értelemben vett sajtószabadságnak a kormány, illetve a Fidesz érdekében történő erőteljes és esetenként durva korlátozása. A médiahatóság akár 25 milliós büntetést is kiszabhat országos napilapokra, vagy internetes portálokra jogsértő tartalom közlése miatt – csak éppen nincs egyértelműen meghatározva, hogy mi számít jogsértő tartalomnak. Ezt majd az említett hivatal fogja rendeletben szabályozni. Ennek alapján pedig a média- és hírközlési biztosok (akiket ugyancsak a hivatal nevez majd ki) állapítják majd meg, hogy ténylegesen megtörtént-e a jogsértés. Sőt, a médiahatóság emberei bármely szerkesztőségben megjelenhetnek és iratokat foglalhatnak le, még akkor is, ha éppen semmilyen jogsértés nem került megállapításra.
A SZEMA – Liberális Párt, mint nem régen alakult, parlamenten kívüli politikai erő minden rendelkezésére álló politikai eszközzel küzd a médiatörvény ellen. Támogatja a sajtószabadság érvényesüléséért kibontakozó civil mozgalmakat, a párt tagjai részt vesznek a médiatörvény elleni tüntetéseken és tiltakozó megmozdulásokon, cikkekben, blogokban hívjuk fel a figyelmet a médiatörvények antidemokratikus voltára, valamint neves szakértők részvételével kerekasztal beszélgetéseket szervezünk a témáról.
2011. január 09.







