2011. december ötödikén végképp visszajutottunk a rendszerváltás előtti időkbe. A Fidesz kétharmados többsége „a hadkötelezettség bevezetésének biztosítása céljából” egy olyan törvényt fogadott el, amely alapján minden 14 év feletti férfi (fiú) összes adatát összeírhatják és/vagy lekérhetik bármelyik adatkezelőtől. Férfi családtagjainkról, barátainkról a vércsoporttól az egészségi állapotig minden adat az állam, a katonai vezetés kezébe kerül.
Fidesz a kettős állampolgárság bevezetésénél már bizonyította, hogy ugyan végig azt hazudta, hogy az majd nem jár együtt a szavazati joggal, valójában a határon túli magyarok szavazati jogának megadása volt a cél. A most megszavazott törvény valódi szándéka és célja a hadkötelezettség újra bevezetése. Az Országgyűlés ezt a törvényt ” Magyarország függetlenségének, területi épségének, nemzetközi szerződésekben rögzített határainak, lakosságának és anyagi javaink védelme érdekében ” hozta meg. Vagyis a hadkötelezettség bevetésének előkészülete nélkül Magyarország függetlensége, területi épsége, határai, lakossága és javai nincsenek biztonságban. Orbán és kormánya folyamatos háborúban és harcban állt eddig is. A múlttal, az örökségekkel, a realitásokkal, a pénzpiacokkal, az IMF-fel, Európával, a bankokkal, a rokkantakkal, a munkanélküliekkel, az alacsony keresetűekkel, a munkavállalókkal és még sok mindenkivel. Az Orbán kormánynak nem csak a retorikája háborús, hanem az általa preferált államforma is katonai logikára épül. Olyan államot akarnak, ahol elég egy párt, ahol nincs szükség az államot ellenőrző hatalmi ágakra. Ahol teljes a centralizáció. Ahol az állam mindenkiről mindent tud.
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!