Felemelő volt tegnap, január 2-án az Andrássy úton sok tízezer emberrel együtt állni, énekelni, ordítani. Ennyi ember még március 15-én sem gyűlt össze. Az Operától a körútig álltunk, szorosan. Ez a minimum 50 ezres tömeg a Fidesz és a kormány szerint 5-8 ezer ember. Ahogy a recessziót növekedésnek hívják, az ország elszegényedését elrugaszkodásnak, a nyugdíjak államosítását védelemnek, a jegybank függetlenségének megszüntetését uniókonformnak. Ahogy demokráciának hívják az alkotmánybíróság kiherélését, a Fidesz-katonák bebetonozását az ügyészségen, a bíróságokon, a költségvetési tanácsban, a médiában. A Fidesz nem csak a demokráciát számolta fel, hanem a szavakat is ellopja az emberektől. Nincs már olyan mondatuk, amely ne az eredeti értelem ellenkezőjét jelentené. Ez a kormány mélyen tisztességtelen, becstelen, sunyi emberekből áll, akik éjjel és nappal hazudnak. Minden hullámhosszon. A demokratikus pártok és a civilek összefogása soha nem látott tömeget szólított az utcára. Folytatni kell a harcot, még több embert kell megszólítanunk. Együtt! S együtt menni fog! A Fidesz legyőzhető, elkergethető. A Fideszt el kell kergetni! Együtt, nekünk, demokratáknak. Budapest, 2012. január 3. SZEMA –Liberális Párt elnöksége
Nagyobb méretben »
Köszönjük támogatását!