A SZEMA politikai küldetése
Szabad Emberek Magyarországért
Magyarországon a gazdasági válság és a politikai elit elhiteltelenedése felszínre hozta és felerősítette az irigységet, az acsarkodást, a gyűlölködést, az erőszakot. Megszokottá vált, hogy bárki egy vállrándítással átlépje a törvényeket, hogy betiltott egyenruhások masírozzanak, hogy naponta verjenek meg valakit a bőrszíne vagy a vallása miatt. Nincs egyetlen olyan társadalmi, politikai, intézményi szereplő sem, amely hiteles fellépésével, következetes politizálással képes lenne gátat szabni az immár szó szerint életveszélyes folyamatoknak.
A többség most fél és hallgat. És nem akar félni, hanem békében élni, acsarkodás és gyűlölet nélkül. A többség válaszokra vár.
Mi a felelősséggel élvezett szabadság elvét és gyakorlatát hirdetjük. Legyen egy olyan párt Magyarországon, amely a jogok és esélyek egyenlőségét, a felelősen gyakorolt szabadságot, a tehetség érvényesülését tartja a legfontosabbnak.
Jogállamiság
Magyarországnak van alkotmánya, demokratikus intézményrendszere. Vannak törvényeink, amelyek tiltják a hátrányos megkülönböztetés minden fajtáját. Vannak olyan jogszabályaink is, amelyek a hátrányos helyzetűek segítését célozzák. Az elvek a gyakorlatban mégsem érvényesülnek. Az számít kivételesnek, ha a közintézmények valóban mérséklik az egyenlőtlenségeket, ha az esélyegyenlőségért dolgozó civil szervezetek végezhetik munkájukat. Zavartalanul tevékenykednek viszont a gyűlöletre alapozó szervezetek, hirdetve az önbíráskodás „jogát”, mert vagy a jogszabályok nem szankcionálják kellő erővel ezt a magatartást, vagy azért, mert a jogalkalmazók nem lépnek fel hatékonyan ellenük.
A szabadság addig terjed, amíg más szabadsága nem sérül. Mindenki köteles betartani a törvényeket, még akkor is, ha adott esetben nem neki kedveznek. A Legfelsőbb Bíróságtól jogegységi döntéseket várunk el a Btk. azon pontjainak alkalmazása ügyében, amelyek ma is lehetővé tennék a gyűlöletkeltéssel szembeni fellépést. El akarjuk érni, hogy egyetlen szervezet se alakulhasson újjá, ha a bíróság egyszer feloszlatta, s hogy a rendőrség az ország minden pontján azonos szigorral és következetesen intézkedjék.
Működő Magyarország
Jól működő országban akarunk élni, és tudjuk, hogy ehhez átlátható és az elszámoltatható állami működésre van szükség. Az adókból fenntartott állami szervek tevékenysége közügy. Aki közfeladatot lát el,: köteles tudása legjavát nyújtani az állampolgárok szolgálatának érdekében.
Magyarország gazdasági helyzete sajátos. A súlyos eladósodottság, a jelentős újraelosztás, a nemzetközi kötelezettségvállalások az állam számára szűk mozgásteret engednek. Sem a neoliberális dogmák, sem a populista, osztogató retorika nem segít. Az ország legnagyobb gondja, legsúlyosabb problémája az egyre növekvő munkanélküliség. Nem csak a világméretű gazdasági válság miatt nő a munkanélküliség. Valójában két évtizede tart a foglalkoztatási válság, ami legjobban az alacsony iskolai végzettségűeket és a kisebb településeken élőket sújtja. Azonban egyre több a diplomás munkanélküli is, akiknek az oktatási rendszer csak piacképtelen végzettséget nyújtott. Eközben számtalan szakmában munkaerőhiány van.
A magyar oktatási, foglalkoztatási, szociális, egészségügyi rendszer jelenleg nem teljesíti megfelelően feladatait. A jól működő közintézmények erősítik az egyéneket, közösségeket, vállalkozásokat, azt támogatják, aki támogatásra szorul. A jó oktatás tudást ad és készségeket fejleszt, ha jó az egészségi ellátás, kevesebben lesznek betegek, és nem a lakóhelytől függ a gyógyulás. Az állami és önkormányzati közfeladatok ellátásának rossz rendszere pazarlóan gazdálkodik az ország anyagi és emberi erőforrásaival. Az ilyen rendszert meg kell változtatni.
Az évente tízmilliárdokat elpazarló közmunka-programok helyett az egyének és közösségek alkotó energiáinak kibontakoztatására van szükség. Nem fenyegetni, hanem ösztönözni kell az embereket, a foglalkoztatás bővítése érdekében mozgósítani a piaci szereplők társadalmi felelősségvállalását, ismét élhetővé tenni a falvakat, perspektívát teremteni a mezőgazdasági tevékenységnek.
Olyan országot akarunk, amely a piacgazdaság talaján áll, amely a tisztességes versenyt igyekszik megvalósítani. A versengésbe minél többen tudjanak bekapcsolódni, s ha a versengésben alulmaradnak, legyen módjuk újrakezdeni. A fogyasztók sem lehetnek kiszolgáltatottak a piacnak, Erős, nagyon erős fogyasztóvédelemre van szükség.
Fontosnak tartjuk, hogy az európai uniós támogatási források elosztásában ne a lobbi-csoportok ereje, hanem az ország egészének szükségletei jussanak érvényre, máskülönben a beáramló eurók csak az egyenlőtlenségeket fokozzák, a kirekesztés tendenciáit erősítik, miközben keveseket gazdagítanak.
A magyar közélet egyik legátláthatatlanabb, legzavarosabb pontja a pártfinanszírozás, amelynek szabályozását a tudatosan beépített kiskapuk és a jóindulatú, de alkalmatlan paragrafusok egyidejű létezése jellemzi. A pártok legitimitása a zavaros viszonyok miatt kétségessé vált..
Politikai küldetés
Azokat kell védenünk és képviselnünk, akiket az állam vagy a többi állampolgár jogtalanul korlátoz szabadságukban, méltóságukban, akiknek egzisztenciáját, életét fenyegetik. A szabadság azt is jelenti, hogy minél több ember számára kell lehetővé tenni a fizikai és társadalmi mobilitást, a tanulást, az egészségesen élt életet, az értelmes munkát, a sorsválasztás szabadságát.
A politika számunkra azt jelenti, hogy a jogállam intézményeit meg kell védeni és jól kell működtetni. Felelősen és szabadon gondolkodó emberekként mindent el kell követnünk, hogy ne az legyen a politikai verseny győztese, aki messzebbre megy a kirekesztő gondolatok hirdetésében és alkalmazásában.
Mi, szabad emberek, Deák Ferenc, Bibó István, Solt Ottilia és Martin Luther King örököseinek valljuk magunkat. Biztosak vagyunk abban, hogy Magyarországnak szüksége van a szabadság eszméjét képviselő új pártra.
2009. augusztus

