Szabad Emberek Magyarországért Alapszabálya
A 2010. május 15-i Közgyűlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben
I.
Általános rendelkezések
1. §
(1) A párt neve: Szabad Emberek Magyarországért (a továbbiakban: SZEMA vagy párt)
(2) A párt rövidített neve: SZEMA
2. §
(1) A SZEMA a Magyar Köztársaság Alkotmányának 3. §-a, illetve a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény alapján működő politikai párt.
(2) A SZEMA jogi személy.
3. §
A párt céljai
A részvételi és képviseleti demokrácia, a demokratikus intézmények, az alkotmányos alapjogok védelme, a társadalmi igazságosság és a társadalmi szolidaritás erősítése, a gazdasági fejlődés és társadalmi, ökológiai fenntarthatóság összehangolása, valamint a közhatalom gyakorlásában való alkotmányos – az országgyűlési és helyi önkormányzati választásokon – részvétel.
4. §
A párt jelvénye: a lila szín dominanciájával, egy stilizált „e” betű, a párt teljes nevének, illetve rövidített nevének kiírásával.
5. §
A párt székhelye: 1126 Budapest, Böszörményi út 17/a
6. §
A párt tevékenységének és működésének elvei
(1) a magatartási elv: bizalom, jóhiszeműség, tisztelet, együttműködés,
(2) a közös értékrend elve: csak azok csatlakozhatnak a párthoz, akik elfogadják a SZEMA jelen Alapszabályban és további csatlakozó szabályzatokban nyilvánosságra hozott értékrendjét,
(3) a munkavégzés elve: a tagság lehetőleg önkéntes feladatvállaláson alapul, függetlenül a feladat típusától,
(4) a hatékonyság elve: a működés során a pártalakítást indokoló alapvető politikai célok valóra váltására, a sikeres választási szereplésre kiemelt figyelmet kell fordítani,
(5) a belső nyilvánosság elve: minden döntési alternatíva, vélemény, feladatteljesítés a tagság számára átlátható,
(6) a biztonságos működés elve: a működés során tekintettel kell lenni a rossz szándékú beavatkozások kiszűrésére, kiszűrhetőségére,
(7) a konszenzus−elv: a SZEMA testületei döntéseiket konszenzussal hozzák meg,
(8) a vállalás elsőbbségének elve: ha egy ponton nem elengedhetetlen a választás, a pozíciókat elsősorban a feladatokat vállaló személyek töltik be,
(9) a szubszidiaritás elve: ha egy ponton nem elengedhetetlen a közösség, választott testület döntése, a döntéseket a legérintettebbek hozzák meg,
(10) a hatékony döntéshozatal elve: a döntéshozatal során tekintettel kell lenni a párt célkitűzéseinek határidőben való teljesítésére és az erőforrások esetleges szűkösségére,
(11) a participációs elv: a párt minden választott országos szervénél és az országos egyéni és listás jelölés esetében a cigány/roma emberjogi aktivisták aránya a jelen Alapszabályban meghatározottak szerint alakul, de a párt külön szabályokat alkothat további kiemelt hátrányos helyzetű csoportok képviseletének biztosítására is,
(12) az arculati elv: a kiemelt morális−politikai értékválasztások közösen kialakított és időszakonként felülvizsgált listájára tartozó ügyekben a párt egységes álláspontot képvisel,
(13) a lelkiismereti elv: senkitől nem lehet elvárni, hogy lelkiismereti meggyőződésével összeférhetetlen álláspontot képviseljen, ezért ha a kiemelt értékválasztások listáján szereplő kérdésről van szó, az érintett tag tartózkodhat a nyilvános véleménynyilvánítástól.
7. §
A SZEMA Magyarország mindenkor hatályos jogszabályainak tiszteletben tartásával működik.
II.
Tagság és tagsági viszony
8. §
A párttagság
(1) A párt rendes tagja lehet, aki
a) a 16. életévét betöltötte,
b) nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
c) büntetlen előéletű,
d) magyar állampolgár,
e) állandó magyarországi letelepedési engedéllyel és az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező személy,
f) a párt alapelveit elfogadja, és ezt a belépési nyilatkozat aláírásával tanúsítja, más pártnak nem tagja,
g) tagdíjat fizet.
(2) Egy tag kizárólag egy helyi, illetve megyei szervezetnek lehet csak tagja.
(3) A párt tagja (a továbbiakban: tag) jogosult a szavazásokban, a döntéshozatali eljárásokban részt venni, tisztséget vállalni.
(4) A párt tagja írásban meghatalmazhatja a párt valamely másik tagját, hogy őt a közgyűlésen, a szavazások során, illetve a döntéshozatali eljárásokban képviselje. Ez a képviselet minden alkalommal egyetlen személyhez kötődik, és egyetlen alkalomra érvényes.
(5) A párt támogatója (szimpatizáns) lehet mindenki, aki a párt munkájában aktívan nem tud/kíván részt venni és/vagy anyagilag támogatja annak működését, és egyetért a párt alapelveivel. Támogató nem magyar állampolgár is lehet.
(6) A párt alapító tagja és tisztségviselője csak olyan személy lehet, aki az országgyűlési képviselők választásán vagy a helyi önkormányzati választáson választójoggal rendelkezik.
9. §
Helyi és megyei szervezetek
(1) A SZEMA helyi és megyei szinten csoportokat hozhat létre.
(2) A helyi és megyei csoportok mindenkor a párt hivatalos álláspontját képviselik.
(3) A helyi és megyei csoportok kidolgozzák saját szervezeti és működési szabályzatukat, amelynek összhangban kell állnia a párt Alapszabályával, s amelyet a SZEMA Elnöksége fogad el.
(4) A helyi és megyei csoportok saját hatáskörben elnököt, és háromtagú elnökséget választanak.
(5) A helyi és megyei csoportok a helyi problémák kezelésére létrehozhatnak ad hoc munkacsoportokat.
(6) A helyi és megyei csoportok felhívhatják az Elnökség, illetve a párt figyelmét helyi problémákra, konfliktusokra, és javaslatokat tehetnek azok meg- és feloldására.
(7) A helyi és megyei csoportok önálló programokat szervezhetnek.
(8) A helyi és megyei csoportok ajánlhatnak tagokat tagfelvételre.
10. §
A tagfelvételi eljárás
(1) A tagsági viszony a felvételt kérő (a továbbiakban: tagjelölt) írásbeli tagfelvételi kérelmének a párt ügyintéző és képviseleti szerve (Elnöksége) általi elfogadásával jön létre.
(2) Új tag felvételéhez írásbeli tagfelvételi kérelem benyújtásával egyidejűleg három tag írásbeli ajánlása szükséges.
(3) A tagfelvételről az Elnökség a soron következő ülésén, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül dönt.
(4) A tagfelvétel kérdésében hozott döntésről az érintettet, a döntést követő nyolc napon belül írásban tájékoztatni kell.
(5) A tagfelvételről, illetve annak elutasításáról szóló döntést a tagjelölt, illetve a párt bármely tagja, a döntésről az érintett tájékoztatását követő tizenöt napon belül a Közgyűlés előtt írásban megfellebbezheti. A fellebbezésről a Közgyűlés a fellebbezés kézhezvételétől számított harminc napon belül, a tagjelölt és a fellebbezést benyújtó tag meghallgatása után dönt.
(6) A tagfelvételi eljárásban hatáskörrel rendelkező testületek jogosultak a tagjelölttől a tagfelvétel szempontjából jelentős tényekről tájékoztatást kérni. A tájékoztatás önkéntes, de annak megtagadását, illetve hiányos vagy a valóságnak nem megfelelő voltát a tagfelvételről döntést hozó testület figyelembe veszi.
(7) A tagok nyilvántartásával és a tagsági viszony megszűnésével kapcsolatos feladatokat az Elnökség látja el.
11.§
A tag jogai
A tag jogosult arra, hogy
(1) részt vegyen helyi és megyei szervezet létrehozásában, részt vegyen a helyi szervezet tevékenységében,
(2) részt vegyen több műhely tevékenységében,
(3) véleményét a pártfórumokon szóban vagy írásban szabadon kifejtse és terjessze; értékelje a párt bármely tagjának, tisztségviselőjének, szervezetének, testületének, közösségének tevékenységét vagy mulasztását,
(4) a párton belül – az Alapszabályban foglalt megszorításokkal – bármely választott megbízatásra jelöljék, illetve megválasszák,
(5) igénybe vegye a párt politikai, erkölcsi és jogi védelmét minden olyan esetben, amikor tagsága, vagy a párt nevében végzett jóhiszemű és erkölcsileg vállalható politikai tevékenysége miatt hátrányok, megalapozatlan vádak érik,
(6) tájékozódjon a párt minden egyes szervezetének tevékenységéről, és idejében tájékoztatást kapjon azokról a rendezvényekről és más fontos ügyekről, amelyek mint nyilvántartott tagot érintik,
(7) a párt szervezeteihez, testületeihez és tisztségviselőihez intézett észrevételeire harminc napon belül érdemi választ kapjon,
(8) a párton belül bármely kérdésben −a személyi kérdéseket is beleértve− politikai kezdeményezéssel éljen, ahhoz támogatást szervezzen, vagy mások kezdeményezéséhez csatlakozzon,
(9) részt vegyen a párt döntéseiben közvetlenül, illetőleg pártvitákon való személyes véleménynyilvánítás útján,
(10) az Alapszabály keretei között részt vegyen a személyi kérdések eldöntésében, és az általa közvetve vagy közvetlenül választottak politikai ellenőrzésében,
(11) részt vegyen a párt országgyűlési és önkormányzati képviselőjelöltjeinek, valamint polgármesterjelöltjének a megválasztásában, lakóhelyén, amennyiben nem ott nyilvántartott tag, véleményét kifejtse a jelölésről és bekapcsolódjon a választásokkal összefüggő feladatokba,
(12) megismerje a személyére vonatkozó javaslatokat, és azokról véleményt nyilvánítson,
(13) bármely tisztségre vagy megbízatásra választható legyen, ahol nyilvántartott tag, ha ennek jogszabályi vagy Alapszabályi akadálya nincs. igénybe vegye a párt által biztosított képzési és tájékozódási lehetőségeket, más szolgáltatásokat,
(14) jogainak párton belüli megsértése esetén az Etikai Bizottsághoz forduljon.
12.§
A tag kötelességei:
A tagnak kötelessége, hogy:
(1) lehetőleg aktívan részt vegyen a párt tevékenységében,
(2) tartózkodjon minden olyan magatartástól, amely sérti a párt Alapszabályát, programját, érdekeit, illetve jó hírét,
(3) fizesse a tagdíjat havonta rendszeresen, a SZEMA folyószámlájára utalással,
(4) az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről az Elnökséget tájékoztassa,
(5) személyében képviselje és népszerűsítse a pártot és annak programját, és törekedjen a párt tekintélyének és társadalmi támogatottságának erősítésére,
(6) végrehajtsa a párt szervezetei és testületei által hozott döntéseket, azokkal szemben, ha nem ért egyet csak az Alapszabály adta keretek között léphet fel, kisebbségi véleményét a nyilvánosság előtt kizárólag kisebbségi véleményként képviselheti,
(7) vállalt megbízatásait felelősségteljesen, megbízhatóan és határidőben teljesítse,
(8) részt vegyen a párt (európai, országgyűlési, önkormányzati és időközi) választási kampányaiban, segítse a párt képviselőjelöltjeit,
(9) ne támogasson olyan politikai törekvéseket, ne képviseljen olyan véleményt, amely a párt céljaival, programjával és szervezetei, testületei által elfogadott állásfoglalásokkal ellentétesek és összeegyeztethetetlenek,
(10) párton belüli vitáiban együttműködően és jóhiszeműen járjon el, tartsa tiszteletben vitapartnerei emberi méltóságát, kerülje az indokolatlan konfliktusokat, és addig ne keressen jogorvoslatot a párton kívül, amíg annak Alapszabály szerinti lehetőségeit nem merítette ki.
(11) A párt tisztségviselői és köztisztséget betöltő tagjai kötelesek fokozott felelősséget vállalni azért, hogy a párt iránti társadalmi bizalmat, elismerést erősítsék; magánügyeikben a közéleti szereplőkkel szemben támasztott magasabb erkölcsi, jogszabályi követelményeknek megfelelően eljárni, illetőleg ennek megfelelő magatartást tanúsítani,
(12) a hatáskörüket gyakorolva biztosítani a párt Alapszabályának, működési elveinek, valamint a tagok jogainak és kötelességeinek érvényesülését.
13.§
A tagság megszűnése
(1) A tagsági viszony megszűnik, ha:
a) a tag bejelenti kilépését a pártból,
b) a tagot kizárják a pártól,
c) a tag meghal,
d) a párt megszűnik.
(2) A kilépési szándékot az Elnökségnek kell írásban bejelenteni.
(3) Azt a tagot, akinek tagsági viszonya az Alapszabály rendelkezéseinek értelmében megszűnt, az Elnökség a tagsági viszonyának megszűnését követő nyolc napon belül törli a tagnyilvántartásból.
(4) A tag kizárható a pártból, ha:
a) a párt Alapszabályát, programját, a párt érdekeit, illetve jó hírét egyébként súlyosan sértő magatartást tanúsít, véleményt képvisel,
b) a tagdíj befizetésének elmulasztását írásbeli felszólítása ellenére sem pótolja (8) napon belül,
c) büntetőjogi felelősségét a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jogerősen megállapította, illetve az ellene indult vagy folyamatban lévő büntetőeljárás tényéről és eredményéről, amelyről tudomása van az Elnökségét szándékosan, nem tájékoztatja.
(5) A kizárási javaslatot az Elnökségnek kell írásban benyújtani.
(6) A kizárási javaslatról az Elnökség a kizárási javaslat kézhezvétele után soron következő ülésén − de legkésőbb (15) napon belül −dönt, indokolt esetben a döntést a legközelebbi ülésére halaszthatja.
(7) A kizárási javaslatról határozó ülésre igazolható módon meg kell hívni a kizárási javaslatban érintett, illetve a javaslatot előterjesztő tagokat oly módon, hogy azok a kizárási javaslatot is tartalmazó meghívót legkésőbb az ülést megelőző harmadik napon kézhez kapják. A meghívás szabályszerűnek tekintendő akkor is, ha a kézbesítés a meghívott érdekkörében felmerült okból hiúsul meg.
(8) Az Elnökségének a kizárási javaslat tárgyában hozott döntéséről az érintetteket a döntést követő (8) napon belül − igazolható módon írásban tájékoztatni kell. A tájékoztatás szabályszerűnek tekintendő akkor is, ha az arról szóló írásbeli értesítés kézbesítése az érintett érdekkörében felmerült okból hiúsul meg.
(9) Az Elnökségének a kizárási javaslat tárgyában hozott döntésével kapcsolatos fellebbezést, a kizárási javaslatot tevő tag vagy testület, illetve a kizárási javaslatban érintett tag az Etikai Bizottságnál a döntésről szóló írásbeli határozat kézhezvételétől számított tizenötödik napig nyújthatja be. Az Etikai Bizottság a fellebbezést, a kizárás kérdésére vonatkozó indokolt javaslatával együtt, a lefolytatott eljárás lezárását követő tizenöt napon belül megküldi a Közgyűlésnek.
(10) A kizárás tárgyában hozott elnökségi határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálása érdekében rendkívüli Közgyűlést kell összehívni.
(11) A kizárás tárgyában hozott első fokú döntést a Közgyűlés helybenhagyja, vagy indokolt javaslatot tesz az első fokú döntés megváltoztatására.
(12) A kizárásban érintett tag tagsági viszonya az Elnökség kizáró döntéséről szóló értesítést követő tizenötödik napon, illetve fellebbezés benyújtása esetén a másodfokú döntés napján szűnik meg.
(13) A kizárt tag befizetett tagdíjának visszatérítésére, munkadíjra vagy egyéb, a pártban való részvételével, feladatával kapcsolatos díjra nem tarthat igényt.
(14) Az Elnökség tagjai ellen a kizárási eljárás csak a visszahívásukról szóló döntés után folytatható le, amit a Közgyűlés tehet meg.
(15) Amennyiben a tagot valamely körülmény tartósan akadályozza tagsági jogainak gyakorlásában, a tag az Elnökségnek küldött, írásban indokolt nyilatkozatával tagságát meghatározott időre, de legfeljebb az akadályozó körülmény fenn álltáig nyilatkozatával felfüggesztheti.
14.§
Nyilvántartás a párt tagjairól és szervezeteiről
(1) A párt tagjairól és szervezeteiről az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével nyilvántartást vezet.
(2) A szervezetet érintő változásokat (alakulás, megszűnés, a szervezet vezetőségében bekövetkezett változás) öt munkanapon belül az Elnökség átvezeti.
(3) A nyilvántartásban szereplő tagokról és a szervezetektől kérhető adatok körét, valamint a nyilvántartások vezetésének módját az Elnökség szabályozza.
III.
A párt felépítése, működési keretei
15.§
Közgyűlés
(1) A Közgyűlés a párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve, amelyet a tagok összessége alkot.
(2) A Közgyűlés hatáskörébe tartozik:
a) az alapszabály megállapítása és módosítása,
b) az éves költségvetés meghatározása,
c) az Elnökség, mint ügyintéző és képviseleti szerv éves beszámolójának az elfogadása,
d) a Jószolgálati és Etikai Bizottság és a Számvizsgáló Bizottság éves beszámolójának elfogadása,
e) az Elnökség tagjainak, illetve az állandó bizottságok tagjainak megválasztása,
f) a feloszlás, illetve más társadalmi szervezettel történő egyesülés, vagy szétválás kimondása,
g) döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket az alapszabály a Közgyűlés hatáskörébe utal.
(3) A Közgyűlés működési rendje:
a) a Közgyűlést évente legalább egy alkalommal, elektronikus úton kiküldött értesítővel, a napirend közlésével össze kell hívni,
b) a Közgyűlést az Elnökség hívja össze és szervezi meg,
c) a közgyűlési meghívót a Közgyűlés időpontja előtt minimum öt nappal ki kell küldeni,
d) rendkívüli Közgyűlést kell összehívni, ha az Elnökség testületileg lemond és/vagy a nyilvántartott tagság legalább harminc százaléka az ok és cél megjelölésével azt írásban az Elnökségnél indítványozza, illetve ha a bíróság elrendeli,
e) a Közgyűlés akkor határozatképes, ha a tagoknak legalább az 50%-a + 1 fő jelen van,
f) a Közgyűlés a határozatait általában a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza,
g) az Alapszabály módosítása, a feloszlás, más társadalmi szervezettel történő egyesülés és a szétválás kimondása a jelenlévő tagok minősített többségű, 2/3-os szavazatához kötött.
h) az Elnökség és az állandó bizottságok tagjainak megválasztása titkos szavazással történik
(4) A Közgyűlésen jegyzőkönyvet kell vezetni, amelynek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) az ülés helye, ideje, megkezdésének időpontja, valamint utalás a teljes, vagy részbeni zárt ülésre,
b) az összehívás módja,
c) a jelenlévők száma (a jelenléti ív csatolásával),
d) határozatképesség megállapítása,
e) a levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető neve,
f) a felszólalók neve és felszólalásuk lényeges tartalma,
g) a hozott határozatok szó szerint,
h) az ülés berekesztésének ideje,
i) a levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető aláírása.
j)A zárt ülésről felvett jegyzőkönyvet bizalmas iratként kell kezelni. A bizalmas iratok kezelésének rendje külön szabályozásban kerül rögzítésre.
16. §
Elnök, alelnök, elnöki kabinet
(1) Az elnököt, valamint az alelnököt a közgyűlés választja meg 1 év időtartamra egyszerű többséggel titkos szavazással.
(2) Az elnök, illetve az alelnök lemondása esetén a Közgyűlésnek harminc napon belül új elnököt, illetve alelnököt kell választania.
(3) Az elnök feladata:
(a) a párt képviselete a politikai életben és a nyilvánosságban az elnökséggel egyetértésben
(b) a közgyűlés közötti időszakban az elnökséggel egyetértésben a párt vezetése, irányítása, a közgyűlési döntések végrehajtásának felügyelete
(c) a pártprogram véglegesítésének irányítása és felügyelete
(d) az országgyűlési és önkormányzati választásokra való felkészülés irányítása, az elnökség által elfogadott stratégia, illetve a párt programjának az érvényre juttatása
(e) az elnökségi ülések összehívása, napirendjének összeállítása, az ülések vezetése
(f) az elnökségi határozatok végrehajtásának felügyelete
(g) az elnöki kabinet munkájának irányítása és felügyelete
(h) a pártszervezés irányítása és koordinálása
(i) a párt bankszámlája feletti rendelkezési jog gyakorlása két elnökségi taggal együttesen
(j) az évi rendes közgyűlésen beszámol saját, valamint a párt tevékenységéről
(4) Az alelnök feladata:
(a) az elnök akadályoztatása esetén teljes hatáskörben helyettesíti őt
(b) az elnökkel egyetértésben részt vesz a párt irányításában, a pártszervezésben, a választásokra való felkészítésben és felkészülésben
(c) hivatalból tagja az elnöki kabinetnek, részt vesz annak munkájában
(d) felügyeli és irányítja a párt külügyi kapcsolatait
(e) az évi rendes közgyűlésen beszámol tevékenységéről
(4) Az Elnöki Kabinet az elnökség végrehajtó szerve, amelynek vezetőjét, valamint tagjait a párt elnökének javaslatára az Elnökség nevezi ki egy évre. Az elnöki kabinet saját hatáskörben felkérheti a párt egyes tagjait meghatározott feladatok ellátására, koordinálásra.
(5) Az elnöki kabinet feladata
(a) a párt napi munkájának a bonyolítása, koordinálása, az ehhez kapcsolódó szervezési feladatok ellátása
(b) sajtóval való kapcsolattartás szervezése, koordinálása, sajtótájékoztatók előkészítése
(c) a párt webes arculatának (honlap, Facebook, blog, stb.) felügyelete, szervezése, irányítása
(d) az elnökségi ülések, valamint azok anyagának előkészítése
(e) stratégiai döntések, valamint az ezekhez szükséges anyagok előkészítése
(f) a pártprogram véglegesítésének szervezése
(g) az országgyűlési és önkormányzati választásokra való felkészülés szervezése, koordinálása
(h) a megyei és helyi csoportokkal való kapcsolattartás, működésük koordinálása
(i) a párt által meghirdetett akciók szervezése, koordinálása
17.§
Elnökség
(1) A párt ügyintéző és képviseleti szerve az Elnökség.
(2) Az Elnökség az elnökkel és az alelnökkel együtt (7) főből áll, mandátuma 1 évre szól, vezetője a párt elnöke.
(3) Az Elnökség minden tagja jogosult a párt képviseletére az elnökkel közösen.
(4) A párt bankszámlája feletti rendelkezési jogot az elnökkel együtt az elnökség kijelölt tagjai gyakorolják.
(5) Az elnökség mandátuma megszűnik, ha a tagok több mint fele egyidőben, közös elhatározással lemond.
(6) Az Elnökség hatásköre:
a) két Közgyűlés között az elnökkel együtt vezeti, irányítja a szervezetet,
b) két Közgyűlés között végrehajtja a Közgyűlés döntéseit,
c) két Közgyűlés között állást foglal a párt politikáját érintő stratégiai kérdésekben,
d) összehívja a Közgyűlést, javaslatot tesz annak napirendjére és ügyrendjére,
e) ellenőrzi és felügyeli a tagfelvétel rendjét; dönt a tagok felvételéről
f) a párt nevében nyilatkozatot ad ki,
g) részt vesz az önkormányzati, országgyűlési választásokon a párt által elindítandó jelöltek kiválasztásában, dönt a jelöltek személyéről,
h) országgyűlési választókerületi munkacsoportokat hozhat létre,
i) szakmai munkacsoportokat, műhelyeket hozhat létre,
j) dönt a társadalmi szervezetekkel történő együttműködésről és annak módjáról;
k) dönt a társadalmi szervezetek társszervezetté minősítéséről,
l) dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket az Alapszabály, vagy eseti jelleggel az Alapszabály keretein belül a Közgyűlés hatáskörébe utal,
m) gazdálkodik – a párt költségvetésében – az Elnökség részére megállapított pénzeszközökkel,
n) az elnökkel egyetértésben képviseli a pártot a nyilvánosság előtt,
o) az elnökkel egyetértésben képviseli a pártot az esetleges egyeztetéseken, tárgyalásokon,
p) tevékenységéről beszámol a Közgyűlésnek,
q) az Alapszabály keretei között megállapítja működési szabályzatát.
(6) Az Elnökség működési rendje:
a) az Elnökséget havonta legalább egy alkalommal, elektronikus úton kiküldött értesítővel, a napirend közlésével össze kell hívni,
b) az Elnökségi ülés meghívóját az ülés időpontja előtt minimum 2 nappal ki kell küldeni,
c) rendkívüli Elnökségi ülést kell összehívni, ha az Elnökség legalább két tagja, a napirend megjelölésével azt írásban indítványozza,
d) az Elnökségi ülés akkor határozatképes, ha a tagoknak legalább az 50%-a + 1 fő jelen van,
e) az Elnökség a határozatait általában a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza,
f) az Elnökség a zárt levelezőlistáján elektronikus szavazást is tarthat, amennyiben legalább a tagok kétharmada jelzi, hogy részt tud benne venni.”
IV.
A párt választott szerveire/tisztségviselőire vonatkozó általános szabályok
18. §
Participációs elv
A párt minden választott szervénél és az országos egyéni és listás jelölés esetében a cigány/roma emberjogi aktivisták aránya minimum 20%. Az országos listán minden 5 jelölt között legyen legalább egy cigány/roma polgárjogi aktivista. Vitás esetekben a párt Elnöksége dönt.
19. §
Újraválasztás szabályai
Minden tisztségviselő (Elnökségi tag, bizottsági elnök, bizottsági tag) maximum három mandátum erejéig tölthet be tisztséget, ezt követően 3 évig nem jelölhető ugyanazon tisztség betöltésére. Ez a szabály az országgyűlési és az önkormányzati képviselőkre is vonatkozik.
20.§
Egyéb szervek
A szervezet munkáját segítik:
(1) Jószolgálati és Etikai Bizottság;
(2) Számvizsgáló Bizottság;
(3) Ifjúsági Tagozat
(4) Különböző műhelyek, munkacsoportok.
21.§
Ifjúsági Tagozat
(1) Az Ifjúsági Tagozat (továbbiakban: IT) nem önálló szervezet, hanem a SZEMA szervezeti egysége.
(2) Az IT a SZEMA politikáját képviseli a rendelkezésére álló, és jellegének megfelelő sajátos eszközökkel és módszerekkel.
(3) Az IT létrehozhatja saját nevét, arculatát, és logóját, amelynek alapján azonosíthatónak kell lennie az IT politikai párthoz való tartozásának.
(4) Az IT teljes jogú tagja lehet a SZEMA minden 16 és 36 év közötti tagja. Amennyiben az IT valamely tagja betölti 36. életévét, IT tagsága automatikusan megszűnik.
(5) AZ IT-nek bárki támogató tagja lehet állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül.
(6) Az IT létrehozhat helyi, vagy megyei csoportokat. Ezek jogállását külön szervezeti szabályzatban rögzíti.
(7) Az IT évente tart közgyűlést.
(8) Az IT saját tagjai sorából választ elnököt, és elnökséget.
(9) Az IT részletes szervezeti és működési szabályzatot dolgoz ki, amelynek összhangban kell állnia a SZEMA jelen Alapszabályával.
22.§
Jószolgálati és Etikai Bizottság
(1)A Jószolgálati és Etikai Bizottság tagjainak (3) megválasztása a Közgyűlés hatáskörébe tartozik, mandátumuk 1 évre szól.
(2)A Jószolgálati és Etikai Bizottság:
a)biztosítja, hogy a párt az Alapszabálynak megfelelően tevékenykedjen, elősegíti az Alapszabály egységes értelmezését,
b)elősegíti, hogy a tagok− különös figyelemmel a tisztségviselőkre és a köztisztséget betöltőkre− életvitelükben, politikai tevékenységükben kövessék a párt erkölcsi normáit és az Alapszabályban lefektetett elveit. Eljár minden olyan esetben, amikor bármely testület vagy tag tevékenységében a párt erkölcsi elveit és/ vagy az Alapszabályt sértő, annak politikai kárt okozó magatartást vagy mulasztást tapasztal,
c) biztosítja a párttagok jogainak érvényesülését,
d) közreműködik a párton belüli konfliktusok kezelésében, megszüntetésében,
e) állást foglal, illetőleg ajánlásokat bocsát ki az Alapszabály egységes értelmezésének és végrehajtásának elősegítésére,
f) az Alapszabály megsértése esetén kötelezi az adott szervezetet vagy testületet az Alapszabály rendelkezéseinek maradéktalan betartására,
g) megsemmisíti a testületek Alapszabály ellenes döntéseit és az érintett testületet − amennyiben az lehetséges és indokolt − új döntésre kötelezi,
h) etikai vagy fegyelmi jogkört gyakorol a tisztségviselők ügyében. A Közgyűlés által választott testületi tagok és tisztségviselők pártból történő kizárásáról hozott döntése csak a Közgyűlés jóváhagyásával érvényes,
i) évente beszámol a Közgyűlésnek.
(3) A Jószolgálati és Etikai Bizottság elnökét maga választja tagjai sorából. Jelenleg nincs feltüntetve a honlapon, hogy ki az elnök
(4) A Jószolgálati és Etikai Bizottság elnöke és tagja nem tölthet be más választott párttisztséget, nem lehet a párt alkalmazottja vagy a párt intézményének, valamint a párt részvételével működő gazdálkodó szervezetnek alkalmazottja vagy tagja.
(5) A Jószolgálati és Etikai Bizottság tagjai a vizsgálat során tudomásukra jutó információkat kötelesek a vizsgálat ideje alatt bizalmasan kezelni.
(6) A Jószolgálati és Etikai Bizottság működési rendje:
a) a bizottságot évente legalább egy alkalommal, elektronikus úton kiküldött értesítővel, a napirend közlésével össze kell hívni,
b) a bizottságot az elnöke hívja össze és szervezi meg az ülést,
c) a bizottsági ülés meghívóját az ülés időpontja előtt minimum (5) nappal ki kell küldeni,
d) rendkívüli bizottsági ülést kell összehívni, ha azt bármely tagja, a napirend megjelölésével, írásban indítványozza,
e) a bizottsági ülés akkor határozatképes, ha a tagoknak legalább az 50%-a + 1 fő jelen van,
f) a bizottság a határozatait általában a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza,
g) a Jószolgálati és Etikai Bizottság a személyes jelenlét nélkül is tarthat ülést, amennyiben a tagok legalább kétharmada technikai eszközök igénybevételével ellenőrizhetően, azonosíthatóan, ugyanazon időben egymással kapcsolatban állnak és részt vesznek a tanácskozás és a döntéshozatal minden mozzanatában.
23.§
Számvizsgáló Bizottság
(1) A Számvizsgáló Bizottság tagjainak megválasztása a Közgyűlés hatáskörébe tartozik, mandátuma 1 évre szól.
(2) A Számvizsgáló Bizottság feladata: a párt vagyongazdálkodásának és minden más egyéb pénzügyeinek folyamatos ellenőrzése.
(3) A Számvizsgáló Bizottság (3) tagját a Közgyűlés választja.
(4) A Számvizsgáló Bizottság tagjai közül maga választja meg elnökét. A Számvizsgáló Bizottság:
a) Megvizsgálja, és írásban véleményezi a Közgyűlés elé terjesztett költségvetést, illetve a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót,
b) elnökének kezdeményezésére jogosult a párt pénzügyeivel, vagyongazdálkodásával kapcsolatos okmányokba betekinteni,
c) elnöke jogosult az Elnökségétől, a hivatal (milyen hivatalról van itt szó?) vezetőjétől, illetve a hivatal vezetőjén keresztül a párt pénzügyeivel, vagyongazdálkodásával megbízott személyektől, a tevékenységükre vonatkozó tájékoztatást kérni, a felsoroltak, pedig kötelesek a tájékoztatást megadni,
d) munkájáról tájékoztatja az Elnökséget, és évente beszámol a Közgyűlésnek,
e) ellenőrzi a tagdíjak, és a tagdíj-kiegészítések befizetését és felhasználásának módját.
(5) A Számvizsgáló Bizottság elnöke, vagy annak akadályoztatása esetén, a bizottság egy tagja az Elnökség ülésein azon napirendi pontok tárgyalásánál, amelyek a Számvizsgáló Bizottság feladatkörét érintik, tanácskozási joggal részt vesz.
(6) A Számvizsgáló Bizottság a munkája során feltárt szabálytalanságokról írásban, haladéktalanul tájékoztatja az Elnökséget.
(7) Az Elnökség számára adott írásbeli tájékoztatóban foglalt szabálytalanságok kijavításáért, az abban foglalt határidők betartásáért az Elnökség a felelős. A szabálytalanságok kijavításáról legfeljebb hatvan nap elteltével a Számvizsgáló Bizottság elnökét írásban tájékoztatja.
(8) A Számvizsgáló Bizottság javaslatot tehet a további szabálytalanságok elkerülése érdekében szükséges intézkedések megtételére, illetve kezdeményezheti a felelősség megállapítását.
(9) A Számvizsgáló Bizottság tagjai a feladatuk ellátása során tudomásukra jutott, a párt pénzügyeivel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével kapcsolatos adatokat, információkat kötelesek bizalmasan kezelni.
(10) A Számvizsgáló Bizottság azon tagjának jogait, aki e kötelezettségét megszegi, az Elnökség javaslatára a Közgyűlés visszahívhatja.
(11) A Számvizsgáló Bizottság működési rendje:
a) a bizottságot évente legalább egy alkalommal, elektronikus úton kiküldött értesítővel, a napirend közlésével össze kell hívni,
b) a bizottságot az elnöke hívja össze és szervezi meg az ülést,
c) a bizottsági ülés meghívóját az ülés időpontja előtt minimum (5) nappal ki kell küldeni,
d) rendkívüli bizottsági ülést kell összehívni, ha azt bármely tagja, a napirend megjelölésével, írásban indítványozza,
e) a bizottsági ülés akkor határozatképes, ha a tagoknak legalább az 50%-a + 1 fő jelen van,
f) a bizottság a határozatait általában a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza,
g) a Számvizsgáló Bizottság a személyes jelenlét nélkül is tarthat ülést, amennyiben a tagok legalább kétharmada technikai eszközök igénybevételével ellenőrizhetően, azonosíthatóan, ugyanazon időben egymással kapcsolatban állnak és részt vesznek a tanácskozás és a döntéshozatal minden mozzanatában.
24. §
Műhelyek, munkacsoportok
(1) A műhely és a munkacsoport olyan nyitott szerveződés, amely fórumot teremt a párttagok és nem párttagok részére elsősorban szakmai vélemény nyilvánítására, és részt vehet a párt szakpolitikájának kidolgozásában, megjelenítheti tagjainak érdekeit és képviselheti azt a párton belül. A műhelyek segíthetik a párt kapcsolatait a tevékenységének megfelelő társadalmi szervezetekkel és mozgalmakkal.
(2) Műhely és munkacsoport helyi, megyei választókerületi vagy országos jelleggel működhet; elismeréséről a párt Elnöksége dönt.
V.
A párt gazdálkodása
25. §
A párt vagyona:
(1) a tagok által befizetett tagdíjakból és tagdíj-kiegészítésből,
(2) az állami költségvetésből juttatott támogatásból,
(3) jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és természetes személyek vagyoni hozzájárulásaiból,
(4) a párt gazdálkodó tevékenységéből származó bevételekből,
(5) a párt által alapított vállalat és egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság adózott nyereségéből képződik.
VI.
A párt megszűnése
26.§
(1) A párt megszűnhet:
a) más párttal való egyesüléssel,
b) két vagy több pártra való szétválással,
c) feloszlással,
d) a bíróság által való feloszlatással vagy
e) megszűnésének megállapításával.
(2) Amennyiben a bíróság az 1989. évi XXXIII. törvény 3.§ (3) bekezdése alapján megállapítja a párt megszűnését, illetve a Közgyűlés kimondja a párt feloszlását, úgy a párt vagyonából a magyarországi demokratikus politikai és kulturális tevékenységet támogató alapítványt hoz létre, és megválasztja annak kuratóriumát.
VII.
Összeférhetetlenség
27. §
(1) A párt választott tisztségviselői és azok közeli hozzátartozói a pártban nem viselhetnek semmilyen más vezető tisztséget.
(2) Az Etikai Bizottság, valamint a Számvizsgáló Bizottság tagjai nem lehetnek egyidejűleg a párt egyéb döntéshozó testületeinek tagjai és tisztségviselői.
(3) A párt alkalmazottai nem választhatóak vezető tisztségre.
(4) A párt országos tisztségviselőivel a polgári jogi szabályok szerint hozzátartozói viszonyban lévő személyek a párt hivatali szervezetében azonos és alacsonyabb szinten nem alkalmazhatók.
Budapest, 2010. május 15.
………………………………………………………………………
Niedermüller PéterUngár Klára
Elnökségi tagElnökségi tag

