SZEMA

1. Mélyponton az ország

Újabb parlamenti választásra készülnek a Magyar Köztársaság választópolgárai. Négy olyan éven vagyunk túl, amely megtépázta az országot, átformálta a pártrendszert, megrendítette a gazdaságot, és felszínre hozta a megoldatlan társadalmi bajokat. Végképp bebizonyosodott, hogy a magyar politikai elit realitásérzéke és konfliktuskezelő képessége gyenge. Kísérletet sem tett arra, se korábban, se most, hogy a korrupcióval, a tartós munkanélküliséggel, a szegénységgel, az eladósodással szembenézzen, megoldást nyújtson e gondokra.

Mikor aztán nem lehetett tovább szemet hunyni a problémák felett, a válaszadás kimerült a szegényellenességben, cigányellenességben, a politikai ellenfelek iránti indulatok felkorbácsolásában, az indulathullámok meglovagolásában. Azok a választók, akiket taszít a politikai élet és a szélesebb értelemben vett közélet brutalizálódása, elfordultak a közélettől. Ezzel azonban lemondtak arról is, hogy részt vegyenek saját sorsuk formálásában.

A Szabad Emberek Magyarországért azért alakult és azért vesz részt az országgyűlési választáson, hogy bizonyítsa: van helye a felelős magatartásnak a magyar politikai életben. A szabadság hívei nem tűntek el. Szembenéznek a bajok okaival, vannak javaslataik a megoldásra. Hiteles személyiségekkel sorainkban akarjuk bizonyítani a választópolgároknak, hogy a passzivitásnál vagy a kisebbik rossz választásánál tehetnek többet is. Létezik megoldás a Magyarországot eluraló politikai, gazdasági, társadalmi válságra. Megoldás – nem csodaszer –, ami a szabad és felelősen gondolkodó állampolgárok józanságán, együttműködésén múlik.

1. 1. A pártrendszer deformálódása

2010-re lényegében megszűnt a korábban ismert hazai pártrendszer. A nagy pártok felelőtlen küzdelme a korábban sikeresebb politikai erőt, az MSZP-t emésztette fel. A szocialisták először annak a levét itták meg, hogy felelőtlenül gazdálkodtak az államháztartás forrásaival, ezért a 2006-os győzelem után a választópolgárok számára váratlan megszorításokkal voltak kénytelenek előállni. Ezt követően a kormánykoalíció által meghirdetett reformok körüli viták, azok irányvesztése, a célok tisztázatlansága, a társadalmi együttműködés hiánya és az MSZP-n, illetve a koalíción belüli háttéralkuk, nem utolsósorban pedig a korrupciós ügyek szétzúzták a szocialisták támogatottságát.

Az SZDSZ hasonló okokból vesztette el támogatóit, esetében ez a megsemmisüléshez vezetett.

A Fidesz évek óta semmi egyebet nem tesz, mint hogy az ellenkezőjét állítja annak, amit a kormány képvisel. Ezzel sikeresen magához húzta a választópolgárok tekintélyes részét, ám tarthatatlan illúziókba ringatta az országot. A kormányrúd felé közeledve a Fidesz kénytelen volt mérsékelni hangerejét és ígéretei horderejét, erre azonban a Jobbik csapott le: a Fidesz ígéreteit fokozva, azokhoz nyílt gyűlöletkeltést kapcsolva kezdte elszipkázni a Fidesz szavazóit.

A baloldali-liberális politikai mező korábbi formájában megszűnt. Azok a szavazók, akik bizalommal fordultak az ide tartozó pártok felé, most csalódottak és otthontalanok. Számukra nem megoldás a Jobbik szélsőséges, kirekesztő politikája, és a Fideszé sem, amely a siker reményében ezzel a politikával szemben kétértelműen viselkedik, kirekesztően nyilatkozó, gondolkozó tagjait, képviselőit soraiban megtűri.

A szabadság hívei nem tűntek el, még csak át sem alakultak. Politikai hajléktalanná váltak, de értékeik mellett kitartanak. Nem lehet az a cél, hogy a korábbi baloldali-liberális blokk álljon helyre a korábbi személyekkel, a korábbi hatástalan, helyenként álságos és korrupt politikát folytatva. Arra viszont szükség is van és igény is, hogy hiteles baloldali liberális politikai programmal hozzuk vissza a közélet színtereire a most joggal csalódott választókat.

1. 2. Gazdasági válság

A magyar gazdaságot elkerülhetetlenül sújtja a világgazdasági válság. Ám a szomorú igazság mégiscsak az, hogy a gazdaság motorjai már évek óta állnak. A 2006-ban bevezetett megszorításokról tudni lehetett, hogy fékezik majd a gazdasági növekedést; a kormány erre vonatkozó prognózisai bizony hiánytalanul teljesültek.

Már a világgazdasági válság belobbanása előtt kérdés volt, mitől fog nekilendülni a hazai gazdaság, mikor kifut a konvergencia-programhoz kapcsolódó megszorító kurzus. Szakértők sora fogalmazta meg kételyeit azzal kapcsolatban, hogy Magyarország visszanyeri-e versenyképességét az intézkedések nyomán.

A reformok hányatott sorsa még zavarosabbá tette a helyzetet. A 2008. márciusi népszavazás után a politikai következményekkel történő őszinte szembenézés helyett a kabinet a tarthatatlan helyzet konszolidálásával kísérletezett. Ez az oka annak, hogy Magyarországot legyengült állapotban érte el a világgazdasági válság hulláma, s hogy a magyar gazdaság visszaesése az egyik legnagyobb mértékű volt az Európai Unióban.

A válságkezelés nyomán Magyarország kénytelen volt szembenézni azzal, hogy a jóléti kiadások szintje tarthatatlan, nincs rájuk fedezet. Ám a bajok gyökeréig ekkor sem sikerült lenyúlni. A kormánynak ekkor sem voltak válaszai arra, mitől szűnik meg a tartós munkanélküliség, melyek lesznek azok a gazdasági területek, amelyek húzóerőt jelentenek majd a többi ágazat és az egész ország számára. Nincs válasz arra sem, hogyan jut el a tőke, a vállalkozó szellem, a technológia az ország legrosszabb helyzetű térségeibe, vagy hogy miként juthat el a munkaerő oda, ahol szükség van rá, mitől lesz ez a munkaerő kellően képzett ahhoz, hogy munkahelyeket találjon.

Állításunk lényege nem az, hogy a Bajnai-kormánynak a „tűzoltó” munka során nem volt ideje, módja e kérdésekre felelni, hanem az, hogy az általa végrehajtott gazdaságpolitikai félfordulat nem volt elégséges. Számos hibás, tévedésen alapuló gazdaság- és jóléti politikai döntés született ekkor is, amelyek kapcsán megint az a kérdés merül fel: mi történik Magyarországgal a világválság után, miként és mitől fejlődik majd az egész ország, ha a külső környezet végre kedvezőbbé válik? Programunkban e kérdésre is igyekszünk válaszolni.

1. 3. Társadalmi válság

Az 1990-es évek elején másfél millió munkahely szűnt meg Magyarországon, 1985-1995 között a munkahelyek száma kb. kétmillióval csökkent. Az ezt követő tízévnyi gazdasági növekedés során a munkapiaci státusoknak csak kisebb része pótlódott vissza.

Munkanélküliségi ráta (2002– 2008)
2002	5,8
2003	5,9
2004	6,1
2005	7,2
2006	7,5
2007	7,4
2008	7,8

2009. július-szeptember között a munkanélküliségi ráta: 10,3%.

A különbözetre magyarázat a világgazdaságon átszáguldó technológiai változás, amely természetesen kényelmesebbé, jobbá, sok tekintetben szabadabbá teszi az életünket. De csak akkor, ha a változásnak részesei vagyunk.

A munkaerőpiaci különbözet embereket takar. Az állam az 1990-es években százezreket terelt ki a munkaerőpiacról a tartós munkanélküliség elől, ami hatalmas problémákat okozott a nyugdíjrendszer fenntarthatóságában. További százezrek a szociális ellátások, valamint az alkalmi munkák, a közmunka és az illegális foglalkoztatás útvesztőjébe kerültek, újra és újra szembesülve azzal, hogy innen nincs kiút. Felelős állam felelős politikusainak az a kötelességük, hogy keressék a megoldást e százezrek számára. Annál is inkább, mert gondjaik az egész társadalom életére hatást gyakorolnak. A mérhetetlenül ostoba és rosszindulatú „önhibás szegénység” elvének nyílt vagy burkolt hirdetése helyett arra van szükség, hogy valódi munkahelyet, valódi munkát tudjunk adni ezeknek az embereknek, akik semmivel sem rosszabbak azoknál, akik dolgoznak: a helyzetük az, ami rosszabb. Meg kell végre értenünk, hogy Magyarország nem engedheti kárba veszni százezrek kreativitását, szellemi erejét vagy éppen kétkezi munkáját. Nem szankciókra, hanem megoldásokra van szükség. Büntetés helyett kiútra.

Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a szegényellenesség terjed, burjánzik, és egyre inkább akadályozza magának a szegénységnek, a kirekesztettségnek a kezelését. Egyre többen vannak, akik a tényekre fittyet hányva állítják be a segélyezést az országot sújtó legnagyobb tehernek, miközben a segélyezettek nagy többsége az élet peremén, kilátástalanul, szégyenteljesen kevés pénzből él. A kormány üldözi az illegálisan munkát vállalókat, de nehezíti, hogy a legálisan vállalt alkalmi munkát érdemes legyen elvégezni – ha már másféle munkavállalásra sokaknak nincs módjuk. Kevesen törődnek azzal, hogy a piaci jövedelem, a jóléti jövedelmek és az illegális jövedelem kombinálását az egész ország folyamatosan gyakorolja, csak éppen a szegények szem előtt vannak, és nincs, aki megvédje őket. Holott az ő hasznuk a legkevesebb, és az ő káruk a legnagyobb e helyzetből adódóan.

Ebből az álságos gondolkodásból nő ki a vad, megfélemlítő cigányellenesség, amely az etnikai különbségekkel, az amúgy is létező rasszista beállítódással kapcsol össze másféle társadalmi problémákat. Ez a gondolkodás hovatovább szó szerint életveszélyessé vált.

Kiveszőben van a szolidaritás, eltűnőben az együttműködés szelleme. Szimpátiatüntetéseken ma azok mellett állnak ki, akik „őszintén” ki merik mondani felelőtlen uszító gondolataikat, „bátran” fellépve a gyengébbekkel szemben, általánosítva a rossz példát, de szigorúan egyedinek tekintve a nekik tetszőt. A cigányságtól munkát és iskolázottságot vár el az úgynevezett többségi társadalom, miközben a cigányságot szegregálják és diszkriminálják az oktatási intézmények jelentős részében és a munkaerőpiacon.

Divattá vált a jogvédők szapulása, a politikai korrektség átkozása. Sokan azokat hibáztatják, akik az emberi méltóság és jogegyenlőség talaján állnak, és az alkotmányosság érvényre jutását kérik számon. Úgy tűnik, a magyar társadalom egy részének meg sem kottyan a nyílt rasszizmus, antiszemitizmus, pedig igazán megtanulhattuk volna saját történelmünkből, hogy a kirekesztés bárkit elérhet, ha hagyjuk elszabadulni.

Ugyanez érvényes az alkotmányosságra és a jogbiztonságra is. Csak abban az országban lehet a jogszabályok figyelmen kívül hagyásával hátrányba hozni társadalmi csoportokat, ahol a jogbiztonság eleve kívánnivalót hagy maga után. E probléma része, hogy az állam hiányosan vagy egyáltalán nem működtet fontos intézményrendszereket, nem ellenőrzi saját szolgáltatásainak minőségét, majd csodálkozva tapasztalja az állami autoritás hiányát, mikor ennek révén kíván valamit megoldani. Holott egy ilyen országban nem csoda, ha az államnak nincs tekintélye, ereje, s az állampolgárok inkább a maguk kezébe veszik a sorsukat, „megolajozzák” az állami szervek fogaskerekeit, hogy hozzájuthassanak ahhoz, ami amúgy is jár nekik. Legkevésbé gátlásos polgártársaink felmérhetetlen nagyságú tisztességtelen előnyre tesznek szert azzal, hogy iparszerű méretekben űzik a korrupciót. Ez a szisztéma szinte mindenkit arra kényszerít, hogy kisebb-nagyobb csalásokat kövessen el.

A magyar állam szerkezete belülről elkorhadt, teljesen kiszámíthatatlanná vált, mikor és hol képes – szinte kivételesen – a rendeltetésszerű működésre. Az állampolgár oldaláról teljesen esetleges, mit várhat az állam szerveitől. Akinek nincs mozgósítható pénze, kapcsolatrendszere, amelyet felhasználhatna, az menthetetlenül hátrányba kerül – ott is, ahol a jogegyenlőség érvényesülését várhatná.

2. Válaszúton

Magyarország – mint már oly sokszor – válaszúton áll. Nem pusztán az a kérdés, melyik párt kapja meg a kormányzás lehetőségét. Az igazi tét a társadalmi válság feloldása, s vele saját gazdasági válságunk megoldása. A magyar választók arról dönthetnek, hagyják-e tovább érvényesülni a korrupt, kirekesztő tendenciákat vagy megállítják őket?

Sokakkal ellentétben nem állítjuk, hogy nemzethalál és világvége vár ránk, ha a társadalmi válság fennmarad. Azt viszont állítjuk, hogy lehetne Magyarországon sokkal jobban is élni, mint most, s azt is, hogy sokkal többen élhetnének szabadon, békében, magukat a társadalom hasznos tagjának érezve, mint jelenleg. Ha így lenne, az az ország valamennyi polgára számára érzékelhető pozitív változást hozna.

2. 1. Kell egy csapat!

Ahhoz, hogy a válaszútnál ne a harag és a képmutatás hazája, hanem a szabad emberek Magyarországa felé fordulhassunk, sok mindenre szükség van. Többek között egy pártra, amelyre szavazhatnak azok, akik egyetértenek elveinkkel, osztják helyzetértékelésünket. Szégyenteljesen kevés lenne az amúgy valóban erősödő szélsőjobbra hivatkozva „kizsarolni” a választókból a voksot, miközben semmiféle megoldást nem kínálunk a válságra. Ha mi is ezt tennénk, úgy végeredményben semmit sem tennénk a szélsőséges eszmék terjedése ellen és a szabad emberek Magyarországáért.

A SZEMA baloldali liberális párt. Olyan párt, amely hisz az emberek szabadságában, s tudja, hogy a szabadság felelősséggel jár. Az elmúlt évek terméketlen vitáival szemben azt valljuk: a szabadság egyszerre elv és gyakorlat, amely érvényesíthető a társadalom valamennyi területén, a gazdaságtól a közszolgáltatásokig, az igazságszolgáltatástól a munkahelyekig.

A szabadságelvű politika szerves része a másik szabadságának tisztelete, az emberi méltóság, identitás, sorsválasztás elismerése, valamint az ezeket szavatoló demokratikus intézmények védelme. Igazi nemzeti politikáról van szó, hiszen azt valljuk: a haza minden polgárát azonos jogok illetik meg. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy mindenki a maga és az egész ország javára teljesíthesse ki önmagát és képességeit.

Piacgazdaságot akarunk, de olyat, amelyben a fair verseny szabályai érvényesülnek, ahol valóban lehetőség kínálkozik arra, hogy a vállalkozás szabadsága érvényre jusson, a kreativitás utat találjon.

Nem tartjuk ellenségnek az államot. Ellenkezőleg: az állam sokat tehet azért, hogy kompenzálja a származásból, lakóhelyből, egészségi állapotból, továbbá a diszkriminációból adódó hátrányokat, legyen annak oka bőrszín, nemi hovatartozás, szexuális orientáció, életkor vagy fogyatékosság. Az állam szolgáltat, szabályoz, ellenőriz, ha kell, akkor szankcionál, összességében növeli, kiterjeszti és megvédi a szabadságot. Ám ezt csak akkor teheti meg, ha nem bénítja meg a korrupció és a szervezetlenség.

A SZEMA tagjai olyan országot szeretnének, ahol mindenki otthon érezheti magát, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Ahol hagyják, hogy tegyünk a hazánkért. Programunk arról szól, mit kell tennünk egy ilyen Magyarország létrehozása érdekében.

2. 2. Kulcsterületek

Az egymásra halmozódó társadalmi, gazdasági és politikai válság feloldására sok mindent kell tenni, de nagyon lényeges, hogy kiválasszuk a legfontosabb feladatokat. Helyzetelemzésünk alapján hat kulcsterületet jelöltünk meg, ahol azonnali beavatkozásra, változtatásra van szükség: a jogállam erősítése, a foglalkoztatási válság kezelése, a gazdasági szereplők, a tenni akarók helyzetének erősítése, a romák helyzete, az egészségügy és az oktatás. Magyarország úgy tud kitörni jelenlegi helyzetéből, ha ezekre a gondokra valódi megoldásokat keres és talál.

A jogállam nem pusztán szép elv, hanem a mindennapok alakulásának döntő tényezője. Ahol nem érvényesül a törvények uralma, ott mások jó- és rosszindulata válik a legfontosabb sorsformáló körülménnyé, amit a polgárok legtöbbje képtelen befolyásolni. Így válik a kiszámíthatatlanság kiszolgáltatottsággá. Ideje, hogy komolyan vegyük saját szabadságunkat!

A foglalkoztatási válság szegénység és harag forrása. Ma százezrek megélhetése kizárólag az államtól függ, de az elégtelen és alkalmatlan segítség legfeljebb a túléléshez elég, tudásuk, munkaerejük, végső soron az életük kárba vész. Sehova nem vezet, ha ezért őket, magukat tesszük hibássá, miközben nem történik értelmes erőfeszítés a helyzet javítása érdekében. Magunknak tartozunk azzal, hogy húsz év után szembenézzünk a súlyos helyzettel, és változtassunk rajta!

A cigányság helyzete szervesen kötődik a Magyarországot sújtó regionális, munkapiaci, jövedelmi egyenlőtlenségekhez, de a cigányellenes indulatok önmagukban is léteznek. A SZEMA álláspontja, hogy az egész ország ügyéről van szó, a cigányság helyzetének javulásával az egész ország ereje gyarapodna. Jogállamban nincsenek másodrendű állampolgárok!

3. Jogállamot mindenkinek!

3.1. A jogállam nem elvont eszme, hanem gyakorlat

A demokrácia nem pusztán szabályos időközönként tartott választásokból áll. A demokrácia talán legfontosabb ismérve a jogállamiság, a jogállami működés gyakorlata és tapasztalata. Nem elvont eszméről van szó, hanem a mindennapi életben szerzett tapasztalatokról. Megéri-e bírósághoz fordulni, ha sérelem ért, ha jogaimat szeretném érvényesíteni, ha vitás ügyem van? Igen, ha ésszerű időn belül, megnyugtató és jogszerű eredménnyel zárul az eljárás. Ha nem ez történik, vagy az az állampolgár tapasztalata, hogy méltányos és gyors rendezésre nem lehet számítani, akkor maga is kénytelen lesz megkerülni a jogállam intézményeit.

A jogállami működés átláthatóságot is jelent. Az átláthatóság sem csupán eszme, hanem számon kérhető elvárás, az állami működés iránti bizalom alapja. Azt jelenti, hogy a közfeladatot ellátó intézményekben, illetve a tulajdonukban álló vállalatoknál minden egyes döntésért teljesen világos és számonkérhető a felelősség, a döntés végrehajtójától, a döntést meghozókon keresztül, egészen a politikai felelősséget viselő választott személyig vagy testületig. Emellett minden egyes adófizetői fillér útja nyomonkövethető és nyilvános. Vannak olyan országok, ahol az állami szférában – beleértve az állami tulajdonú vállalatokat és a választott tisztségviselőket – a dolgozók minden hivatalos levele, e-mailje nyilvános (és nyilván hivatalosan csak ezekben lehet utasítást kiadni), bárki által kikérhető.

A jogállami működés annak tapasztalatát is jelenti, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott hivatalok az állampolgárokért, az ő érdekükben tevékenykednek. Egy jogállamban nincsenek a törvény előtt „egyenlőbbek“, de legalábbis törekednek arra, hogy a gazdag és befolyásos emberek se ússzák meg a felelősségre vonást.

Egy jogállamban nincs igény önjelölt rendfenntartó félkatonai csoportokra, hiszen az állam nem hagy magára egész térségeket, a bűncselekményeknek mindenkor és mindenhol következményük van. Ugyanilyen fontos, hogy félkatonai szervezetek egyébként sem működhetnek, mert az állam megvédi polgárait az őket erőszakkal fenyegőtőktől, megakadályozza, hogy a politikai erők militarizálódjanak. Egy jogállamban még a legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb emberek jogait, méltóságát is tiszteletben tartja és megvédi az állam.

3.2. A jogállami gyakorlat hiánya biztonságunkat, jólétünket, jövőnket fenyegeti

Egy „rendeltetésszerűen“ működő jogállamban nem lefizethető a rendőr vagy éppen az építési hivatal, az önkormányzati vagyonkezelő, nem évekig húzódnak, majd érnek véget következmények nélküli ítéletekkel perek, az adósságok ésszerű időn belül és egyáltalán behajthatók, nem csak azt csukják le, aki húszezer forintot lopott, hanem azt is, aki húszmilliárdot. Egy jogállamban nem lehet következmények nélkül feloszlatott félkatonai szervezeteket újjáalakítani, folytatva a megfélemlítő masírozásokat.

Magyarországon sajnos a jogállami gyakorlattal kapcsolatban több a rossz, mint a jó tapasztalat. Inkább a jogállamiság hiányát, mint működését éljük meg.

Jogállami gyakorlat nélkül is működhetnek társadalmak, csak rosszul, igazságtalanul, felesleges költségekkel. A jogállamiság hiánya a korrupciónak, az önbíráskodásnak, a szóbeli és fizikai erőszaknak ágyaz meg. A jogállami intézményrendszer politikai befolyás alá helyezése boszorkányüldözéshez, a bíróságok, a rendőrség, az ügyészség szakszerű működésének ellehetetlenüléséhez vezet. Jogállam nélkül a közvagyonból préda lesz. Jogállam nélkül nem az nyer a piaci versenyben, aki jobb szolgáltatást kínál, hanem akinek jobbak a politikai kapcsolatai, több döntéshozót fizet le.

A jogállamiság hiánya veszélyezteti biztonságunkat, jólétünket, jövőnket. A korrupció, a hivatalok lassúsága, packázása, a törvény előtti egyenlőtlenség, a nők és kisebbségek munkaerőpiaci diszkriminációja, a bírósági működés alacsony színvonala, zavarai, a társadalom átpolitizáltsága iszonyú sokba kerül Magyarországnak.

A jól működő, a jogszerűséget érvényesítő állam kiszámíthatóbb, biztonságosabb, méltányosabb, igazságosabb életet biztosítana minden magyar állampolgár számára. Ennek érdekében tesszük meg javaslatainkat.

3.3. A SZEMA jogállami javaslatai

• Gyűlöletbeszéd

Nem gondoljuk, hogy mindenfajta beszéd élvezheti a szólásszabadságot. Nem minden beszéd érdemel védelmet. Világosan definiálni kell a szólásszabadság határait. Ma azt tapasztaljuk, hogy nincs az az uszító beszéd, amiért felelősségre vonnának bárkit is. Eközben a közbeszédet eluralja a becsületbe gázoló, emberi méltóságot sértő uszítás.

Kezdeményezni fogjuk a Büntető törvénykönyv, a Polgári törvénykönyv és a Szabálysértési törvény módosítását.

• Egyesületi törvény

Ha egy szervezetet a bíróság jogerős döntéssel feloszlat, akkor annak ténylegesen be kell fejeznie működését. Magyarországon nem ez történik. Van olyan szervezet, amely törvényen kívülinek érzi magát, a jogalkalmazók pedig bénultan állnak.

Kezdeményezni fogjuk, hogy tevékenységük folytatása esetén a feloszlatott társadalmi szervezet tagjai is a Btk. hatálya alá essenek (jelenleg csak a vezetőkre vonatkozik ilyen szabály). Kezdeményezni fogjuk, hogy aki feloszlatott társadalmi szervezet tagja, vezetője volt, ne alakíthasson újat.

• Hivatalok

Ma egyre többen érezzük úgy, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a legkülönbözőbb hatóságoknak, különösen az APEH-nak. Amikor nekünk, állampolgároknak jár vissza pénz, türelmesen várhatunk. Amikor viszont valamit nem fizetünk be időben, azonnal jönnek a szankciók. Saját igazunk érdekében hosszú, költséges eljárást kell végigjárnunk, hogy követelésünket elismerjék. Következésképpen az állampolgárokat védő, a hatóságokat kötelező jogszabályokra van szükségünk.

• Pártfinanszírozás

A mai pártfinanszírozási rendszer a jogállamiság szégyenfoltja, a demokrácia botrányköve, a korrupció melegágya. El akarjuk érni, hogy minden párt minden bevétele és kiadása, kampány előtt, alatt és után legyen teljesen átlátható. Minden bevételnek és kiadásnak nyomon követhetőnek kell lennie a pártok honlapján, az adatokat jogszabályban meghatározott időközönként kell frissíteni.

• A parlament és a képviselőtestületek létszáma

Ne legyen kétszáznál több országgyűlési képviselő. Az önkormányzati testületek létszáma feleződjön meg.

• Választójogi törvény

Egyfordulós listás választási rendszert javaslunk, amelyben az egész ország egyetlen választókerületet alkot, és nincs bejutási küszöb. Ez lehetővé teszi, hogy ne egy vagy két nagy párt uralja a politikai életet, továbbá nem volna szükség az országossal párhuzamosan 176, jelenleg igen aránytalan egyéni választókerületi és 20 területi listára, külön kampányra, bonyolult szavazatösszesítési mechanizmusra. A mandátumok eloszlása közelebb kerülne a választói akarathoz, a választási rendszer egyszerűbb, érthetőbb, olcsóbb lenne.

• Kormányszerkezet

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szétválasztását szorgalmazzuk.

• Összeférhetetlenségi szabályok

A jelenlegi önkormányzati rendszer megváltoztatásáig a megyei közgyűlések elnökei és a polgármesterek ne lehessenek országgyűlési képviselők.

• A parlament alkotmányos mulasztásainak kezelése

A köztársasági elnök oszlathassa fel az országgyűlést, ha az már több mint három éve alkotmányos mulasztásban van kétharmados törvény esetében, és legyen köteles feloszlatni az országgyűlést, ha a mulasztás feles törvény tárgyában áll fenn.

• Alkotmánybíróság

Az alkotmánybírák újraválasztása utat nyit a politikai befolyásolásnak, mert az alkotmánybíró tevékenységének irányát, politikai következményeit összekötheti az újraválasztással. A jogállami működés érdekében garantálni kell, hogy a politikai manipuláció ne is következhessen be, ezért az alkotmánybírák újraválaszthatóságát meg kell szüntetni.

• Önkormányzati testületek jogsértései

Helyre kell állítani a közigazgatási hivatalok normális működését, amelyek az önkormányzati döntések első számú, közvetlen felülvizsgálati fórumai. Ha a közigazgatási hivatal döntése ellenére is alkotmánysértő gyakorlatot tart fenn az önkormányzat, akkor a parlament oszlassa fel a képviselőtestületet. Fontos, hogy a szabályozás rövid és egyértelmű határidőket, kötelezettségeket tartalmazzon.

• Átláthatóság

Teljesen átlátható államigazgatást akarunk. Minden közpénzből működő hivatal, intézmény, vállalat minden hivatalos irata, amely nem sért személyiség jogokat, államtitkot és üzleti titkokat, kerüljön ki a világhálóra.

4. Foglalkoztatásközpontú gazdaság- és társadalompolitika

A gazdasági válság következtében világszerte megváltozott az állam gazdasági szerepéről kialakult vélekedés. Egyre többen gondolják úgy, hogy az állam kiegyensúlyozó és problémakezelő szerepet tölthet be, megelőzve és orvosolva a gazdasági válságok negatív társadalmi hatásait.

A világgazdasági válság idején az állam gazdaságélénkítő intézkedései alapvetően három elemből állnak, ezek különböző kombinációt láthatjuk a legtöbb országban. Az első a bankrendszer működésének garantálása, közvetlen tőkeinjekcióval, illetve a jegybanki alapkamat csökkentésével. Ily módon biztosíthatók a gazdasági körforgáshoz szükséges hitelforrások. A második a vállalkozásokra rakódó terhek mérséklése, segítve a cégek túlélését, a munkahelyek megőrzését. A harmadik a belső kereslet élénkítése, például a forgalmi adó csökkentésével, hogy a gazdaság szereplői ismét értékesíthessék termékeiket és szolgáltatásaikat. Számos országban az állam közvetlen szerepet is vállal a beruházásokban, ily módon is élénkíti a munkaerőpiacot, megrendeléseket nyújtva a magángazdaság szereplőinek.

Az Európai Unió tagállamainak többségében jelentős költségvetési mozgástér áll rendelkezésre a gazdaság élénkítéséhez, köszönhetően az elmúlt évek fiskális konszolidációjának. Magyarország kivételével minden uniós ország kikerült a túlzott deficit eljárás hatálya alól.  Az EU-tagállamok jelenleg három kategóriába sorolhatók költségvetési lehetőségeik alapján: széles, szűkebb, és nagyon szűk lehetőséggel rendelkezők. Magyarország a legutolsóba tartozik. Ennek figyelembevételével kell meghozni a válságkezelő intézkedéseket és a válság utáni korszak fejlődését megalapozó döntéseket.

4. 1. A magyar gazdaság helyzete

A gazdaság visszaesése az eredetileg vártnál is nagyobb volt 2009-ben. A munkanélküliség a vártnál is gyorsabban növekszik, jócskán 10% felett tetőzik majd 2010-ben, ami a költségvetés bevételi oldalán komoly problémákat fog okozni. Az előbbiekben felsorolt állami beavatkozásokat Magyarország csak abban az esetben képes végrehajtani, ha további jelentős költségvetési kiadáscsökkentésre kerül sor. Tudnunk kell, hogy ez jelentős társadalmi feszültségekkel jár, viszont egy ilyen átrendezés hosszabb távon gyorsabb és fenntarthatóbb növekedést, a munkahelyek számának növekedését eredményezheti. Olyan megoldásokat kell tehát találnunk, amelyek a feszültséget azonnal kezelni tudják, egyúttal lehetővé teszik a közép- és hosszú távú előrelépést.

A lehető leggyorsabb és legnagyobb mértékű jegybanki kamatcsökkentés Magyarországon is a sikeres gazdaságélénkítés előfeltétele. A sikeres gazdaságélénkítés és ösztönzés az állam aktív, jelentős forrásokat megmozgató keresletösztönző tevékenységétől várható. Ehhez két forrásból nyerhetők pénzügyi eszközök:

1. A költségvetés nagymértékű átrendezéséből, egyes területek kiadásainak jelentős lefaragásából.

2. Az uniós források minél gyorsabb lehívása útján, valamint e források keresletösztönző, munkahelyteremtő módon történő felhasználása révén.

Kulcsfontosságú tehát a költségvetési kiadások mértéke és szerkezete, az adók és a járulékok mértéke és szerkezete, valamint az adóeljárási és az uniós forrásokhoz jutási szabályok célszerűsége.

4. 2. A SZEMA adó- és költségvetési javaslatai

Az adótörvények meghatározzák a költségvetés bevételi oldalát, valamint a kiadási oldal főösszegét. A kiadási oldalt, álláspontunk szerint, úgy kell összeállítani, hogy először a prioritási sorrendről dönt a parlament. Ami a sor végén van, az a maradék pénzből gazdálkodik.

A SZEMA prioritási sorrendjének elején a már vállalt hazai és nemzetközi kötelezettségek, az uniós forrásokhoz szükséges önrész biztosítása, a legelesettebbek szociális ellátása, az oktatás, a gyermekvédelem, a családi pótlék, az egészségügy, a roma integrációs programok és a bíróságok európai szintű működését fedező források állnak.

Ranglistánk végén a központi államigazgatás szerveinek, valamint a parlament, az önkormányzati testületek és a pártok finanszírozása áll. Nem elfogadható egy olyan költségvetés, ahol minden költségvetési soron csökkennek vagy változatlanok az összegek az előző évhez képest, kivéve épp a központi költségvetés szerveit. Számos közhivatal küzd azzal a problémával, hogy a köztisztviselőket szinte lehetetlen a helyükről elmozdítani. Nem jó, hogy míg a piaci szektorban a teljesítmény számít, a közhivatalokban semmi sem kényszeríti az ott dolgozókat a jobb munkára. A köztisztviselők egyéni teljesítménye rendkívüli módon eltérhet egymástól, ám ennek nincs hatása előmenetelükre és fizetésükre. A köztisztviselőkről szóló törvény a többi állampolgárral szemben és a mindenkori kormánnyal szemben is védi a közszolgákat, akár jól dolgoznak, akár nem.

Igazságtalannak és érthetetlennek tartjuk azt is, hogy a rendvédelmi szervezetek dolgozóinak még mindig jár korkedvezményes nyugdíj. Nem ezen a módon kell vonzóbbá tenni e pályákat, hanem tisztességes munkakörülmények, megfelelő járandóság és a jó teljesítményt ösztönző előléptetési szisztéma révén.

A MÁV támogatása ma az egyik legnagyobb teher az adófizetőkön. A cég gazdálkodása átláthatatlan, holott a közösségi közlekedés stratégiai kérdés, s annak egyik legfontosabb eszköze a vasút. A vasutat sok országban az állam képes nyereséggel és magas színvonalon működtetni: nem hihetjük el, hogy Magyarország erre nem képes. Komoly probléma, hogy az ingyenjeggyel utazók után járó támogatást „bemondás” alapján fizeti ki a költségvetés. Egyszázalékos regisztrációs díj megfizetését javasoljuk minden ingyenes vasúti jegy esetében. Így tudjuk majd pontosan mérni, összesen hányan veszik igénybe a vasutat, s hányan vannak az ingyen utazók.

Pozitív lépésnek tartjuk az adók és járulékok már megszavazott csökkentését. Nem értünk egyet a vagyonadó jelenlegi formájával, mert az nem csak igazságtalan, de kivitelezhetetlen is. Épp azok fognak kibújni a törvény hatálya alól, akiket meg kellene adóztatni.

Az adóeljárási szabályokat teljesen újra kellene írni, mert azok mostani formájukban a vállalkozásokkal szemben csak az államot védik. Az APEH azonnal inkasszál, de csak féléves-éves csúszással fizeti vissza a jogos követeléseket. A jelenlegi likviditási és piaci körülmények között nem tartható a vállalatok jelenlegi adóelőleg-fizetési kötelezettsége. Abszurd, hogy soha be nem folyó bevétel és ezért nem létező nyereség „után” adót kell előre fizetniük. Javasoljuk, hogy az adóelőleg-fizetési kötelezettség a tényleges bevételhez, és így a tényleges várható nyereséghez igazodjon.

Javasoljuk, hogy az osztalékadó kulcsa jelentősen csökkenjen. A magas kulcs az indokolatlan költségelszámolások egyik forrása. Sőt, a vállalkozók ma sokszor azt az utat választják, hogy nem is számláznak. Javasoljuk, hogy 10%-ra csökkenjen az osztalékadó kulcsa. Javasoljuk továbbá, hogy a felhalmozott osztalék is ezzel a kulccsal legyen „kiszabadítható”.

A személyi jövedelemadóból jelenleg 1-1%-t adhatnak az állampolgárok a közhasznú civil szervezeteknek és az egyházaknak. Javasoljuk ennek 3-3%-ra emelését, oly módon, hogy a második és harmadik százalék kizárólag a következő célokra legyen nyújtható:

• hajléktalan-ellátás
• roma oktatási integrációs programok, ösztöndíjak
• hátrányos helyzetű gyermekek szociális ellátása
• kollégiumok működési támogatása
• egészségügyi fejlesztések

Javasoljuk, hogy aki az osztaléka vagy a felhalmozott osztaléka terhére adományoz, az is kapjon jelentős adókedvezményt: amennyiben az adomány eléri az osztaléka 10%-át, mentesüljön az SZJA fizetése alól.

Az általunk javasolt változtatásokkal azt juttatjuk kifejezésre, hogy felelős, jóléti társadalomra van szükség. Az állampolgároknak, gazdálkodó szervezeteknek érezniük kell, hogy felelősséggel tartoznak a saját országukért. Az államnak, pedig lehetőséget kell teremtenie a felelősségvállalásra, ösztönöznie kell a tenni akarókat, és példát kell mutatnia a jogállami normák tiszteletben tartását illetően. Annak érdekében tesszük meg javaslatainkat, hogy az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek felelősen részt vehessenek a közös gondok orvoslásában, hogy azután már ne a problémák, hanem a megoldások részeseivé válhassanak.

4. 3. A SZEMA foglalkoztatáspolitikai javaslatai

4. 3.1. A munkaerő mobilitása

Az állam munkaerőpiaci programjaiban döntő változásra van szükség a szemlélet és a finanszírozás irányát illetően egyaránt. A Munkaerőpiaci Alap programjait a foglalkoztatási adatok nem igazolják vissza, pedig igen sok tízmilliárdról van szó: 2009-ben 25 milliárd forintot fordítottunk erre. A közmunka-programok kimenetelét látva állítjuk, hogy a bevont állampolgárok munkaerőpiaci esélyei nem javultak. Az állam maga finanszíroz minden évben nagy költséggel olyan munkaerőpiaci kutatásokat, amelyek pontosan jelzik: ezek a programok nem hoznak eredményt, ám a döntéshozók figyelmen kívül hagyják a számukra is elérhető információkat. Inkább fenntartanak egy eredménytelen, eredeti céljaitól igen messze került rendszert.

A Munkaerőpiaci Alapot aktív mobilitási program forrásává kell tenni: ha a munkahely nem megy a munkanélküliekhez, a lakóhelyükre, régiójukba, akkor az embereket kell a munkához vinni. Aki hajlandó a mobilitásra, annak érdekében, hogy munkához jusson, annak segítséget kell kapnia új élete elkezdéséhez. E célból:

• Javasoljuk a Start program kiterjesztését az önfoglalkoztatókra, egyéni vállalkozókra, hogy minél több ember élhessen a lehetőséggel.

• Javasoljuk az 1%-os regisztrációs díjú Start utazási igazolvány bevezetését. Költségeit a Munkaerőpiaci Alap hátrányos helyzetűek képzésére szánt összeg átcsoportosításából lehet fedezni. Ez nem okozna hiányt más területen, mert az eddigi felhasználás eredménytelen volt.

Az Európai Parlament ezekben a hetekben tárgyal arról, hogy lehessen szociális céllal új bérlakásokat építeni EU-forrásokból. A szociális bérlakások építésének akkor van értelme, ha összekapcsoljuk a telepfelszámolási programokkal, és olyan helyen építünk bérlakásokat, ahol reális esély van arra, hogy a beköltözők foglalkoztatottá váljanak, valamint ha létrejön egy országos hatókörű bérlőtámogatási rendszer.

4. 3.2. Az alkalmi munkavállalók esélyeinek javítása

Olyan szabályozást kell kidolgozni az alkalmi munkavállaló segítése érdekében, amely a való élethez igazodik. A hajnalban a földekre induló emberek nem akarnak, és nem tudnak a „hivatalba” rohanni, hogy bejelentsék aznapi munkavégzésük tényét. Nem akadályozni, hanem támogatni kell a munkavégzés minden fajtáját. Az adórendszer ismeri az alkalmazotti kedvezmény kategóriáját: ezt az alkalmi munkát végzők számára is elérhetővé kell tenni. Az alkalmi munkavállalás terheit az általános adócsökkentésnél nagyobb mértékben kell mérsékelni, hogy a legszegényebbek legális, járulékfizetéssel járó munkát végezhessenek, s ezzel javuljon létbiztonságuk. Ezért javasoljuk:

• az alkalmi munka mentesítését minden tehertől havi húszezer forint bevételig, kivéve a napi 150 forintos egészségbiztosítási hozzájárulás megfizetését. A havi húszezer forintot meghaladó részre 15%-os adókulcs bevezetését javasoljuk.

Más módon is segíteni akarjuk a legrosszabb helyzetben lévők legális munkavállalását. Ehhez viszont közös erőfeszítésekre van szükség:

• Az állami és önkormányzati nagyberuházások esetében (150 millió forintot meghaladó érték) a kivitelező cégeknek legalább a beruházási érték 10%-ának erejéig legyen kötelező munkanélküliek, romák alkalmazása.
• Az önkormányzati beruházások esetében az önkormányzatok 100%-os tulajdonában lévő közszolgáltató cégek közbeszerzés nélkül tudnak a tulajdonos számára szolgáltatást végezni. Szükségesnek látjuk, hogy ezek az önkormányzati cégek is biztosítsanak munkát a helyi munkanélkülieknek, és erre a cégeket törvény kötelezze.

4 .3.3. A nők munkaerőpiaci esélyei

A (elsősorban a kisgyermeket nevelő nőket érintő) rugalmas foglalkoztatás akkor valósulhat meg Magyarországon, ha lesz 20-40-60-80 százalékos munkaidő. Vagyis nem csak 4-6 órás munkanap, hanem egy-két-három és négynapos munkahét is.

• A közterhek szabályozását ehhez kell igazítani, ennek megfelelően kell arányosítani!

Javasoljuk továbbá, hogy

• a GYES és a GYED maximális idejét akkor lehessen igénybe venni, ha az anya/apa mellett a házas- vagy élettárs is minimum egy hónapra GYES-re/GYED-re megy a jogosultsági időszak első felében.

A szülők közös felelősségvállalása Svédországban kötelező, Norvégiában pedig a szülők akkor vehetik igénybe az ottani GYES típusú ellátás utolsó hónapjait, ha azt megelőzően elfelezték az otthon töltött időt. Ennek eredményeként csökkent a válások száma és több gyerek született, a nők szülés utáni munkába integrálódása lényegesen javult. A szülői felelősség megosztása azt is jelenti, hogy a munkaadókra nagy nyomás nehezedik majd. Nem diszkriminálhatják a nőket sem az alkalmazás, sem a fizetés nagysága tekintetében, máskülönben a férfi otthon maradása idején a család két keresetet veszítene, miközben csak egy GYES-t kap.

4. 3.4. Az állam lehetősége munkahely-teremtésre és költségcsökkentésre

A munkahely-teremtés és az állam költségei szempontjából egyaránt ésszerű lenne vidékre telepíteni az országos hatáskörű szervek egy részét. Magyarországon az állam Budapestet jelenti. Az adminisztráció elsősorban Budapesten teremt munkahelyeket, sokan azért kénytelenek több száz kilométer távolságról Budapestre költözni, mert munkáltatójuk, a magyar állam csakis itt kínál számukra munkát. A fővárosban dolgozók a jövedelmüket elsősorban itt költik el, itt teremtenek keresletet. Az állam a méregdrága budapesti irodapiac által kínált bérirodákban kénytelen elhelyezni hivatalainak egy részét.

A minisztériumok egyes szerveinek és háttérintézményeinek vidéki városokba költözésével megerősödnek a regionális és a megyei központok. Ha az állam munkáltatóként – keresletgenerálóként – megjelenne a vidéki városokban, az erősítené az országon belüli kohéziót, emellett a fejlesztéseken keresztül decentralizálná a piaci szereplők fejlesztéseit (iroda, lakás stb.). Ily módon az állam dinamizálna régiókat, és a fővárosiakéhoz hasonló perspektívát biztosítana a vidéki egyetemeken végzett fiataloknak.

4. 3.5. Huszonegyedik századi szakképzési rendszer

A szakképzés-felnőttképzés rendszerének megújítása kormányzati ciklusokon és a legkülönbözőbb kormányprogramokon átívelő ígéret és cél, azonban az elmúlt két évtizedben csak mérsékelt eredmények születtek. Márpedig Magyarország gazdasági vonzerejének egyik legfontosabb jellemzője a munkaerő felkészültsége, így az állam felelősségteljes működésének is fokmérője, mit végez ezen a területen. Nem elég az infrastrukturális erőforrások bővítése – ez természetesen elengedhetetlen –, ugyanannyira fontos az emberi erőforrások gazdagítása is.

A ma ismert szakképző cégek támogatása helyett át kellene térni a majdani foglalkoztatók támogatására. Jussanak ők a képzési forrásokhoz, azzal a feltétellel, hogy az egyes szakképzési-felnőttképzési programok sikeres befejezését követően munkahelyet biztosítanak a képzésben résztvevőknek. Szervezzék meg ők a képzést, és az állam ehhez nyújtson támogatást (pl. Daimler-Benz beruházás Kecskeméten).

Fontosnak tartjuk a gyakornoki intézmény támogatását. A szakiskolai tanulók mellett váljon általánossá a szakközépiskolai diákoknak, illetve a főiskolai és egyetemi hallgatóknak a gyakornoki programokba való bevonása, gyakorlati félévek beiktatásával. Az állam ösztönözze, segítse a gyakornoki ösztöndíjak, tanulmányi szerződések megkötését a diákok és a leendő munkáltatók között, biztosítva ezzel a tanulmányokat követő azonnali elhelyezkedés lehetőségét.

4. 3.6. Uniós források, szabályozás

Az európai uniós pénzek a gazdaságfejlesztés, a társadalmi kohézió, az életfeltételek javításának legfontosabb forrásai. Elérhetőségük, felhasználásuk eredményessége, a pénz irányának átláthatósága stratégiai kérdés.

Ahhoz, hogy az EU-források elérjék céljukat ‒ azt, hogy a magyar régiókat elindítsák a felzárkózás útján ­‒, olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek képesek az elmaradottság okainak kezelésére, valós helyi problémákat oldanak meg, mindezt a helyi közösségek támogatásával és részvételével végrehajtva. Ebből következően át kell alakítani a fejlesztési alapok elosztásáért felelős intézményrendszert.

Magyarországon a fejlesztési programok kialakításában nincs szerepük a területfejlesztés helyi intézményeinek, a régióknak, a megyéknek, a kistérségeknek, ahol elsődlegesen észlelik a problémákat, ismerik az erőforrásokat. Alulról jövő tervezésre kell áttérni, hogy a helyi problémák megoldására lehessen koncentrálni. Össze kell kapcsolni a helyi kezdeményezéseket, hogy a különböző projektek egymást erősítsék.

A regionális forráselosztás intézményes hátterének megteremtését ígérte az Országos Területfejlesztési Koncepció, melynek megvalósítása évek óta késik. A központosított forráselosztás (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) tovább bürokratizálja az önmagában is bonyolult európai uniós pályázati rendszert. Sok esetben szükségtelenül versenyeztet a forrásokért, s a bonyolult eljárás ellenére sem képes garantálni, hogy a források oda kerüljenek, ahol azokra valóban szükség van, emellett nem reagál a területi különbségekre sem.

Az alulról jövő tervezés és a regionális forráselosztás együttesen képes csak a pályázati döntéshozatal rendszerének átláthatóságát, egyszerűsítését, ezzel a helyi forrásszerzés tervezhetőségét biztosítani. Szükséges a jelenlegi pályázati eljárásrend felülvizsgálata azért is, hogy visszaszoruljon a politikai befolyásolás és a korrupció. A pályázatok elbírálásának folyamatából ki kell zárni a politikai döntéshozókat. Azt akarjuk elérni, hogy a kiemelt nagyprojektek esetében a szükségesség és a pénzügyi racionalitás befolyásolja egy projekt támogathatóságát, ne a rövid távú politikai érdek. Meg kell teremteni a kiemelt projektek társadalmi kontrollját, nyilvánosságát. A kormánynak nem a konkrét fejlesztési programok meghatározása a feladata, hanem az, hogy a központi jogalkotás révén elhárítsa az akadályokat a fejlesztések útjából. Javasolni fogjuk a bürokrácia mérséklését, és a pályázók (vállalkozások és non-profit szervezetek) adminisztrációs terheinek csökkentését.

Felül kell vizsgálni a Pólus Programot is. A Pólus Program eredetileg a régióközpontok gazdaságának megerősítését célozta, azonban a régióközpontok a program forrásainak jelentős részét nem megalapozott presztízsberuházásokra (fürdőfejlesztés, szökőkutak, díszburkolatos főterek) fordítják. A régióközpontok presztízsberuházásainak költségei jelentősen meghaladják a Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségeknek szánt teljes keretet, miközben hatásai csak az adott városban érzékelhetők, és jelentős részben politikai célokat szolgálnak. A programnak akkor lennének területi hatásai, ha a környező térségek gazdaságát is élénkíteni tudná, azonban ahhoz a régióközpont elérhetőségét kellett volna megteremteni, és valóban gazdaságfejlesztésre fordítani a forrásokat. Ezért szükséges a Pólus Program felülvizsgálata és a fennmaradó források átcsoportosítása foglalkoztatás- és gazdaságélénkítő, a régióközpontok elérhetőségét biztosító beruházásokra.

5. Roma integrációs program

5. 1.  A roma lakosság helyzete

A roma népesség helyzete a demokrácia legnehezebb leckéje a rendszerváltás utáni Magyarország számára. Megközelítőleg a romák hatvan százaléka él a gazdasági-társadalmi szempontból hátrányos helyzetű térségekben, ezen belül is a legrosszabb infrastruktúrával rendelkező kistelepüléseken. A roma népesség egyötöde, közel 100 ezer ember lakik cigánytelepen és telepszerű lakókörnyezetben. Az ott élőknek szembe kell nézniük az alapvető infrastruktúra, tehát a vezetékes ivóvíz, az aszfaltos út, a csatornahálózat stb. teljes hiányával, a sokszor teljes földrajzi-társadalmi elszigetelődéssel, a gettószerű lét körülményeivel és következményeivel.

Bár az utóbbi tíz évben nőtt a 8 általános iskolai osztályt elvégző romák aránya, mégis kimaradtak az időközben lezajló középiskolai és felsőoktatási expanzióból. A magyar fiatalok közel háromnegyede érettségit szerez, ám a fiatal roma korosztályokban 10% alatti a középiskolai, és 1 % alatti a felsőfokú végzettségűek aránya. A lakóhelyi szegregációnál gyakran még erőteljesebb az iskolákban megvalósuló elkülönítés.

A rendszerváltás idején a romák több mint 50 %-a elvesztette állását, s ami még súlyosabb, munkapiacról való kiszorulásuk tartós maradt, a sok térségben 30-40%-ot meghaladó munkanélküliségi ráta nem javul.

A romákat etnikai hovatartozásuk miatt az élet szinte minden területén érő hátrányos megkülönböztetés alapvetően befolyásolja életminőségüket. A szociálpolitikai, oktatási, lakhatási, egészségügyi megoldások keresése helyett a szegénység etnicizálása és kriminalizálása vált „divattá”. Ez elnyomja a józan gondolatokat, lehetetlenné teszi a valódi megoldások alkalmazását, ráadásul pazarolja az adófizetők pénzét: a börtön nemcsak embertelen megoldás, hanem nagyon drága is.

Még a demokratikus pártokban, választott testületekben is megjelent a hangos, nyílt rasszizmus. Most már tudjuk, hogy szkinhed terror végzett hat ártatlan roma emberrel 2008-2009 folyamán, az áldozatok között gyermek, nő, idős ember is volt.  A hatóságok sokáig bénultan álltak az események előtt.

Magyarország 2009-ben itt tart.

A romák nagyrészt kimaradnak az ingyenes középfokú iskoláztatásból, tehát az állam nem fordítja rájuk azt az összeget, amit az átlag népesség gyermekeire költ. A cigányok szinte teljesen kirekednek az ingyenes felsőfokú oktatásból, tehát az ott elköltött összegekből nem látnak semmit. A romák átlagosan 15 évvel kevesebbet élnek, gyakran olyan térségekben, ahol nehezen elérhetők az egészségügyi szolgáltatások, ezért az egészségügyi kiadásoknak csak kis hányada jut nekik. Az állam által támogatott infrastrukturális kiadások, mint autópálya-építés, gázártámogatás, távhőáfa-csökkentés milliárdjai sokkal jobb helyzetű társadalmi rétegeket érnek el.

Mégis, a cigányellenes hangulatkeltés olyan látszatot kelt, mintha a legszegényebbek kerülnének sokba az országnak. Mindeközben a romák hátrányait csökkentő programokra fordított források nagysága nem nőtt, sőt, néhány pályázatra, ösztöndíjprogramra, foglalkoztatáspolitikai, oktatási, szociális „projektre” korlátozódott.

A helyzet olyan súlyos, hogy teljesen újra kell gondolni a kormányzati cselekvést, és a társadalom mind szélesebb részének bevonásának lehetőségét is. Láthatóan a kormány is kezdi felismerni, hogy a helyzet minden szempontból tarthatatlan.

De ez még nem elég.

Ma a hatalom a romák számára elsősorban a helyi hatalom formájában jelenik meg. Hódmezővásárhelyen például a helyhatóság az állampolgári jogegyenlőségből indul ki, ezért ott van iskolai integráció, míg Miskolcon ugyanehhez bírósági ítéletre van szükség. A helyi hatalom sokfelé a jogállam előtti hagyományos hatalmi viszonyokat képviseli, s ez a hierarchia alján lévők számára a monoki polgármester törvénytelen rendeleteit, az edelényi és a kiskunlacházi polgármester uszító nyilatkozatait, a szerencsi építésügyi hatóság szocpol-maffiával való összejátszását jelenti. A romák jellemzően kisebb településeken élnek, és a kis falvak vezetőinek körében kivételnek számít az a távlatos, humánus gondolkodás, ami Uszkán, Gyulajon, Besencében, Alsómocsoládon vagy Sajókazán tapasztalható.

5. 2. A SZEMA roma integrációs javaslatai

Egyetértünk a kormány telepfelszámolási programjával, ha ennek eredményeképpen a kirekesztettségben élő lakosság szegregált helyzete megszűnik, a családok közelebb költözhetnek a munkaalkalmakhoz, és felkészítést kapnak a munkaerőpiacra történő visszatéréshez. A telepfelszámolás csak akkor hasznos kiadás, ha közben nem jönnek létre újabb telepek.

Egyetértünk azzal, hogy az uniós forrásokat a kormány igyekszik a leghátrányosabb térségekben is elérhetővé tenni. A pályázatok világában azonban ezek a települések soha nem fogják tudni fölvenni a versenyt a jobb helyzetűekkel. A kormányzatnak önálló koncepcióval is meg kell jelennie ezeken a helyeken. Szendrőládon, Tiszabőn, Sajókazán csak akkor fog több száz gyermek óvodai ellátáshoz jutni, ha ott a kormány óvodákat épít. Nem lehet magukra hagyni ezeket a falvakat, mert az ellátatlan gyermekek hamarosan problémás felnőttek lesznek.

Egyetértünk a romák központi közigazgatásban történő elhelyezkedését biztosító kormányprogrammal, de nem tartjuk elegendőnek. Még fontosabb lenne, hogy az emberek az önkormányzatokban is találkozzanak roma ügyintézőkkel. A rendőrség számára kötelező kvótát javaslunk a romák alkalmazására.

Nem értünk egyet azzal, hogy a hatalom a szociálpolitikai problémákat nagyrészt az alkalmi munkavállalók büntetésével, a rendőrőrsök létszámának emelésével, a börtönférőhelyek növelésével véli kezelni.

A kormánynak a megoldás szándékával kell áttekintenie a mélyszegénységben élő családok tipikus problémáit, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegek ne válhassanak a szélsőséges propaganda célpontjaivá. Tüzelő és áram hiányában ma tömegek élnek a lét és a legalitás határán. Civilizált országokban vannak kipróbált megoldások arra, hogy a rászorulók lehetőleg munkával, de feltétlenül szabályozott módon jussanak hozzá az alapvető létfeltételekhez. A 40.000 fő alatti településeken ma nincs adósságkezelési szolgáltatás. A falvakban, kisvárosokban tehát az állam kriminalizálja azokat a problémákat, amelyeket a nagyobb városokban szociálpolitikai kérdésnek tekint. Erre a megkülönböztetésre a SZEMA alkotmányossági problémaként tekint.

Az áramszolgáltatás nélkül élők száma egyre nő. A probléma megoldása a civilizált országokban az előrefizetős, kártyás mérőóra felszerelése, ami ma Magyarországon a szolgáltatók ellenállásába ütközik. A SZEMA számára az előrefizetős mérőórák elterjesztése a próbaköve annak, hogy az állam a lakosság vagy a nagy cégek érdekeit részesíti-e előnyben.

A roma vállalkozások támogatását kiemelten fontosnak tartjuk. Szakmai segítségnyújtás, hitel, folyamatos tanácsadás: ezekre van szükség. A valódi munka, a valódi piaci teljesítmény lehetősége jelenti a kiutat a szegénységből, nem a hatóságok által kiagyalt életszerűtlen közmunkaprogramok. Az alkalmi munkavállalással kapcsolatban tett javaslatok nagyrészt a romákat segítik abban, hogy a legális munkaerőpiac részeseivé válhassanak.

Az állami, önkormányzati beruházásoknál, az uniós forrásokból épülő létesítményeknél elkezdődött az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése. Fontos lépés, hogy az uniós pályázatokon csak azok indulhassanak a jövőben, akik az oktatásban megszüntetik a szegregációt, akiknek van kisebbségtámogató programjuk. A SZEMA azon dolgozik, hogy az önkormányzatok kénytelenek legyenek komolyan is venni ezt az európai elvárást.

Az óvodai férőhelyhiány kevés helyen jelent tömeges gondot, ám e településeken csak célzott állami óvodaépítés segíthet. A jövő nemzedék helyzete az egész ország felemelkedésének kulcsa, és a hátrányos helyzetű kis falvakban felnövő gyerekek sem szenvedhetnek hátrányt!

Az iskolai szegregáció ma már törvényességi kérdés, köszönhetően a cigány polgárjogi mozgalom és az EU nyomásának. Nem fordult még elő azonban, hogy elkülönítés és alacsonyabb szintű oktatás miatt az oktatásirányítás megvonta volna a működési engedélyt valamely iskolától. A SZEMA küzd azért, hogy a magyar állam éppoly határozottan lépjen föl az iskolai diszkriminációval szemben, mint a 60-as évek Amerikájának állama.

A közszolgálati és az összes többi média fontos szerepet játszhat az előítéletek leküzdésében. Javasoljuk, kérjük, hogy aki a törvényeket, az alkotmányt figyelmen kívül hagyja, azt a demokratikus országok gyakorlatának megfelelően a média bojkottálja. Természetesen minden televízió, rádió szabadon szerkeszti műsorát, miként az újságok, online lapok is saját tartalmukat. Ám a szabadságot felelősséggel kell társítani: a nyilvánosság védelmet ad azoknak, akiket törvénytelenség sújt, de ne adjon teret a gyűlöletbeszédnek.

6. Felelős állam, felelős társadalom: működőképes Magyarország

A magyarországi gazdasági, társadalmi és politikai válság szorosan összefügg az állam válságával. Az állami és önkormányzati intézmények elérhetősége esetleges, tevékenységük, színvonaluk eltérő és hullámzó – ez az állampolgár számára kiszámíthatatlanságot jelent. Általános jelenség, hogy törvényekben meghatározott közszolgáltatások (például a szociális szférában) egész egyszerűen nem léteznek a szolgáltatás fenntartására kötelezett településen, így az állampolgár magára marad problémájával. Nem létezik vagy csak formális a közszolgáltatásokhoz rendelt minőségbiztosítás. Semmilyen szankció nem sújtja a törvényi kötelezettségeit nem teljesítő vagy a jogszabályokat megsértő önkormányzatokat. Bár kibontakozóban van a fogyasztóvédelem, a betegjogok érvényesülése, és van már hova fordulni a hátrányos megkülönböztetés miatt, de ezek a lehetőségek egyelőre marginálisak. A jogvédő intézmények, szervezetek legtöbbször éppen más állami szervek hibáit hivatottak korrigálni, amennyire egyáltalán lehetséges, ami újabb költséggel is jár.

A lassú és helyenként kiszámíthatatlan igazságszolgáltatás, a kötelező, ám mégsem létező szociális intézmények vagy éppen a „lehúzó” fővárosi parkolási rendszer, a korrupció felé hajtó közbeszerzési eljárások, az uniós támogatások akadozó kifizetése, a pénz és akarat híján hatástalan roma- és gyerekszegénységi programok, a tízmilliárdos költséggel fenntartott rossz közmunkaprogramok, a rosszul finanszírozott egészségügy, az egyenlőtlenségeket fokozó közoktatási rendszer mind annak a példái, hogy az állam nem tudja kötelezettségeinek megfelelően ellátni feladatait. A mindenkori kormány ezt a működésképtelenséget igyekszik palástolni azzal, hogy újabb és újabb feladatokat ad az önkormányzatoknak és más szerveknek, mintha a korábban kitűzötteket már teljesítették volna, vagy kitolja a teljesítés határidejét, anélkül, hogy pénzt és más támogatást adna az elvárások teljesítésére. Máskor az állam szigorú fellépéssel igyekszik kompenzálni saját gyengeségét, aminek rendszeresen az lesz a következménye, hogy a szem előtt lévő és csekély érdekvényesítő képességgel rendelkező csoportok tagjai kerülnek az intézkedések célkeresztjébe, miközben az alapvető problémáknak legfeljebb a felszínét karcolgatják.

A rendszerváltást követően nem alakult ki közös gondolkodás arról, mire való az állam, milyen célok érdekében milyen feladatokat kellene vállalnia, s hogy mekkora összeget szán az állampolgárok közössége a közfeladatokra. Általános maradt az a felfogás, hogy az államnak mintát kell közvetítenie mások felé, ám a mi életünkbe ne szóljon bele, valamint hogy kerüljön kevesebb pénzbe az állam fenntartása, de lehetőleg minél több „ingyenes” szolgáltatást nyújtson. A különféle kormányok maguk is kettős beszédet alkalmaztak, hiszen az öngondoskodást hirdették, de az öngondoskodás feltételeihez épp a leggyengébbeket nem segítették hozzá, miközben politikai okokból időről-időre táplálták az állam, s így a saját mindenhatóságukba vetett hitet.

A kusza, egymásnak ellentmondó elvárások eredménye nem is lehet más, mint bizalomhiány. Az állampolgárok továbbra is gyanakvással tekintenek az államra, amely a polgárok hol egyik, hol másik csoportját próbálja megregulázni, miközben olyan szabályokat alkot, amelyek betartása irracionális magatartást követelne.

6. 1. Jól működő közszolgáltatások

Világossá kell tennünk, melyek a legfontosabb állami feladatok – saját álláspontunkat egyértelműen kifejeztük, amikor a költségvetés prioritási területeit foglaltuk össze. E feladatokat az ország teherbíró-képessége, gazdasági teljesítménye alapján átláthatóan, az állampolgári szükségleteknek megfelelően, az egyenlőtlenségek csökkentését és az alkotó energiák felszabadítását célozva kellene végrehajtani. Fontos továbbá, hogy az állam nem patrónus, a polgárok nem alattvalók. Elvárható és ösztönözhető az állampolgári aktivitás számos területen, ez azonban azzal is együtt jár, hogy az állam és a polgár partnerként kezeli egymást.

A kiemelt fontosságú foglalkoztatáspolitikai programunkat külön fejezetben foglaltuk össze, az alábbiakban egészségügyi és oktatási javaslatainkat ismertetjük.

6. 2. Oktatás

Ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek esélyein érdemben javíthassunk, szükség van olyan komplex programokra, amelyek a szülők és a gyerekek problémáira egyaránt reagálnak, egyidejűleg kezelik a települési, lakóhelyi, munkaerőpiaci és oktatási hátrányokat is.

Az oktatást érintő intézkedések között fontos lenne a tankötelezettség kezdetét a jelenlegi ötéves korról négyéves korra leszállítani, azért, hogy a gyerekek minél korábban életkoruknak megfelelő gyerekközösségbe kerüljenek. Az ideális az lenne, ha a szülők már hároméves gyereküket óvodába íratnák.

Az oktatási intézmények tudatos, jól szervezett hátránykompenzáló tevékenységének erősítését javasoljuk, amely nem kivételes módon, egy-egy óvodában, iskolában folyik, hanem mindenütt, és mindenütt a szülőkkel együttműködésben. Különösen fontos, hogy ha a gyerekek nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartoznak, akkor megőrizhessék identitásukat, úgy élhessék meg az óvodai, iskolai éveket, hogy származásuk nem jelent számukra hátrányt. Fontos érezniük, hogy személyiségüket, identitásukat tisztelik, és tapasztalniuk, hogy a gondozók, óvodapedagógusok, tanítók és tanárok maguk is hajlandók megismerni kulturális hátterüket, képesek azok figyelembevételével oktatni. Ehhez természetesen arra is szükség van, hogy a pedagógus-képzés szemléletmódja átalakuljon, a tanárok felkészítésének is nyitottá, a gyerekek eltérő hátterének megismerését ösztönzővé kell válnia.

18 éves korig a családi pótlék az iskolába járáshoz legyen kötve. Az iskolába nem járó gyerek ügyét minden alkalommal ki kell vizsgálni: a családsegítő szolgálatok és az oktatási hivatalok segítségével kiderülhet, hogy egy másik iskolába szívesen járna. Az iskolába nem járó gyerekkel kapcsolatos felelősség megoszlik a család és a pedagógusok közt. A szülők egyoldalú felelősségre vonása, kriminalizálása tarthatatlan.

A társadalmi kapcsolatok és kontroll erősítése érdekében minden intézmény-egységben (tagintézmény, telephely) kötelezővé kell tenni az iskolaszék létrehozását. A jogszabályok módosításával meg is kell erősíteni az iskolaszékek szerepét. Emellett meg kell nyitni az iskolákat – sportudvarokat, informatikai termeket – a teljes helyi közösség számára.

Az általános iskola ötödik-nyolcadik évfolyamán folyó oktatás tartalmi megerősítése és megújítása a későbbi intézményi pályafutás, illetve a teljes pályaválasztási folyamat kulcskérdése. E kiemelt célok érdekében felvethető, hogy a középiskolai képzés kezdeti szakaszához kötött – immár lényegében minden középiskola által felkínált és a társadalom által is igényelt – nyelvi és informatikai alapozó évfolyamot minden tanuló számára biztosítsuk. Ez a legegyszerűbben az általános iskolai képzés kilenc évfolyamossá alakításával oldható meg. A nyelvi és informatikai képzési többletet azonban nem egy évbe sűrítve, hanem a teljes általános iskolai képzési időszakra elosztva kellene biztosítani.

A szakiskolákat meg kellene szüntetni. Helyette a tanulók tizennégy-tizenöt éves korban csak olyan intézmények közül választhatnának, amelyekben akár érettségizhetnek is, ezáltal megvalósulna a különböző iskolatípusok közötti átjárhatóság. Akiknél tizenhat éves korra egyértelművé válik, hogy minden szakmai segítség és fejlesztés ellenére sem képesek az érettségi megszerzésére, biztosítani kell a szakképzésbe történő átlépés lehetőségét. Ennek eljárását nagyon pontosan és részletesen szükséges szabályozni.

Azon szakközépiskolai tanulók számára, akik a végzés előtti utolsó két évben a felsőoktatási felvételire készítő képzésekben nem vesznek részt, az emelt szintű érettségire történő felkészítéssel azonos módon kell biztosítani és finanszírozni a gazdálkodással, vállalkozással, foglalkoztatással, adózással, bürokratikus eljárásokkal, szerződéses kapcsolatokkal, közigazgatással kapcsolatos legfontosabb jogi és számviteli ismeretek oktatását, illetve a közelgő szakképzettség-választás intenzív, a gyakorlati tevékenységre koncentráló előkészítését. A szakmatanulásnak szoros összhangban kell lennie a piaci igényekkel, ezért javasoltuk a foglalkoztatási részben a majdani munkáltatók szerepének növelését az oktatásban.

Szükség volna a szakfelügyeleti rendszer helyreállítására. Az oktatási hivataloknak az iskolákat előre eldöntött, átlátható terv szerint kellene ellenőrizniük, nem pedig „feljelentések” alapján, alkalomszerűen.

A szakképzés súlyának növelésével párhuzamosan csökkenteni kellene az államilag finanszírozott helyek számát a felsőoktatásban. Ésszerűtlen, hogy közpénzekből finanszírozzuk a munkaerőpiacra történő belépés későbbre halasztását, úgy, hogy a tömegessé váló oktatás színvonala romlik, így a hosszú képzési idő nem feltétlenül növeli az egyetemisták elhelyezkedési esélyeit.

Javasoljuk, hogy az egyetemi felvételi rendszerben külön bónusz pontok járjanak az egy évnél hosszabb ideig végzett önkéntes karitatív tevékenységért.

6. 3. Egészségügy

6. 3. 1. Szerkezet

Az egészségügy gyökeres megreformálására tett kísérletek számos okból kudarcba fulladtak az elmúlt két évtizedben, különösen látványos volt a 2006-2008 közötti próbálkozás sikertelensége. Mindezek után az a realitás, hogy fennmarad az egybiztosítós egészségügyi rendszer, ezt kell adottságként elfogadni, ezen a kereten belül kell megoldásokat találni a problémákra. Hozzá kellene nyúlni az ellátórendszer szerkezetéhez, az intézmények mennyiségéhez, az ellátás minőségéhez, finanszírozásához, ellenőrzéséhez, a szakmai protokollokhoz – pontosabban azok hiányához –, s az átláthatóságához.

A jelenlegi ellátórendszerben még mindig túl nagy az aktív fekvőbeteg-ellátás súlya. A sok kis kórház fenntartása igen költséges, a források egyre szűkebbek. A struktúra tetejével – klinikák, súlyponti kórházak – alapvető szakmai gond nincs, mint ahogy a „talpával”, az alapellátással sem. Természetesen „pénzt, paripát, fegyvert” kellene nekik adni, hogy el tudják látni a feladataikat, de a helyükön vannak. Bizonyos értelemben magyar kuriózumnak, „jó gyakorlatnak” számít a járóbeteg-szakellátás.

Az úgynevezett városi kórházak számát, helyét és szerepét azonban alaposan végig kell gondolni. Ehhez a tulajdonos önkormányzatok, a szakma, az egészségügyi tárca és a pártok erős konszenzusára lenne szükség. Ez már nem halogatható sokáig. Új típusú intézményre lenne szükség, ez az „emelt szintű járóbeteg-ellátás”, vagyis „mini-kórház” lenne, amely több mint egy szakrendelő, de kevesebb, mint egy mai kórház. A városi kis kórházak támogatással átalakulhatnának mini-kórházzá. Ma akkor számít kórháznak egy intézmény, ha van benne belgyógyászat, sebészet, szülészet és gyermekosztály. A mini-kórházban elegendő lenne a belgyógyászat és a sebészet, természetesen a már meglévő szakrendelők mellett.

6. 3. 2. Finanszírozás

Az egészségügy forrásai hiányosak, a közvetlen finanszírozással kapcsolatban nagy a társadalmi ellenállás – miközben rejtett módon, a hálapénz révén a társadalom mégiscsak kifizeti azt a pénzt, amit a nyílt viszonyok esetén „önrészként”, szakmai néven „copayment”-ként adna oda. A hálapénz hátránya, hogy a pénz útja átláthatatlan, az érte kapott szolgáltatást nem lehet számon kérni, az állampolgár kiszolgáltatottá válik, a korrupció, pedig az egész társadalmat átszövi.

Számolnunk kell azzal, hogy a közterhek csökkentése még akkor is az egészségügyre fordított források csökkenését jelenti majd, ha az adó- és járulékmérséklés növeli a legálisan foglalkoztatottak számát. E megfontolások alapján újra kellene gondolni az egészségügy finanszírozását, benne a közvetlen állampolgári hozzájárulások szerepét.

Szlovéniában az egészségügyi szolgáltatások árának 5-50% közötti részét a beteg fizeti (önrész), s erre a részre köt kiegészítő biztosítást. A szlovén példa alapján végiggondolható egy önrészes rendszer meghonosítása. Felmérések szerint hálapénzként a teljes gyógyító-megelőző kassza közel 10%-t „zsebbe dugjuk”.

Az önrész átlaga 5% lenne. A nyugdíjasoknak, segélyen élőknek az átlag önrészt az állam teljes egészében kompenzálná, míg az aktívak leírhatnák az adójukból, de köthetnének rá kiegészítő biztosítást is, amit szintén le lehetne írni az adóból. Ezzel a technikával kifehéríthetnénk, és konkrét szolgáltatásokhoz köthetnénk a „hálapénzt”.

Ma havi 4500 forintért bárki megvásárolhatja magának a természetbeni ellátás teljes palettáját a nátha kezelésétől a transzplantációig. 2009-ben ennyit fizetett az állam is az inaktívak után fejenként és havonta az E-alapba. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár viszont minden egyes jogosultra – átlagosan – havi több mint tízezer forintot költ. Nagyon helyesen a 2010-es költségvetési tervben az E-alap állami hozzájárulása már a tavalyi kétszerese. Nem elkerülhető, hogy a mostani 4500 forintot mindenkire vonatkozóan meg kell emelni.

A megfelelő finanszírozáshoz megfelelő ellenőrzés is tartozik. Akkor lesz az összes egészségügyi ellátó intézmény ellenőrzése megoldható, ha elkészülnek a már több  mint egy évtizede hiányolt szakmai és finanszírozási protokollok. Ezek írják elő, hogy milyen betegségekhez milyen kezelés tartozik, s azok pontosan mennyibe kerülnek. Az orvosok természetesen nem gyógyíthatnak menetrendfüzetből, de az orvosszakmai előírások, gyakorlatok, tapasztalatok lehetővé teszik bizonyos szabályok, optimális elvárások rögzítését, amelyek a mainál sokkal inkább kalkulálhatóvá tennék a kiadások mértékét. Az átláthatóság érdekében a betegadatokat kivéve minden információnak teljesen átláthatónak, ellenőrizhetőnek kell lennie a közpénzekkel gazdálkodó egészségügyi intézményekben.

7. Határon túli magyarság és szomszédságpolitika

A magyar politikának a mai napig nincs válasza a trianoni, majd a versailles-i békével előállt helyzetre, vagyis arra, hogy a magyar anyanyelvű, magát magyar etnikumúnak tekintő népesség több mint negyede Magyarország határain kívülre került. A társadalomban egyszerre van jelen a dicsőnek tekintett múlton való merengés, a határon túli magyarok iránti szolidaritás, különösen a szlovákok és a románok elnyomó agresszornak tekintése, illetve az itt élő, tanuló határon túliak iránti idegenkedés, valamint a „de jól beszélsz magyarul“ típusú, teljes tudatlanságot tükröző hozáállás. A hajdani kisantant államok folyamatosan gyanakodnak Magyarországra, az egyébként jogos kisebbségvédelmi igényeket, törekvéseket is területi szuverenitásuk, nemzeti önredelkezésük, identitásuk megsértésének tekintik (vagy legalábbis mindig akadnak pártok, amelyek mozgósítják a szavazókat ilyen jelszavakkal).

A válasz hiánya lassan száz éve mérgezi a viszonyt közvetlen szomszédainkkal, akikkel egyébként kölcsönös függőségi viszonyban vagyunk. Mi is, szomszédaink is, kicsi, nyitott, Európa félperifériájának számító, felzárkózásra törekvő országok vagyunk. A térség államai a határmódosítások által szétszabdalt, külön-külön életképtelen régiók szerves gazdasági-kulturális egységekké történő visszaalakításával, a kulturális és politikai együttműködéssel, az Európai Unióban gyakorolt egységes fellépéssel csakis nyerhetnének. Sőt, hosszú távon egyedül így zárkózhatnak fel Európa fejlett térségeihez.

7.1. Alapelvek

Szomszédságpolitikánknak a következő alapelveken kell nyugodnia:

• Szomszádaink nemzeti identitásának, szuverenitásának a legmesszemenőbbig való tiszteletben tartása. A magyar politikusok sokszor, minden jószándék ellenére képesek egy-egy szerencsétlen kijelentésükkel egy táborba kergetni szomszédaink mérsékelt és szélsőséges politikusait. Nem beszélve az olyan intézkedésekről, mint például a státustörvény, amellyel Magyarország egy másik ország állampolgáraira kíván valamiféle joghatóságot kiterjeszteni.
• Pragmatizmus. A sérelmi, ideologikus politikáról véglegesen le kell mondani. A politikai realitásokból kell kiindulnunk. A szomszédos országok kormányaival folytatott diplomáciai „háborúból“ az adott ország magyar közössége kerül ki vesztesen.
• A határon túli magyar közösségek szuverenitásának tiszteletben tartása. A határon túli magyar közösségeknek megvannak saját politikai, civil, egyházi, kulturális szervezetei. Ezek belső és egymás közötti viszonyaiba Magyarországról nem szabad beavatkozni.

7.2. Határon túli magyarság

A határon túli magyarokkal kapcsolatban egyszerre élnek a szülőföldön maradás segítésére, a határon túli magyaroknak könnyített magyarországi letelepedésére, illetve az áttelepüléstől független kettős állampolgárság biztosítására irányuló törekvések.

Magyarországnak az egyéni és közösségi törekvéseket egymástól függetlenül kell segítenie. Aki át akar települni Magyarországra, aki itt akar tanulni, abban kell segíteni, a szülőföldön maradókat pedig a határon túli magyar szervezeteken, intézményrendszeren keresztül kell támogatni. Egy dolgot azonban ki kell mondani: a határon túli magyarok nem Magyarországtól, csakis saját országuk többségi társadalmától kaphatják meg azokat a kollektív jogokat, amelyek megilletik őket. A magyar külpolitikának elsősorban ennek elősegítésén kell dolgoznia.

Az áttelepülők segítése

• Az itt dolgozó, tanuló határon túli magyarok jelenleg is könnyítetten juthatnak hozzá letelepedési engedélyhez és állampogársághoz. Ez azonban nem sokat jelent a gyakorlatban a bürokratikus eljárás lassúsága, körülményessége miatt. A jelenlegi jogosultsági kritériumok megfelelőek, elsősorban tehát az eljárást kell gyorsítani, könnyíteni. Ma például hiába szerezte meg valaki – rengeteg időt és nem kevés pénzt áldozva rá – a megfelelő papírokat a letelepedési engedélyhez, az állampolgársághoz majd ismét be kell szereznie ugyanazokat a papírokat.
• A hazánkban egyetemi diplomát vagy szakképesítést szerző külföldi állampolgárokat Magyarország jelenleg nem segíti abban, hogy itt tudjanak dolgozni, magasabb tudományos fokozatot szerezzenek, vagyis, hogy tudásukat nálunk kamatoztassák. Érdemes lenne német mintára ösztöndíj- és gyakornoki programot indítani számukra, vagy a létezőket rájuk is kiterjeszteni. A határon túli magyarok az állampolgársági és letelepedési kedvezményre való jogosultság kritériumai alapján kaphatnának kedvezményt ebben is.

A szülőföldön maradók segítése

• Magyarországnak elsősorban a határon túli magyar közösségek kulturális, oktatási intézményeit, anyanyelvük megtartását kell támogatnia. Ehhez egy megfelelően, kiszámíthatóan és átláthatón működő intézményrendszer létrehozására van szükség.

7.3. Kettős állampolgárság

A kettős állampolgárságról szóló jelenlegi politikai elképzeléseket blöffnek tartjuk. A magyar állampolgárság etnikai alapon történő megadása külföldi állampolgárok tömegeinek valószerűtlen.

Először is, nem teljesen érthető, hogy mi volna a cél. Gyakorlati segítséget csak a nem EU-tagországban élő magyaroknak jelenthet abban, hogy az EU-ba (így például Magyarországra) utazáshoz ne kelljen schengeni vízumot szerezniük, illetve számukra jelent könnyebséget az uniós munkavállaláshoz.

Az EU-tagországban élő magyarok számára a magyar állampolgárság csak akkor jelent bármi segítséget, ha Magyarországon akarnak élni, egyébként nincs jelentősége. Esetükben a letelepedés adminisztratív terheit kell könnyíteni. A nem EU-tagországban élő magyarok számára is vannak már beutazási könnyítések, ezek kiterjesztése, fejlesztése jóval egyszerűbb, és nem okoz semmilyen konfliktust az érintett államokkal (arról nem is beszélve, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot ).

A kellemetlen igazság az, hogy a magyar politikában a kettős állampolgárság „a határokon átívelő nemzetegyesítés“ eszközét jelenti, vagyis a joghatóság kiterjesztését 2-3 millió külföldi állampolgárra, igazolva a hajdani kisantant államok magyarokkal szembeni előítételeit és félelmeit. Az ilyen egyoldalú lépés barátságtalan.

Ahhoz, hogy egyáltalán komolyan megfontolhassuk a kettős állampolgárság letelepedés nélküli, tömeges megadását, a következő tényeket kell figyelembe vennünk:

• Az állampolgárság nem etnikai kategória. A határon túli magyarok letelepedését segítő kedvezmények sem etnikai alapúak. A kérelmezőnek bizonyítania kell, hogy közvetlen felmenői között voltak a Magyar Köztársaság valamelyik jogelődjének állampolgárai (akik nem feltétlenül voltak magyar etnikumúak).
• Csak az érintett államokkal kötött megállapodás után lehet érdemben felvetni a kérdést, mert a nemzetközi jog szerint megfosztható az állampolgárságától az, aki önként szerez egy újat (csak arra a személyre nem vonatkozik ez,  aki házassággal, családegyesítéssel szerzett újat vagy születésétől fogva kettős állampolgár, mert megkapta különböző állampolgárságú szülei állampolgárságait).
• Nem létezik valamiféle csökkentett tartalmú állampolgárság (ezt külön hangsúlyozni kell, mert a 2004-es népszavazási kampányban elhangzottak ilyen állítások is).

A határon túli magyarok kettős állampolgárság iránti igénye őszinte, a magyar személyi igazolvány és útlevél szimbolikus fontossága felbecsülhetetlen számukra, ebből fakadt a 2004-es népszavazás eredménytelensége miatt érzett elkeseredés. A kettős állampolgárság felvetése, felmelegítése azonban magyarországi belpolitikai célokat szolgál. Felelőtlen és rendkívül káros, ami ezzel kapcsolatban a magyar pártpolitikában folyik.

A magyarság számára egy megoldása van a trianoni tragédiának: ha a Magyarország határain kívül rekedt magyarok otthon érezhetik magukat, teljes jogú, államalkotó közösségként saját hazájukban. Szomszédainknak el kell fogadni a náluk élő magyar közösségek kollektív jogait. Nekünk, magyaroknak, éljünk bárhol is, ebből nem szabad engednünk. Meg kell értetnünk szomszédainkkal és az EU többi tagállamával, hogy sem többet, sem kevesebbet nem akarunk annál, mint ami például a finnországi svédeket megilleti. Magyarországnak kötelessége ebben támogatni a határon túli magyarokat – egyénként és közösségként egyaránt. Emellett anyaországként el kell hárítania minden akadályt az elől, hogy a határon túli magyarok – ha ez a szándékuk – Magyarországon élhessenek, tanulhassanak, dolgozhassanak.