Önkormányzati választások 2010
SZEMA » Sajtó » Közleményeink, nyílt leveleink » Sajtóanyag- SZEMA- alkotmánybírósági beadvány – 2010.06.16.

Sajtóanyag- SZEMA- alkotmánybírósági beadvány – 2010.06.16.

A mai napon a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért) párt az Alkotmánybíróságnál indítványozta „A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról” szóló 2010.évi L. számú törvény  9 §-a, 4. bekezdésének megsemmisítését.  (A bekezdés szó szerint így hangzik: „Főpolgármester–jelölt az, akit a fővárosi választópolgároknak 2%-a ajánlott.”)

Megítélésünk szerint a törvénynek ez a bekezdése sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A §-át:

(70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.)

és 71. §-át :

(71. § (1) Az országgyűlési képviselőket, az Európai Parlament képviselőit, a helyi önkormányzati képviselőket, valamint a polgármestert és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással választják.)

A hatályos alkotmány 70/A §-a a Magyar Köztársaság állampolgárai számára biztosítja a teljes körű jog- és esélyegyenlőséget. A 2010. évi L. számú törvény 9 §-ának 4. bekezdése sérti ezt az általános jog- és esélyegyenlőséget, mivel a fővárosi főpolgármester-jelölt ajánlására külön, a törvény 9. §-a 2. és 3. bekezdésének logikájától eltérő szabályozást vezet be, amely teljes mértékben aránytalan. Míg a legkisebb településeken a választópolgárok 3%-ának, a 10 ezer lakost meghaladóknál a választópolgárok 2%-ának és a 100 ezernél több lakosú településeken a választópolgárok 1%-ának az ajánlása szükséges, a fővárosban a törvény az eddigi logikát megtörve, aránytalanul, a választópolgárok 2%-ának ajánlását írja elő. 2006-ban a fővárosi választópolgárok fél százalékának ajánlása is elegendő volt ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelölt legyen.

A megsemmisítésre javasolt bekezdés korlátozza az alkotmány 71. §-ában foglalt egyenlő választójogot is. A 2010. évi L. számú törvény 9 §-ának 4. bekezdése megalapozott alkotmányos, vagy törvényi indoklás nélkül korlátozza a főpolgármester-jelöltek állíthatóságát, s ebből következően a fővárosban élő választópolgárok választási lehetőségét. Törvényesen, szabályosan a szükséges 28 ezer kopogtatócédula összegyűjtése a kampányidőszak lerövidítése és a javasolt kopogtatócédula gyűjtési időszak hossza miatt nem végrehajtható. Amennyiben a kifogásolt bekezdés érvényben marad, úgy a főváros lakosságát a főpolgármester-választásnál hátrányos megkülönböztetés éri az egyéb települések népességével szemben. Ez a megkülönböztetés egyértelműen és nyilvánvalóan sérti az állampolgárok teljes körű jog- és esélyegyenlőségét, illetve az egyenlő választójogot.

Budapest, 2010. június 16.

Ungár Klára, a SZEMA elnöke

dr. Niedermüller Péter, a SZEMA elnökségi tagja