A nyugdíjasokkal is fizettetne tb-járulékot Bokros – Menedzsment Fórum, 2010.02.13.
Bokros Lajos szerint a nyugdíjrendszer nem a szociális rendszer része; az MDF miniszterelnök-jelöltje ezt az Ungár Klárával, a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) elnökségi tagjával folytatott szombati, a Kossuth Klubban megrendezett nyilvános vitán jelentette ki.
Bokros Lajost Ungár Klára hívta ki az egyórás, öt témát – munkahelyteremtés, egészségügy, nyugdíj, szociális biztonság, roma integráció – érintő vitára. A vitázó felek puszival üdvözölték egymást – azzal is búcsúztak -, és jelezték, mivel baráti viszonyt ápolnak, tegeződni fognak. Ennek ellenére éles vitát folytattak, az MDF miniszterelnök-jelöltje többször félbeszakította a Szema elnökségének tagját, mondván: nem ismeri az MDF programját. Ungár Klára pedig dogmatizmussal vádolta Bokros Lajost.
Ungár Klára szerint az a kérdés az MDF programja kapcsán, hogy vajon tényleg nincs-e minden ember – hanem csak a munkát végzők számára méltóság, a munkanélküliekre, a segélyből élőkre más szabályok vonatkoznak-e, és hogy a nyugdíjasokat tényleg tovább lehet-e terhelni.
Bokros Lajos erre válaszul úgy fogalmazott: nincs benne a programjukban, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyen”. A munka nagyobb lehetőséget ad az önbecsüléshez, Magyarország felemelkedését a munkahelyteremtés szolgálja, és társadalmi ösztönző rendszer kell, amely megadja a lehetőséget a munkára azoknak, akik akarnak és tudnak dolgozni – mondta.
A Szema politikusa felvetette, hogy az MDF felkarolta a szociális kártyát, mire Bokros Lajos úgy reagált: „te pedig felkarolod a kártyás mérőórát a villanynál.” Nincs meghatározva, hogy mely támogatások mennek a szociális kártyára, ezt ki kell dolgozni, ennek alapján bizonyos fogyasztási célokra az adófizetőktől elvett forintokat nem lehet elkölteni – szögezte le a kormányfőjelölt.
A munkahelyteremtésről, a romaügyekről és a szociális biztonságról szólva Bokros Lajos többször is az oktatás átalakítására, a szakképzés erősítésére hívta fel a figyelmet és arra, hogy a szociális támogatások mértéke nem mehet a munkára ösztönzés rovására.
Ungár Klára elmondta, pártja összekötné a családi pótlék fizetését az iskolába járással; valamint azt, hogy támogatták a kormány eddigi adócsökkentési programját. Bokros Lajos kiemelte, hogy programja szerint csökkennének a munkát terhelő adók, a forgalmi adók szinten maradnának, a vagyoni típusú adók pedig növekednének.
Az MDF programja csupán a jelenlegi válsághelyzetre kínál megoldást, a több évtizedesekre csak keveset – állította a Szema politikusa, aki szerint a minimális szociális biztonságot meg kell teremteni. A szociális háló újraszövése mellett van az MDF is – húzta alá Bokros Lajos, de – mint mondta – a jövőben többeknek kellene egyénenként kevesebb adót fizetniük. A szociális rendszerben pedig szűkíteni kell a jogosultak körét, akiknek azonban jár, azoknak többet kellene kapniuk.
Hozzátette: mindenkinek fizetnie kellene egy jelképes személyi jövedelemadót, tb-járulékot, valamint be kell vezetni a tételes egészségügyi hozzájárulást is. A nyugdíjrendszerről szólva Bokros Lajos leszögezte: a nyugdíjrendszer nem a szociális rendszer része, az biztosítási alapon szerzett „váromány”.
Ungár Klára szerint ma Magyarországon a várható élettartam miatt a szegény emberek finanszírozzák a gazdagabbak nyugdíját. Mint mondta: a társadalmi érzéketlenség kritikus tömegét látja. Az MDF elnöke – aki viszont a gazdasági érzéketlenség kritikus tömegét látja – szerint el kell indítani a nyugdíjreformot a jövő miatt, annak ellenére, hogy a következő tíz évben a rendszer még fenntartható. Az úgynevezett svéd modell bevezetése felmenő rendszerben történne, nem érintené a mai nyugdíjasokat, és a mai dolgozóknak is csak egy részét egy meghatározott korosztályból.
Bokros Lajos szerint a nyugdíjasoknak – az igazságosabb közteherviselés mellett – azért kellene jelképes, fix összegű egészségügyi hozzájárulást fizetniük, mert aki negyven évig dolgozott, nem szerezte meg „örökre az ingyenes egészségbiztosításhoz a jogot”. Ungár Klára pedig úgy vélte: a nyugdíjas már „megvette” az egészségügyi szolgáltatást.
Forrás: Menedzsment Fórum, 2010.02.13.

