A valóságshowk (angolul reality show) a kétezer évek elején jelentek meg a tévék képernyőin, a legtöbben talán az RTL Klubon sugárzott ValóVilágra, illetve a TV2-n látható Big Brother-re emlékeznek. Bár nem ezek voltak az első ilyen műsorok a magyar tévék történetében, mégis talán ezek voltak a legemlékezetesebbek, és a leginkább nézőcsalogatók.
Az elmúlt több mint húsz évben természetesen számos reality licenszt vásároltak meg a tévécsatornák, hol magánemberekért izgulhattunk, de akadt bőven olyan műsor is, ahol celebek versengtek a pénzdíjért, és persze a nézők figyelméért.
Az idei évben is nagyon sok valóságshow került a tévék, de a streeming csatornák kínálatába. Az HBOMax például nyáron A híd című saját gyártású produkcióval próbálta átformálni a valóságshow műfajt, amelyben ismert és kevésbé ismert magyar színészek, sportolók, edzők, és vállalkozók próbáltak közös erővel megépíteni egy 250 m hosszú hidat egy tó közepén lévő szigetig.
Az Álommeló és a Celebrandi is nagyon népszerű volt az idei évben a mafab.hu listája szerint, de sok más magyar reality is, tehát azt kijelenthetjük, hogy az ilyen műsorokra mindenképp van igény.
Mely új valóságshowk vagy új évadok kerülnek idén ősszel képernyőre?
Idén ősszel sem maradunk új valóságshowk nélkül, szeptemberben már elstartolt a Kőgazdag fiatalok – Rich Kids Hungary a TV2-n, és most már a Viasat3-on is útjára indult a Szingli vagy svindli. A 24.hu is írt a műsorról, és fel is tette azt az érdekes kérdést, hogy Kinek ér meg húszmilliót, hogy végignézze párja hűtlenségét?
A műsorban ugyanis Tápai Andi kegyét keresi 10 férfi, akik közül négy párkapcsolatban él, a párja pedig egy szerényebb, közeli villából figyeli az eseményeket. A szerelmet kereső műsorokból már több is volt a TV2, az RTL Klub vagy a Viasat3 kínálatában, több évadot megért a Nagy Ő, a Házasodna a gazda, de biztosan van, aki emlékszik még az Éden Hotelre vagy a Love Islandra.
A túlélő és kaland realityk is népszerűek, elég csak A híd sikerére gondolni az idei évből, ezért nem is csoda, hogy mindkét vezető csatorna indít idén ősszel ilyen műsort. Az RTL Klub újra képernyőre varázsolta a Survivor c. túlélő realityt, aminek első részéről a 24.hu kritikát is megfogalmazott, és összességében meglepően jónak ítélet.
Akik inkább a sztárok versengését néznék, nekik például szintén az RTL Klub kínálja a népszerű celebvetélkedőjének hetedik évadát, a Nyerő Párost. Valóságshowban tehát nem lesz hiány idén ősszel sem, a kínálat pedig rendkívül széles, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző műsort.
Streemingen sincs hiány ilyen műsorokból
Természetesen sokan vannak olyanok is, akik jobban szeretik a külföldi valóságshowkat nézni, a streeming csatornákon pedig ezekből sincs hiány. A Netfilx kínálatában bőven akad ilyen műsor, de az Amazon Primeon és a HBOMaxon is találhatunk nekünk tetsző realityt.
Ha kíváncsiak vagyunk, melyek a legnépszerűbb külföldi reality showk, akkor a mafab.hu listáját érdemes megnézni, amelyen egyébként A kedvetlen utazó és Az ördög terve a legnépszerűbbek jelenleg.